10. fejezet

Sziasztok! Gondolkoztam, hogy továbbra is maradjon ez a két napos publikálási idő, vagy hozzam-e naponta a részeket. Nekem sok rész meg van írva és mivel jóformán csak itthon vagyok a következő egy hétben működne ez a dolog. Utána viszont lesz egy huzamosabb szünet, mivel külföldre utazom, de utána természetesen mindent bepótolók. A mai részről: nem tudtam, mit írjak, amikor egyszer csak bevillant ez az álmos ötlet. Nemrég láttam újra a Rémálom az Elm Utcában című filmet, nagyrészt ez adta az ihletet. Vérengzés és gyilkosság nem lesz természetesen, de ismét visszatér az ügyeletes rosszfiú, hogy fájdalmat okozzon. A többi majd kiderül.

Visszatérő rémálom 

Csak vártam és vártam. Nem akartam megfordulni. Egyszerűen nem hittem el, hogy tényleg Ő az. Na meg azt sem akartam, hogy ilyen betegen lásson. Pár perc múlva egy húzást éreztem a karomon és így megfordultam. Tényleg Ő volt az.

    -  Harry, te meg mit keresel itt? – mikor meglátta a piros orromat a képembe röhögött, erre én fejbe csaptam egy párnával.

   -  Gondoltam, hiányzom. – na ne, ez olyan átlátszó egy duma. Biztos, hogy Lea hívta ide.

-    Lea mondta, hogy beteg vagyok ugye? – szinte biztos voltam benne, nem is értem, miért kérdeztem.

-    Hát, igen. – válaszolt.

-   Hát igen Harry, és pont ezért fogsz te most elmenni. – löktem ki az ágyból, mire Ő egy szomorú arcot eresztett, mire én csak elfordultam, és a fejemre húztam a takarót.

-   Nem szeretsz? – leemelte a fejemről a takarót és megint szomorú arcot vágott.

-  Nem erről van szó. Nem akarom, hogy beteg legyél. Neked ott a turné, a sok-sok rajongó. Nem hagyhatsz ki több hetet, mert te úgy döntöttél, hogy meglátogatod a beteg barátnődet. – a barátnő szóra elmosolyodott, majd felállt és kiment.

Gondolom a konyhába ment, mert hallottam, ahogy nekimegy a pultnak. Gondolkoztam azon, hogy felkelek és elzavarom, mielőtt tényleg beteg lesz, de mielőtt felkelhettem volna, Hazza jött be két pohár teával és egy csomag zsebkendővel, majd a lila teáscsészét a kezembe nyomta, a zsepit pedig az orromhoz nyomta, Ő pedig elkezdte szürcsölni az Ő teáját a rózsaszín bögréből.

-  Ugye tudod, hogy csak a buzik isznak ilyen bögréből? Meg a lányok, természetesen. – jegyeztem meg neki.

-  Ugye tudod, hogy nem vagyok buzi? – mondta két korty között.

-  Nem vagyok benne biztos. – mondtam, mire Ő a számhoz nyomta a bögrét és egy lenéző pillantással elintézte az egészet.

Ezután igazából nem csináltunk semmit. Harryt kiküldtem a kanapéra, de persze ötpercenként bejött és hozta a teát meg a zsepit. Én pedig a mellékhelyiségre járkáltam már két liter tea után. Styles persze csak röhögött rajtam, és saját magát bámulta a Tv-ben. Párszor megjegyezte, milyen jól is néz ki, ilyenkor én többnyire beszóltam neki, hogy hagyja már abba, vagy fejen dobtam valamivel.

Unatkoztam, nagyon. Sosem voltam az a lusta típus, csak aludni tudtam jól. De mostanában megint rémálom gyötörtek, apuról és Davidről egyaránt. Egész délután a plafont bámultam, majd mikor este kimentem inni, láttam, hogy Harry is elaludt. Mivel rajtam három takaró volt, rátettem az egyiket, majd lekapcsoltam a villanyt és a Tv-t, és visszacsoszogtam a szobába. Mielőtt bementem, visszanéztem Harryre, aki összekuporodva aludt a kanapén.

Féltem elaludni. Nem tudom mitől, de megint rémálmaim voltak. Ezek jórészében a Daviddel kapcsolatos dolgokat álmodtam meg.

~ - David, befejeznéd? – utasítottam, majd fejencsaptam.

-   Nem, nem, még van egy kis dolgunk. – azzal vetkőztetni kezdett, én pedig össze vissza ütögettem.

-   David, hagyjál békén! – kiabáltam.

-   David, kérlek ne! David! – hiába üvöltöttem, Ő csak ment a saját feje után. – David, nee!

Torkom szakadtából kiabáltam a szőke srácnak, hiába. Tudta mit akar, és akaratom ellenére meg is kapta..  ~

-  David, ne! – kiabáltam hatalmas hangerővel, majd a lehető leggyorsabban felültem az ágyban. A homlokomról folyt a víz. A fejem forró volt, a lázam egyre magasabb lett.

A következő pillanatban Harry rontott be a szobába, majd mikor meglátott, megölelt, és rettentő erősen szorított.

     - Mi történt? – lehelte bele a fülembe a szavakat, mire én sírni kezdtem.
- Harry, kérlek, ne hagyj itt egyedül. Kérlek! – erre nem válaszolt semmi, csak lefektetett, betakart, majd mellém feküdt, és megölelt.

9. fejezet

Számomra egy aktuális rész következik, ugyanis a fél család betegeskedik, köztük én is. Valószínű, hogy egy-két rész később vagy előbb fog érkezni, de próbálom megtartani ezt a kétnapos publikálási időt. Mivel gyakorlatilag szétunom a fejem és jóformán sehova se mehetek, ezért egyfolytában írok. Aki akar, küldjön egy dalt és egy One Direction tagot és írok neki egy one-shot-ot, ami ide is ki fog majd kerülni. Hát látjátok, én ennyire ráérek :)

Betegség és a kellemes meglepetés

Másnap reggel nagyon rosszul ébredtem. Fájt a fejem, a torkom, levegőt is alig kaptam. Felhívtam Leát, hogy jöjjön át, mert nem bírom. Percek alatt itt termett és felhívta az orvost is. Utáltam az orvosokat, valami visszataszító volt bennük. Ráadásul ez a doki tiszta olyan volt, mint Dr. House. Nem hiszem, hogy tőle meggyógyulok majd, maximum itt, 18 évesen fogok meghalni.

Rossz előérzetem ellenére nem kellett sokáig vizsgálnia, mire rájött az eredményre: nekem bizony kezdődő tüdőgyulladásom van. Nem tudom, hogy állapította meg, csak sorolta a tüneteket, és a végén beugrott neki. Három hetes pihenőre fogtak, ami azt jelenti, hogy jóformán ki sem kelhetek az ágyból, csak ha esetleg valami gond lenne a kezemmel. Szuper. Beszéltem Perrie-vel is, aki kikönyörgött 1 hónap haladékot a stúdiózásig, betegségre és ihlethiányra hivatkozva. Lea egész nap itt volt, teát főzött, gondoskodott rólam. Hirtelen egyszer csak eszembe jutott a Zayn-el kapcsolatos dolog, és gondoltam, megosztom vele. Egyszer úgyis megtudja majd.

-  Lea, ugye tudod, hogy te tetszel Zaynnek? – rekedt hangon, piros orral szóltam hozzá, amíg Ő egy zsepit nyújtott nekem.

- És tudod, hogy Harry egyszerre kanos lesz, ha rádnéz? – válaszolt vissza flegmán, elég furcsa arckifejezéssel.

-  Őrült vagy. – vágtam vissza. Erre nem szólt semmit, csak odanyújtott még egy zsepit.

- Figyelj, én most elmegyek, beszélnem kell a fiúkkal, mielőtt elmennek. Szólok Harrynek is.

- Kérlek ne mond meg neki, hogy beteg vagyok. – nem akartam, hogy megtudja, menjen csak turnézni, neki az a dolga.

Lea erre nem válaszolt, csak kiment és becsapta az ajtót. Szerintem kicsit sértődött valakire, de remélem nem rám. A nap további részében csak aludtam. Néha-néha bekapcsoltam a Tv-t, ilyenkor szinte mindig a fiúkról volt benne valami. Hihetetlen, mennyire népszerűek lettek.

Aludtam, aludtam és aludtam, amikor telefoncsörgésre ébredtem. Gyorsan feltápászkodtam, de csak anya volt. Aggódva kérdezgetett, hogy mi van velem, meg hogy vagyok. Nagyon jól, köszönöm. Miután beszélgettünk ismét elkezdtem a készülékemet bámulni.

Olvastam, hogy a fiúk menedzsmentje nagyon Niall ellen van, így gondoltam tweetelek egyet, így én is tagja lettem a LetNiallSing közösségnek. Másodpercekkel később megnőtt a követőim száma, körülbelül ezerrel. Csodálkoztam is, de aztán megláttam, hogy miért lettem ilyen nagyon népszerű, ugyanis Harry volt olyan kedves, hogy továbbította az üzenetem Niall-nek, aki csak egy szívet küldött vissza, míg Harry kicsit bővebb üzenetet írt:

@dianajones Thank you :) Niall is so proud of you. Get well soon little princess!

Na, ha ebből nem találják ki a dolgot köztem és Harry között, akkor semmiből sem. De végülis nem történt semmi komoly, csak egy-pár csók volt, és ennyi. Egész este a Twitteremet bámultam, és nem tudtam, visszaírjak-e a fiúknak. Végül úgy döntöttem, nem fogok. 

Sok-sok üzenetet kaptam Nialltől – ezeknek a nagy részében megköszöni a támogatásomat - , Zayntől, aki fényezett és Louistól, aki örül, hogy Harry ilyen jó kis répácskát talált magának. Louis volt az, aki mindig megnevetett. Hihetetlen figura volt, csak imádni lehetett. Liam is üzent, Ő csak annyit írt, hogy Danielle szeretne velem találkozni majd, mert rettentő szimpatikusnak talál. Mindenkitől kaptam üzenetet, csak tőle nem. Gondoltam, nem ér rá, hisz ott a turné és a sok interjú. Nem is rágtam magam ezen többet, lehalkítottam a telefonom és percek múlva már álomvilágba is kerültem.

Reggel valami meleget éreztem körülöttem. Nem tudtam, mi lehet az, így csukott szemmel próbáltam kitapogatni. Egy kéz, annyi biztos. Mikor a kéz megszorított, én pedig a kezemmel kitapogattam, és a karkötőjére tévedtem, egyszerre tudtam, ki az.

8. fejezet

Egyik névtelen olvasóm írta még kommentben, hogy Diana és Harry között van egy elfojtott szexuális vonzódás. Nos, ez még nem tervezem kibontakoztatni, majd annak is eljön az ideje, de azt hiszem, akik eddig szorítottak, azok most örülhetnek, hisz végre itt egy boldog rész. Amint látjátok felkerült az új kinézet, amit szintén Noricii készített. Érdemes tőle rendelni, remek munkái vannak. Nem is untatok itt mindenkit, jó olvasást!

Tengerparti séta – randi? 

Másodpercek töredéke alatt gondoltam ki a választ, és vágtam rá Harry kérdésére azonnal:

  -  Rendben. – mikor ezt kimondtam Harry egyszerre megcsókolt. De valahogy más volt, mint az eddigi csókjai. Ennek tényleg volt jelentősége, finom volt és puha, még a többi csak lopott csók volt.

   -  Mi lenne, ha lemennénk a strandra? – tette fel hirtelen a kérdést, majd elkezdte húzni a még épp kezemet.

Sokáig sétáltunk a sötétben, néhány utcai zenésznél megálltunk, adtunk pénzt, de ennyi volt. A strandon nincsenek ilyenkor sokan, csak egy-két szörfös. New York-ban rettentő kevés volt a strand, így igazán jó volt látni, hogy nem csak sok-sok ház van, hanem egy kicsi a természetből is. Mikor egy virágárushoz értünk, Harry megállt.

-  Diana! – ölelt meg a virágárus, Mr. Smith. – De rég láttalak! – kiskorom fénypontja volt ez az öregember, apám helyett apám volt. Ő tanított meg jóformán mindenre, mikor egyedül maradtam itt.

-  Vehetnék ennek a gyönyörű lánynak egy csokor rózsát? – kérdezte Harry, mire Mr. Smith a kezébe nyomta a hatalmas csokrot.

-   Harry, ezt miért kaptam? – értetlenül kérdeztem.

-   Tudom, hogy ettől nem lesz jobb, de miattam sérültél meg. Remélem azért meg tudsz bocsátani. – erre nem válaszoltam, csak megcsókoltam. Azt hiszem, Harryvel bármennyire is ismeretlenek vagyunk a másik számára, mégis olyan, mintha ezer éve találkoztunk volna.

Megkerestük a strand legcsendesebb helyét, leültünk és csak beszélgettünk. Megismertük egymást. Harryvel remekül lehet beszélgetni, csak ki kell találni, mi érdekli. Körülbelül éjfél lehetett, amikor kiterültem. Hát igen, nagyon jó alvó vagyok, és helyzettől függetlenül el tudok aludni.

Bíztam Harryben, de hiba volt. Arra ébredtem, hogy a hátán cipel a víz fele. Elkezdtem kiabálni, hogy tegyen le, de mint aki süket, nem foglalkozott vele. A legnagyobb óvatossággal emelt le a vízbe, én pedig megfogtam a kockás ingjét és magam után rántottam. A következő pillanatban már mindketten csurom vizesen a másikon nevettünk.

Feltápászkodtunk, majd a város felé vettük az irányt. Végülis, elég kevesen bámultak meg minket, hisz nem minden nap lát az ember Harry Styles-t az utcákon. Persze meg is állították fotókért, engem is kérdezgettek rengetegen, de egyenlőre Harry unokatestvéreként tartanak számon.

A mindössze tíz perces útból egy óra lett, ugyanis a kis sztárocskát mindenki megállította, így amíg Ő dedikált és fotózkodott én zenét hallgattam. Miután egy tucat lány megállította, én úgy döntöttem, elindulok haza egyedül. Már két sarokra járhattam, amikor azt hallottam, hogy valaki üvölti a nevemet és trappol mögöttem. Ő volt az.

-  Most meg hová mész? – alig kapott levegőt, a kérdést is alig tudta befejezni.

-  Hát, mivel téged úgyis feltartottak a lányok, gondoltam, hazamegyek egyedül. – válaszoltam. Styles erre csak átölelt, majd hazakísért.

Nagyon jól éreztem magam vele, tényleg felszabadító volt. Tudom, hogy sokat veszekedtünk és jóformán csak egymást bántottuk, de sosem felejtem el, hogy Ő volt az, aki tényleg segített felállni, és végre elzavarni Davidet. Sokáig gondolkodtam, mi lesz most, hiszen nem valószínű, hogy a fiúk sokáig maradnak itt, sőt biztos, hogy hamarosan már mennek is.

-  Diana, ugye tudod, hogy holnap indulunk vissza Angliába? – Harry lehajtott fejjel állt mellém.

-  Tudom. – szomorú voltam és csalódott. Bármennyire is furcsa, hiába utáltam eddig és gondoltam, hogy egy kisgyerek, aki mindent megkap, hiányozni fog. Nem akarok még kimondani, amit érzek, mert nem vagyok biztos benne. Gondolkodásomat tüsszentések sora szakította meg.

-  Jól vagy?

- Azt hiszem, megfáztam. – jelentettem ki, ugyanis teljesen biztos voltam benne.

Jó ideig még búcsúzkodtunk, majd úgy döntöttünk, tényleg ideje lenne már menni. Felmentem a lakásba, és ruhástul, csurom vizesen feküdtem be a takaróm alá.

7. fejezet

És megérkezett az én egyik kedvenc részem. Azt hiszem, sikerült egy fájdalommal teli, de mégis meghökkentő és boldog részt alkotni. Harry-t nem állt szándékomban rosszfiúként feltüntetni, ugyanis rettentően imádom, de most muszáj volt. Egyre hosszabbak lesznek a részek, szerintem ez látszik is. Hamarosan majd következni fog egy-két átkötő gondolatú rész, de előtte kaptok még egy kicsit ebből a két őrültből is. Jó olvasást!

Próbáljuk meg együtt

Őszintén szólva számítottam rá, hogy idejön majd, mert láttam rajta, hogy akar valamit. Csak azt nem tudtam mit.

  -  Miért csináljátok ezt Harryvel? – szuper, a legjobb témát találta meg.

  - Nem tudom, kérdezd Őt. – válaszoltam flegmán. – Zayn, sajnálom, de nem beszélhetnénk másról?Mondjuk, Leáról. – kérleltem. – Tetszik neked?

   - Hát, tudod, úgy hívtam ide, hogy te tetszel nekem, de valójában Ő tetszik. Csak nem tudom, mit tegyek, kicsit furcsa lenne, ha ezután megmondanám neki.- érdekes volt Zaynt szégyenlősnek látni, mert Ő volt az a tipikus bad boy Bradfordból, aki mindenkit megkapott.

-  Majd én megmondom neki. – tudtam, hogy ebből baj lesz, ezért felkaptam a cuccaimat, és elfutottam, mielőtt elkaphatott volna.

Éppen Harry asztala mellé értem, amikor csak annyit éreztem, hogy elesek, és a földre vágódom. Ott helyben úgy éreztem, elsüllyedek szégyenemben, de ezen kívül a karom is rettenetesen fájt. Szerintem még a múltkori csuklógond miatt most tényleg nagyobb lett a baj. Zayn odafutott, majd felsegített és mikor látta, hogy a csuklóm feldagadt rálépett Harry kinyújtott lábára és üvöltözni kezdett vele.

- Harry, te akkora egy tuskó vagy. Nyisd már ki azt a nyomorult szemedet és küld el a te kis Carolineodat a jó büdös francba. Most pedig szépen beviszed Dianát a kórházba, ha már ekkora egy buzi vagy. – majd óvatosan odavezetett Harryhez, aki unott képpel felállt és kikísért.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Igazából fájt, hogy ide jutottunk, és fájt az is, hogy ilyet tett, de nem mutattam. Inkább elővettem a táskámból a telefonom és zenét hallgattam. Lassan odaértünk ismét a kórházba. Ismerős volt a hely, hiszen ugyanitt voltunk Harryvel talán egy hónapja. Kínos csend volt köztünk, míg kint vártunk, de aztán kijött az orvos és behívott.

-  Elnézést, nem mehetnék én is be? – kérdezte Harry a dokit, aki csak bólogatott.

Sokáig vizsgáltak, voltam röntgenen, majd begipszelték a kezem. Legalább jól köszöntöm a nyarat. Harry – meglepő módon – elég sokat foglalkozott a dologgal, és nem akarta, hogy egyedül menjek haza, így felajánlotta, hogy hazakísér, de előtte még beszélni akart velem. Elvitt a srácok hotelszobájába. Gondolom tudta, hogy nem lesz ott senki, mert különben nem vitt volna oda. Louis a lakótársa, így pláne nem. Sokáig gondolkodtam, mit akar, és valahogy azt éreztem, hogy „azt” szeretné. Említést is tettem a dologról, mikor felértünk.

-   Harry, ugye tudod, hogy nem fogok lefeküdni veled? – kérdeztem tőle.

-  Mivan? – hátrahőkölt. Szuper, most már biztos, hogy nem azt akarja. – Én csak beszélni szerettem volna, de ha gondolod, csinálhatjuk azt is, nincs ellenvetésem. – húzta az agyam.

-  Nem, beszélgessünk csak. Most amúgy sincs kedvem ahhoz, majd Louisszal csinálhatod este. – látszott, hogy ezzel kicsit megbántottam, de nem érdekelt.

-  Nagyon vicces vagy, tényleg. Ezt most elnézem neked. – ült le mellém karba tett kézzel. – Emlékszel, mit mondtam reggel? Mielőtt kimentem az ajtón? – nem akartam válaszolni, így lehajtottam a fejem és bólogattam. – Bármennyire is hihetetlen, ez igaz. Tényleg szeretlek. Tudom, én vagyok a nagy csajozós, aki bárkivel képes flörtölni, de hidd el, amióta találkoztunk, nem megy a flört senkivel sem. Tudod, hányan szólítanak le az utcán, kérnek ölelgetős, puszilgatós képet? Régen szinte csak erre vágytam, hogy végre csajozhassak, de most nem. Valahogy nem megy. Eddig bárki jó csajt megláttam, mosolyogtam rá, és úgy éreztem, bizsereg a belsőm. Most nem. Csak ha rád nézek. Sosem beszéltem még erről senkinek, még Louisnak sem, sőt még anyunak sem mondtam el. – ennél a mondatnál mosolyognom kellett. - Szeretlek. Rettentő jó ember vagy, aki erős, bármennyire is sokat sírsz. Tehetséges vagy, és mindenkiben csak a jót látod. Gyönyörű vagy és önzetlen, gondoskodó és nagyon édes vagy. Diana, mi lenne, ha mindent elfelejtenénk, Carolinet, Davidet és a veszekedésünket, és megpróbálnánk együtt?

Hirtelen nem tudtam, mit válaszoljak, így mint egy tudatlan kisgyerek, visszakérdeztem.

-  Azt akarod, hogy legyek a barátnőd? – szégyenlősen, lehajtott fejjel kérdeztem. Harry felemelte az állam, a szemembe nézett és csak ennyit mondott:
-  Igen. 

6. fejezet

Pár szóval tudnám jellemezni ezt a részt: veszekedés, veszekedés és veszekedés. Tudom, hogy sokan nem erre számítottak, de én élvezem ezt a huza-vonát Harry és Diana között, szerintem így csak mindenki jobban szorít nekik.A Zayn-es dologra már sokan rájöttek, de nem lesz itt semmi, nyugi. És igen, Jay-Z is itt lesz, na meg Caroline is, bár Ő csak telefonon. Ez a rész kicsit hosszabb lett, de még lesz ennél jóval tartalmasabb is. Jó olvasást, remélem tetszeni fog a rész. 

Telefonhívás az extől

Nem tudtam, mit csináljak. Felvegyem? Mi van, ha Harry megharagszik miatta? Nem érdekel, felveszem. Megnyomtam a zöld gombot, majd egy női hangot hallottam meg.

     -  Harry cica, megismételjük valamikor a tegnap estét? - ennyi elég is volt. Kinyomtam a telefont, majd pár percig csak meredtem magam elé. Nem tudom, mit hittem, hisz nincs köztünk semmi Harryvel. A következő pillanatban pont Ő sétált ki a fürdőszobából. Mikor meglátta, hogy a telefon a kezemben van, megállt és furcsán nézett.

-  Mi az? Hívott valaki? – rettentő dühös lettem rá.

-  Valaki? Nem is tudom, nincs ma este dolgod? Vagy talán a tegnapi elég volt? – vágtam hozzá dühösen a szavakat, mire Ő meglepetten meredt rám majd a telefonra.

-  Caroline, igaz? Diana, tudnod kell, hogy nem történt semmi komoly.. – itt tört el a mécses. Sírni kezdtem, majd Harryhez vágtam a telefont, aki meg akart ölelni.

-  Harry, tűnj innen. Nem akarom tudni, hogy hogy henteregsz egy olyan nővel, aki az anyád is lehetne. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akit még mellette csőbe is húztál. Elegem van a hülye játékaidból, takarodj! – csak ezután fogtam fel, hogy igenis kimondtam ezeket a szavakat, és hogy valószínűleg Harry soha többet nem fog velem szóba állni.

Visszavette az ingjét, összeszedte a cuccait, majd mielőtt kiment az ajtón visszanézett, és csak ennyit mondott.

-  Csak hogy tudd, én sosem henteregtem Caroline-al. Szeretlek, de ha nem tudod felfogni, akkor elmegyek. – teljesen meglepett. Nem akartam utánamenni, mert úgy véltem, szánalmasnak tartana akkor. Meg magamnak is bizonyítanám, hogy én vagyok a hülye és a seggfej. Mert ez így van. Állandóan parádézok mindenen és adom az ártatlant, miközben én szúrok el mindent.

Egész este nem aludtam. Csak ültem és bámultam ki az ablakon és néztem a telefonomat. Nem is értem, miért akarom, hogy Harry hívjon, hisz nekem kéne bocsánatot kérnem. Már a fél szememet kisírtam és fél életemet dalokba írtam.

Talán dél lehetett, amikor Annie berontott és nekem dobta a ruháimat.

-   Tudod te, hogy mindjárt jelenésed van Perrie-nél? És tudod, hogy ott lesz Jay-Z is? És tudod, hogy ha ezt elcseszed, akkor én fogom hallgatni, hogy milyen hülye voltál? – hát igen, Ő mindig is ilyen kis parancsolgatós és flegma volt.

-  Tudom, tudom, de ma nagyon nincs kedvem semmihez. – nyafogtam, mire Ő nekem vágta a párnát én pedig felkeltem. Nem tudtam, mit vegyek fel, de mivel elég jó idő volt, felkaptam egy szoknyát és egy cipőt, összeszedtem a táskámat és már indultunk is.

Izgatott voltam Jay-Z miatt, hisz Ő mégiscsak Beyoncé férje, és Ő fedezte fel Rihannát is. Remélem, azért tetszeni fog neki a dalom, és eladhatónak találja majd. Elég lassú, de érzelmes dal lett, de ha nem tetszik neki, van másik is. Annie futott a Lave-be, hogy odaérjünk időbe, de sajnos társaságunk akadt.

- Ó, sziasztok. – Jay-Z előtt állok, és mégis csak Harryt vagyok képes bámulni. Mi történt velem?

-   Diana, elkezdenéd? – förmedt rám Perrie. Én csak bólintottam, és elkezdtem énekelni a dalomat.

„Shadows fill an empty heart

As love is fading,

From all the things that we are 

Are not saying.

Can we see beyond the scars

And make it to the dawn?”

Énekeltem, énekeltem, és közben Harryt néztem, aki unott fejjel a mobilját nyomogatta. Gondolom Caroline-al üzengetett, mert tipikus olyan feje volt. Meguntam, hogy csak gitározgatok és énekelgetek, amit mindenki un, ezért elkezdtem átélni a dalt. Felidéztem mindent Daviddel kapcsolatban, a családi tragédiákat, és Harryt. Ismét egy dal, amit sírva fejezek be. Jay-Z-nek láthatólag tetszett, mert bólogatott és tapsolt.

Perrie és Jay-Z lebeszélték a dolgokat a dallal kapcsolatban, így valószínűleg megkapom a lemezszerződést. Hurrá. Miután végeztem a srácok elmentek beszélgetni, Harry pedig csak a telefonját nyomkodta. Éppen pakoltam, mikor Zayn jelent meg a hátam mögött.

Díjat kaptam!

Ma reggel nyugodtan jöttem fel a blogra, és láttam, hogy díjat kaptam. Ez az első díjam, amit nagy becsben fogok tartani, és nagyon köszönöm Ritaa.-nak! Köszönöm, hogy ennyien vagytok és bár még nem sok minden történt, és még csak öt fejezet van fent, de ennyien olvastatok már! Köszönöm.

- Tedd ki a képet!

- Köszönd meg annak, akitől kaptad! Ritaa. nagyon köszönöm!

- Küldd tovább annyi embernek, ahánynak akarod!

Nekik küldöm: 

Alexa L. Wozde

Carlie

Bíía

FantasyGirl

5. fejezet

Szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem hoztam eddig a fejezetet, de elkezdődött a nyár, és hiába írtam már meg előre 6 részt, nem volt időm publikálni. Nagyon örülök, hogy tetszenek a fejezetek, és sok-sok szép véleményt is kapok, nagyon sokat jelent ez nekem. Nos, nem lett valami eseménydús a dolog, de megismerhetünk megint egy új szereplőt - be fog kerülni a szereplők közé, csakúgy, mint Annie és Natalie is majd - de semmilyen jelentős változás nem következik majd be. Ja, és még egy dolog: szerintetek Zayn miért hívta ide Leát?

Esti filmezés egy 18 éves kisgyerekkel 

Megöleltem. Körülbelül 10 percig álltunk ott, míg körülöttünk mindenki síri csöndben volt. Mikor elváltunk a fiúkat is megöleltem, bemutattam Natalie-t és Annie-t is, majd leültünk egy asztalhoz. Sokáig beszélgettünk. Közben Harry a hajamat piszkálta és azt beszélte mennyire hiányoztam neki. Mégsem éreztem őszintének. Valamit titkolt, de nem tudom, mit.

A bár egyik tulajdonosa, Perrie elhívott beszélgetni. Azt mondta, ismer egy kiadóst, itt, New York-ban, és szerinte nagyon szuper lenne kiadni egy albumot. Nem tudom, nekem ez még egy kicsit korai és az éneklésben sem vagyok biztos, de megfontolom. Nagyban beszélgettünk, mikor a nő háta mögött megjelent Lea. Otthagytam Perrie-t és Lea nyakába ugrottam.

- El sem hiszem hogy itt vagy! – ugrándoztam.

-  Hidd el, én sem. Tulajdonképpen Zayn hívott. – hmm, Lea és Zayn?

-  Te és Zayn? – kérdezősködtem.

-  Hát, igazából női tanácsot akar kérni, ugyanis van valaki, aki tetszik neki, de az egyik barátja szereti a lányt. Kíváncsi a véleményemre. – Lea ügyesen kimagyarázta magát. Zayn-nek meg sok sikert kívánok.

Már sötétedett, amikor felajánlottam a fiúknak, hogy nyugodtan jöjjenek fel hozzám, hisz van hely, de Ők inkább elmentek a hotelba. Vagyis, Harry maradt még egy kis ideig nálam. Mikor felértünk ledobtam a táskámat, kinyitottam az ablakot és kiültem a párkányra. Imádtam New York-ot este, amikor minden ki van világítva. Egy kis ideig ültem itt, amikor észrevettem, hogy Harry eltűnt. Gondoltam, elment, de azért elkezdtem keresni. Meg is találtam, a konyhában. Éppen valami vacsorafélét próbált csinálni, ugyanis a liszttel ügyetlenkedett. Lassan lépkedtem a háta mögé, majd megijesztettem. Csakhogy Ő eközben a lisztet az arcomba szórta. Ebből aztán egy hatalmas kajacsata lett, futkoztunk egymás után a tojással, a liszttel és a cukorral. Komolyan, ha valaki látna, azt hinné, nem vagyunk normálisak. Éppen futottam Harry után, amikor megcsúsztam a kiömlött lekváron – igen, az is volt – és egyenesen Harryre estem. Mindketten röhögőgörcsöt kaptunk, nem bírtuk. Nyakig lisztesek voltunk, amit Harry meg is jegyzet.

-  Még az alsógatyámban is liszt van. – nevetett fel hangosan.

-  Nem akarom látni. – eltakartam a kezeimmel a szememet, és gúnyosan válaszoltam.

- Biztos vagy te abban? – Harry húzogatni kezdte a szemöldökét. Annyira aranyos volt. Kicsit még feküdtem rajta, majd úgy döntöttem felállok és felhúztam Őt is. Elég közel kerültünk egymáshoz, sőt annyira, hogy már kínosnak is éreztem.

Harry megcsókolt, majd mikor abbahagyta elkezdett húzni a kanapé felé. Leültetett, majd elkezdte kibontani az egyik dobozomat.

-  Diana, hol vannak a DVD-k? – kérdezte. Én csak balra böktem a fejemmel, Ő pedig kinyitotta a dobozt és kivette belőle a filmet. Madagaszkár. Szuper.

Harry leült mellém, majd tágra nyílt szemekkel figyelte a rajzfilmet. Bevallom, egyszer-kétszer én is elnevettem magam rajta, de neki a könnyei is folytak a nevetéstől. Én egy órát bírtam a filmből, aztán elaludtam. Mikor felkeltem csak annyit érzékeltem, hogy Harry röhögve sír a mesefilmen –megint. Megfogtam a takarómat és a szobám felé vettem az irányt, mikor megállított.

-  Ha kell, nem visítok, csak maradj itt, oké? – kérlelt. Beleegyeztem, majd visszaültem a kanapéra, és elaludtam megint.

Hajnali három lehetett, mikor telefoncsörgésre ébredtem. Harry fürdött, hallottam, ahogy énekli a One Thing-et a zuhany alatt. Körülbelül már fél órája egyfolytában csörgött a telefonja, amit nem akartam felvenni, mert gondoltam, bunkóság lenne, hisz az Ő telefonja, nem az enyém. Végül aztán gondoltam egyet és megnéztem ki az. És a kijelzőn egy olyan női név állt, amelyikről már sokat hallottam: Caroline.

4. fejezet

Megérkezett a negyedik fejezet is! Szerintem elég eseménydús lett, megismerhetünk két új szereplőt, és visszatérnek a régiek is. Nagyon köszönöm a véleményeket és azt, hogy egyre többen vagytok. Remélem ez a fejezet is tetszeni fog, mert nekem ez a személyes kedvencem jelenleg. Jó olvasást!

Mi közöd van neked Harry Styleshoz?

Ma reggel érkeztem meg New York-ba. Nagyon fájt a búcsúzás Leától. A fiúk semmit sem tudnak, de már valószínűleg Lea értesítette őket. A taxiban egyfolytában azon járt az eszem, mi lesz ezután Harryvel. Mint aki elfelejtett mindent, csak nevettem. Eszembe jutott, amikor a forgatáson bolondoztak és amikor törődött velem. Csak szerettem volna újra megölelni, de ez nem sikerülhetett. Hisz ki tudja, hol van most és kivel. Különben sem rajta kéne gondolkoznom, hanem össze kéne szednem magam - ami most elég nehezen megy.

Az elmúlt napok után úgy döntöttem, írok egy másik dalt. Rengeteg emberrel találkoztam ez elmúlt 18 órában, akik sokat segítettek újra mosolyogni és megírni a dalt. Mindegyiküknek feltettem a kérdést: ki mondja, hogy nem vagy tökéletes? Így megszületett a dal, ami kicsit boldog, és remélem tényleg érhetek el sikereket vele. Ha pedig nem, még mindig ott a másik lehetőségem, a Fix You. 

Talán tíz percet, ha ülhettem a taxiban, míg végigmentünk Manhattan utcáin. Olyan, mintha otthon lennék. Életem jelentős részét itt éltem le, és most ismét itt vagyok. Felemelő érzés. Eszembe sem jutott a meghallgatás, az, hogy bármikor elronthatom. Nem érdekelt. Sok lehetőséget látok ebben a városban, és legszívesebb itt élnék. Ki tudja, lehet hogy összejöhet.

Álmosan szálltam ki a taxiból és rángattam ki a bőröndjeimet miközben a The Wanted egyik dala szólt a fülemben. Odaadtam a taxisnak a borravalót, majd bementem az épületbe. Ez volt az egyetlen hely, ahol egy hétre is tudtam foglalni lakást, mert nem terveztem hosszú időre maradni – eddig. 

Kilátás a lakásból

A lakás kicsi volt, de nagyon hangulatos. Az egész várost be lehetett látni a szobából. Gyönyörű volt. Hiába mondják sokan, hogy itt csak betontömbök és felhőkarcolók váltakoznak – ami így is volt – az igazi New York-i embernek csoda volt ez. Lecuccoltam, átöltöztem és gyakoroltam. Nem voltam még elég jó, úgy éreztem. Átírtam a dalt, megpróbáltam eljátszani megint gitáron, de nem ment. Végülis, még van egy napom, így időm is van gyakorolni. Kiültem az ablakba és írtam és írtam. Talán már éjfél lehetett, mire elkészült a dal. Nem bántam, szerintem sikeres lesz. ha persze Isten is úgy akarja.

Hamar elment az idő, csak úgy repült minden perc. Nem unatkoztam, ugyanis elmentem városnézésre, ahol találkoztam pár kiskori ismerősömmel, Natalie-val és Annie-vel. Óvodában láttunk utoljára egymást, így ölelkezve fogadtuk a másikat.

-  Jézusom, Diana, hogy megváltoztál! Gyönyörű vagy! – Natalie volt a kis érzékeny, akit nem érdekeltek a külsőségek. Legalábbis azt hittem. – Ugye tudod, hogy Harry Styles tweetelt rólad? – sikítva ugráltak fel a csajok. Hogy micsoda? Natalie halászta is elő a mobilját, hogy megmutassa a tweetet. Tényleg rólam írt. Csak engem szólítanak így. Legalábbis én úgy tudom.

@Harry_Styles: Isn’t she lovely? She’ll be mine one day, I promise. #ladydiana

-  Mi közöd van neked Harry Styles-hoz? – a csajok még mindig sipítozó hangon ugráltak mellettem.

-  Nyugi már, mindent elmesélek. – csitítottam őket.

Aznap csak Harryről meséltem. Mindent elmondtam, a találkozástól, Daviden át a csókig. Ők meg csak röhögtek. Komolyan nem értem. Másnap reggel a Lave előtt vártam a csajokat. Megbeszéltük, hogy eljönnek bíztatni, és el is jöttek.

Bementünk, majd vártunk, a míg felkonferálnak. Felkaptam a gitárom, bemutatkoztam. Eközben a tömegben megláttam öt fiatal srácot. Ők voltak azok. Mikor kiszúrtam a göndör fejet, ott vége volt az egésznek. Teljes képszakadás. Csak ültem és bámultam, egy hang nem jött ki a torkomon. A mikrofonos hapi már szólongatott, de nem tudtam, mit tegyek.. Végül gitározni kezdtem. Hang még mindig nem jött ki a torkomon. A következő pillanatban már Natalie-t és Annie-t láttam állva tapsolva és a dalt énekelve.

Pár perccel később Harry is felállt és énekelték együtt megint az első sorokat. Nem haboztam, bele is vágtam a dalba. Miután végeztem, mindenki elcsendesedett, én pedig letettem a gitárt, odarohantam Harryhez és megöleltem.

3. fejezet

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire köszönöm, hogy olvastok. Véleményt is kapok, bár kicsit jobban örülnék, ha a tudtomra is adnátok, hogy érdemes-e folytatni, és hogy miben kéne még fejlődni. Ettől eltekintve vannak akik szorgalmasan írogatnak, nekik itt szeretném megköszönni. A fejezetről annyit, hogy kicsit szomorú, depis hangulatú lett, de megígérem, ezután majd jön a jobb folytatás. Ti mit gondoltok Davidről? Mit tennétek Diana helyében? Kíváncsian várom a válaszokat.

Megbántottak, de te mellettem voltál

Ismét meghallottam azt a hangot. Utáltam a mély hangját.
-   Még is mi a francot képzelsz magadról? – David állt előttünk vérvörös fejjel. Szőke haját még jobban kihangsúlyozta a vörössége. Komolyan, Ő elhoz ide, majd leáll egy lánnyal és még én vagyok pofátlan?

   -  Most szépen velem jössz! – megfogta a csuklómat olyan erővel, hogy roppant egyet. Felhúzott a földről majd elkezdett előre lökdösni. Mindezt Harry csak tátott szájjal nézte végig, majd Ő is felpattant és David elé állt.

-  Már elnézést, de ki vagy te? Engedd el! – kezdett üvölteni.

-  Harry, kérlek ne! – próbáltam beavatkozni, mert tudtam, milyen David ha ideges. Bármikor behúz bárkinek, és nem elég hogy az én csuklómat kificamította, még Harryt is kezdje el verni? Sajnos túl későn szóltam, ugyanis Harry behúzott egy hatalmasat Davidnek, aki olyan erővel támadt a göndörkére, hogy azt hittem, megöli.

Minden erővel Őt kezdem ütni, rúgni, majd pár perc után engem és Harryt is a földre hajított.

-  Velem ne szórakozz, te ribanc, mert elverlek téged is meg a szépfiúdat is! – majd egy dühös pillantás keretében távozott. Rettentően fájt a csuklóm és meg voltam győződve róla, hogy ebből kórház lesz. Ha Harrynek nem is, nekem biztosan. Felkelt majd felhúzott engem is, én pedig megöleltem és megint sírni kezdtem.

-  Jól vagy? Beviszlek a kórházba. – levette a pulcsiját, rám terítette, majd elindultunk. A fiúk sofőrje szabályosan száguldott a kórházba, amit nem értettem. Sokszor ment már ki a csuklóm – legfőképp David miatt – és most már igazán nem fájt.

A kórházban eligazítottak, majd megvizsgáltak engem és Harryt is. Kiderült, hogy csak meghúzódott az egyik izület, így csak egy kötést kaptam. Mint kiderült, Styles-nak semmi baja sem lett, csak kisebb zúzódásai lettek. Utálom Davidet. Az egy dolog, hogy engem meg akart verni, azután, hogy otthagyott, de másokat hagyjon már békén. 

Miután kiengedtek hozzá vettem az irányt. Már kint ült fél órája a széken, majd mikor odaértem csak felállt és megölelt.

   -  Ugye jól vagy? Nem lett semmi bajod? Ki ez a David? – csak úgy záporoztak a kérdések. Nem akartam rájuk felelni, így csak leültem és néztem ki magamból. Nem tudom, hogy süllyedhettem ide. Hisz úgy ismerem Dave-t, mint a tenyeremet, mégis bedőltem neki. Akkora egy hülye vagyok! Harry valószínűleg fogta az adást, mert felajánlotta, hogy hazavisz. Kikísértek minket a kórház egyik hátsó bejáratánál, mert a fotósok elözönlötték az egész épületet.

Sokáig autóztunk. Túl sokáig. Akárhányszor itt vagyok, végigmegyek az utcákon, mindig Ő jut eszembe. Amiket tett velem. Egyszerűen undorító. Őszintén szólva már nem tudom, hogy is vagyok. Elvesztettem mindent, amiért élnem kellett volna, csak a dalírás maradt.

Megálltunk a ház előtt. Úgy éreztem, mindjárt elájulok. Lea már itthon volt, hisz minden lámpa égett. Utáltam ilyenkor. Utáltam, hogy világos van. Legszívesebben leültem volna a sötétbe és sírtam volna.

-  Jól vagy? – kérdezte Harry aggódva.

-  Miért érdekel az téged? – megint sírni kezdtem, mire csak megölelt.

-  Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy borzasztó most neked. De, ha szükséged van valakire, én itt leszek, ígérem. – azzal megint megcsókolt, majd beszállt a kocsiba, integetett és elhajtott.

Most már biztos voltam abban, hogy elmegyek New York-ba. Nem akartam, hogy valami vagy valaki kössön ide. Akárhányszor láttam a várost fájdalmat éreztem. De aggasztott, hogy itt kell hagynom valakit, akinek tényleg fontos vagyok: Harryt.

2. fejezet

Szeretném megköszönni, hogy már az első részt 92-en olvasták el(!) és kaptam kommenteket is. Tudom, hogy ez sokaknak nem nagy szám, de nekem nagyon is az. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! A részhez kapcsolódóan: amint már írtam, Harryből nem lesz hiány. Sokat gondolkoztam, hogy jó ez-e így, nem túl sietős-e, de aztán ahogy a részeket írtam, rájöttem, hogy előbb-utóbb úgyis bekövetkezett volna. Jobb ez így, hogy ide építettem be, szerintem. 

Elszúrt második esély

A forgatás óta, azaz három napja Lea ódáit hallgatom Zaynről. Oké, helyes volt meg minden, de ez már sok(k). Lea rettenetesen örült, hogy együtt dolgozhatott a srácokkal. A Harry-s ügyről persze nem tud, de jobb is az, mert tuti közbelépne, és mindketten nagyon hülyén jönnénk ki. Harry nem keresett, de nem is értem, miért izgat. Biztos nagyon elfoglalt, meg amúgy sem tudom, miért foglalkozna velem.

Délután kettőkor sikerült felkelnem. Kiélvezem ezt a pár napot, ugyanis jövő héten mehetek vissza New York-ba, egy meghallgatásra. Rettentően izgulok miatta. Nagyon szeretnék befutni, de még csak a dalom eleje van meg. Éppen öltöztem, mikor valaki csöngetett. Nem érdekel, ezt már felveszem. Különben is, hol van Lea? Majd Ő kinyitja. Csöngettek még kétszer-háromszor, majd meguntam, és egy rövidnadrágban és egy otthoni topban kimentem. Különben is, ez Kalifornia. Mikor már ötödszörre csöngettek, elkezdtem futni a lépcsőn, aminek áraként sikeresen le is huppantam. Odacsoszogtam és mérgesen kirántottam az ajtót.

-   David? – meglepetten álltam az ajtó előtt. Mégis hogy kerül Ő ide?

- Sajnálom. Tudom, hogy egy hülye voltam, de kellesz nekem. Lehet, hogy már késő, de szeretnélek elvinni a kedvenc kávézódba. És egyébként jó leszel így is, csak a mamuszt cseréld le. – annyira szerettem ilyenkor. Valahogy elfelejtettem, hogy megcsalt és hogy még én voltam a ribanc. David rettentő aranyos srác volt, de sajnos egy ördög is. Bárkivel összetudott állni, és különösképpen az sem zavarta, ha épp volt barátnője. Velem is ezt tette.

Nem is ellenkeztem. Mindenkinek jár egy második esély, nem? David elvitt az Ocean’s-ba. Ez egy kis partmenti büfé volt, amit imádtam. Amióta ideköltöztem, azóta idejárok, jóformán törzsvendég vagyok már.

Nem számítottam ma már több meglepetésre, de mégis volt itt még valami. Harry és az egyik lány a klipből, Madison. Jó tudni, hogy Harry is olyan mint a többi. Nyílván úgy gondolta, egy futó kalandnak jó leszek, aztán meggondolta magát. Úgy láttam Őt is meglepte, hogy újra lát, hisz elég fura arckifejezést vett fel. Nem is izgattam magam tovább, elfordítottam a fejem, majd elballagtam Daviddel.

Leültünk, majd rendeltünk. Dave eltűnt egy kis időre, majd Madison társaságában visszatért. Mint akit nem is érdekelt, hogy ott vagyok, szabályosan lelökött a székről. Komolyan, majdnem sírva fakadtam. Rettentően bántott, hogy megint kihasznált. Úgy döntöttem, nem maradok tovább. Elfutottam az épület mögé. Tudtam, hogy arra senki sem jár. Leültem és sírtam. Már így lehettem körülbelül 10 perce, amikor társaságom akadt.

-   Diana?! Jól vagy? – Harry utánam jött, majd megszeppenve nézett. Én csak sírtam tovább. Leült mellém, átkarolt, én meg csak sírtam. Éreztem a leheletét a nyakamon. Máskor csak a macimat szoktam így ölelni. Nagyon szükségem volt most valakire. Harry hirtelen elhúzodott, majd egy papírt vett elő a zsebéből.

-  Ezt kiejtetted, mikor elfutottál. Gondoltam, nem baj ha elolvasom. Tudnod kell, hogy gyönyörű ez a dal. Nagyon tehetséges vagy. – mi? Harry olvasta a dalomat? Ez annyira kínos. Azt a dalt a meghallgatásra írtam, és még kicsit sem volt kész. Csak meredtem Harryre, miközben Ő a sorokat olvasta, majd hirtelen ötlettől fogva elkezdte énekelni.

„When you try your best but you don't succeed 

When you get what you want but not what you need 

When you feel so tired but you can't sleep 

Stuck in reverse 

When the tears come streaming down your face 

When you lose something you can't replace 

When you love someone but it goes to waste 

Could it be worse?„

Harry elvarázsolt. Tudta, hogy nem kellenek szavak, csak a dal. Abbahagytam a sírást és hallgattam. Tényleg nem volt borzasztó a dal, sőt, egészen tetszett. Styles volt olyan kedves, hogy elénekelte az egészet. Értem már, hogy miért híresek a srácok. Csodás hangjuk van, és ezt Harry csak megerősítette. A dal végénél megint rámtört a sírás, és elkezdem mondogatni, hogy mekkora egy barom vagyok.

-  Nyugi már, vagy kénytelen leszek betapasztani a szád. – erre csak egy szemöldökfelhúzással reaglátam. Szépen nézhettem ki az elkenődött sminkemmel és a vérvörös szemeimmel, de úgy láttam Őt ez nem izgatta.

Pár pillanat múlva megtudtam, mi is az a szájbetapasztás. Úgy látszik, Harry nyelvén ez csókot jelent. Hogy lehet beleesni olyanba, akit nem is ismersz? Nem tudom. Lehengerlő volt. Tényleg.

Bármilyen rosszul is indult a napom, úgy éreztem, volt miért felkelnem. Meglepetés meglepetés hátán jött, de valahogy mégis nem akartam, hogy vége legyen. Nem tudom, mi lesz ezután, csak annyit, hogy Harrynek elég nagy a tüdeje, mert elég sokáig bírta egy levegővel. Csókunkat egy ’kedves’ ismerős szakította meg.

-  Még is mi a francot képzelsz magadról?

1. fejezet

Hát akkor itt is lenne az első fejezet. Egyelőre nem akarok határokat szabni, de a folytatás természetesen attól függ, mennyire fog nektek tetszeni az első rész. Azt hiszem, kicsit unalmas lett, de nem akarom ellőni egyszerre a dolgokat, majd szépen minden ki fog alakulni. Jó olvasást!

Videóklipforgatás a One Directionnel

  -  Diana! – hallottam meg barátnőm, Lea hangját az emeletről. – Mégis hova a fenébe tetted a fehér felsőm?

  -   Én? Basszus, Lea, az életbe nem volt rajtam az a felső, nem tudom hol van. Nézd meg a mosógépen. – 3 év alatt rendesen kiismertem őt.

10 voltam, amikor Olaszországból ide, Amerikába költöztünk. Először laktunk egy-két hónapig New York-ban, és bármennyire is olasz vagyok, az a hely a szívem csücske. Ezután költöztem ide, Los Angeles-be, Leához. Kisgyerekként megtanultam angolul, sőt a spanyolnak is neki álltam, így azzal sincs gondom. Imádtam itt élni, ráadásul a legjobb barátnőmmel lakhattam itt. Komolyan egy afféle amerikai álom volt. Na de vissza a mai naphoz. Reggel fél nyolc van és már több, mint egy órája fent vagyok. Ilyenkor úgy érzem, a falnak dobnám a telefonom, de azt hiszem, saját magamat nyírnám ki, ha tönkremenne, mert megőrülnék nélküle. Pont jó számot választottam ébresztőnek – Don’t Wake Me Up. Köszönöm magamnak, hogy ennyi eszem volt.

Megittam a reggeli teám, majd eltettem a bögrét. A nappali felé fordulva egy kómás Leával találtam szembe magam. Hiába modell, neki is vannak rossz napjai, főleg ha korán kell kelni. Igazából most nem fotózásra ment, hanem videóforgatásra. Valami új angol tinibanda, a One Direction első klipjéhez forgattak. És minek kellek én? Egyrészt volt olyan köcsög, hogy kijelentette, nem fog egyedül elmenni, másrészt össze akar hozni az egyik sráccal. Tök jó, hogy nem is ismerem őket, de máris összeboronálnak velük.

Lea megitta a kávéját, majd összepakolta a táskáját. Így is késésben volt, de még fél óráig kereste a kulcsát. Felvetettem az ötletet, hogy mehetnénk gyalog, hisz nincs messze a strand. Amúgy is hatalmas kánikula volt, a dugó miatt, pedig még többet késtünk volna.

Magam sem hittem el, hogy lehet ennyi gyönyörű lány összeszedni. Azt tudtam, hogy Leu gyönyörű, nade a másik két lány se volt semmi. Azt egyikük Madison volt, a másikuk azt hiszem Jessica. Nem beszéltünk sokat, Ők forgattak, amit élveztek Ők is, meg a fiúk is, én pedig kerestem egy eldugott helyet és leültem. Elővettem a noteszom és jegyzetelni kezdtem. Gondolkodtam, hogy mi legyen. Gondolkodtam, hogy elköltözzek-e New Yorkba, ugyanis lenne ott egy hatalmas lehetőség számomra a zene terén. De nincs szívem itthagyni Leát. Talán jobb is itt. Los Angeles a hírnév fellegvára, úgyhogy ha itt nem, akkor máshol sem tudnák befutni dalszövegíróként.

Hosszas gondolkodásomból egy erős angol akcentus és egy göndör fej keltett fel. Őt ismertem. Azt hiszem, Ő volt a csajozós, akinek 16 évvel idősebb barátnője volt. Hogy is hívják? Hmm...

- Szia! Harry vagyok. – szuper, választ is kaptam a kérdésemre. – Mivel láttam, hogy unatkozol, gondoltam ideülök. Nem zavar?

- Nem, dehogyis. Köszönöm. Amúgy az én nevem Diana.– kedves voltam és ez furcsa. Idegenekkel általában nem szoktam az lenni, igencsak megleptem magam most is.

-  Rendben. Gyönyörű neved van. A te barátnőd Lea, igaz?

-  Igen. Kiskorom óta ismerem, nagyon megbízható. - imádtam Leát.

- Tényleg nagyon kedves. Szeretnék egy kicsit bunkó lenni.. – nem tudtam, mire számítsak. Csak nem kér olyat, hogy vegyem le a felsőm, ha meg kérne is ilyet, akkor sem tenném meg. - Sosem szoktam ilyet kérni, de megtudtam, hogy te már jó ideje itt laksz. Még maradunk pár napot a srácokkal, és arra gondoltam, ha persze nem gond, hogy megadhatnád a számod, és segíthetnél kiigazodni. Tudod, először vagyunk LA-ben. - meglepett a kérése, de az mégjobban, amikor elővett egy tollat a zsebéből és felírta a számát a kezemre. Gondolkoztam, megadjam-e neki én is a számomat, és arra jutottam,hogy igen.Végülis, mi bajom lehet?

Kicsit még ültünk itt, beszélgettünk. Sok mindent megtudtam Harryről, nagyon aranyos srác. A fiúk folytatták a forgatást, én pedig a nap végéig csak ültem és ültem a parton és gondolkodtam. Így utólag elég hülyének tartom magam, hogy megadtam a számom, de valahogy legbelül azt éreztem, hogy jól döntöttem.