58. fejezet

Kellemes napot minden aranyos kicsi olvasónak! Nézzétek el, hogy csupán csak ennyit pötyögtem be 58. fejezetnek, de ígérem, a következő rész hosszabb lesz. és aztán már úgyis csak az epilógus lesz, így elérjük a jubileumi hatvanat. Bevallom, most fáj már a szívem és ha tehetném csak írnám tovább a történetet, de semmi sem tart örökké. Aki cserét kért, annak válaszolok majd, de el vagyok havazva. A fejlécrendeléses kérdésekre visszaírtam, és akik kérdezték a chatbe, mivel készítem őket, itt a válaszom: letöltöttem a Photoshop CS3-at, azzal. Holnap érkezik új rész a One Love-ra is, ami szintén nem lett túl hosszú, ezért bocsánat is, de a héten nem vagyok formában. Love, Diana

Jó kérdés!

Három hét – csupán ennyi ideje hagyták el a várost a fiúk, de ez egy évnek tűnt. Miután elmentek, visszarázódtam a hétköznapi, unalmas életbe. Először élveztem, hogy nincsenek fotósok, nem piszkálnak és azt csinálok, amit akarok de aztán rájöttem, hogy mennyire hiányoznak. Még Harry is.

Egy átlagos nap volt ez is, amikor háromkor értem haza és hatig tanultam. Első dolgom minden nap megnézni a postaládát, hátha kapok valamit Londonból: ám mint minden nap, most is üres volt.

Csalódottan töltöttem a délután hátralévő részét, a legtöbb időt tanulással. A telefon mindig mellettem volt, a Twitter meg volt nyitva, de mintha elfelejtettek volna. A rajongói üzeneteken kívül semmit sem kaptam.

- Még mindig szomorú vagy? – annyira elmerültem a könyvemben, hogy észre sem vettem Leát. Csalódottan bólogattam, tekintetemet pedig visszahelyeztem a könyvre. – Ez neked jött. – olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy még a nyakam is meghúzódott, de ez érdekelt a legkevésbé.

Végre kaptam valamit. Levélféleségnek nézett ki. Gyorsan kibontottam és elkezdtem olvasni. A papírral együtt pár kép is kihullott a borítékból, elsődlegesnek azonban a levelet tartottam.

„Kedves Diana!

Gondolom, látni sem akarsz. Megértelek. Hibáztam tudom, és hiába bizonygatom, hogy nem  akartam, nem fogsz megbocsátani. Csak annyit akarok, hogy tudd, nem felejtelek el. Azon az estén nem gondoltam semmire, csak a féktelen bulizásra és Louis szavaira. Egy fogadás volt az egész, amiből egy éjszaka majd egy hiba lett. Cara, hiába az egyik legkeresettebb angol modell, nem akarok tőle semmit. Idegesít. Bár, gondolom ezt is nehezen hiszed el, miután ott voltam a Burberry divatheteken. Magamnak is nehéz bizonyítani, hogy nem érdekel, de legbelül tudom, hogy ez így van. Akárhányszor végigsétálok az utcán és látok egy párt, eszembe jut, hogy mit hagytam hátra. Anya leüvöltötte a fejem, Gemma durcás lett és Robin sincs a legjobb passzban. Utálnak, mert elszalasztottalak. Végülis, totál igazuk van, én is utálom magamat. Itt Londonban nincs sok újdonság, éljük a megszokott életünket. Veled miújság? Remélem jól vagy!

A levél megírásában Liam segített, így ha picit csöpögős, nézd el neki.

Szeretlek, Harry.”

Akaratlanul is elmosolyodtam. Aranyos volt, bár Liam személyiségét kicsit fel lehetett benne fedezni, de ez a legkisebb gond. Ezután megnéztem a képeket. Gondolkodóba ejtett mindegyik.

Végülis aztán rájöttem, hogy fáj nagyon, hogy úgy érzem, kihasznált, de hiányzik. Este újra és újra a levelet olvastam. Átfutott a szemem rajta lefekvés előtt egyszer, majd Twitteren kezdtem olvasgatni.

@dianajones mi van veled és Harryvel?

@dianajones @Harry_Styles srácook! #WeWantDarryBack

@Harry_Styles we miss Darry! #WeWantDarryBack @dianajones

Ezután természetesen egész éjjel a neten lógtam. Holnap hétvége, így nem kellett korán kelnem. Két óra alatt trend lett a #WeWantDarryBack. Pislogva figyeltem minden tweet-et, amit a rajongók írtak. Régen utáltak, most pedig vissza akarják kapni Darry-t. Szép és gyors véleményváltás, nem mondom!

Oké, rendesen kibeszéltük reggel Harry-t Leával, aki persze hangoztatta, hogy Ő az első pillanattól utálta. Ezzel tisztában voltam, vágta is a pofákat mikor a Göndörke a közelünkben volt. Jelenleg fogalmam sincs mit érzek. Tanácsra van szükségem.

-  Szereted még? – nyögte ki Lea, miközben én a Twitteremet böngésztem. Még mindig trendek voltunk.

-   Hát…- pillantottam egy pillanatra fel, aztán vissza a laptopra.

-   Nincs ezen semmi hát, igen vagy nem? – tiszta erőből levágta a laptomon tetejét. Fülön csapom!

-   Hé, vigyázz rá! – öleltem hozzám a készüléket. – Amúgy igen, szeretem még.

-  Akkor mi is az akadály?

Na hát ez egy jó kérdés, mert magam sem tudom rá a választ. Ha tudnám, valószínűleg könnyebb lenne. A szívem még mindig Harry felé húz az agyam viszont azt mondja "Stop! Ezt még megbánod". Ki érti ezt?
Végül aztán egy álmatlan éjszaka után rákattintottam a 'lefoglalás' gombra az utazási iroda honlapján. Irány London!