60. fejezet - Epilógus

Drága, drága olvasók!

Ez a nap is eljött. Kicsivel több, mint öt hónap után véget ér a történet, méghozzá az Epilógussal. Ez a hatvanadik rész, és őszintén szólva, sosem gondoltam volna, hogy ennyit megérünk és ilyen sikeres lesz a történet. 54 feliratkozott olvasó van, lassan 42,000 megtekintés és sok-sok szeretet, amit tőletek kaptam. A 251 megjegyzés, a rengeteg csere-kérés és e-mail mind azt mutatják, mennyire szerettétek, amit csináltam. Tudom, úgy volt, az epilógus már tegnap felkerül, de nem volt szívem feltenni. Egyik szemem sír, másik nevet hisz öt hónapot hagyok itt és sok-sok szeretetet, de nagyon remélem, ezután is kitartotok majd mellettem, és olvasni fogjátok a még csak wordben lévő One Directionös történetet és a One Love-ot egyaránt.

Sokan szerettetek volna happy-end-et. Szerintem ezt sikerült is összehozni, remélem nem okoztam csalódást, mert számomra ez egy szép lezárása a dolgoknak. Annyit még elmondanák, hogy a fejléckészítés továbbra is áll, és akik eddig rendeltek és még nem kapták meg azoknak el fogom küldeni, de először le akartam zárni itt a dolgokat. Ne ijedjetek meg, mindenkinek elkészül majd a fejléce.

És akkor nem koptatnám tovább a billentyűzetet, ezt az öt hónapot és vele együtt a Stole My Heart történetét, Diana és Harry kapcsolatát és a többiek életét itt és most lezárom.
Itt megtaláltok és ide fog kikerülni az új történet linkje is: 

Cause all I need is one love

13 évvel később

Fáradtan ültem a kanapén egy igen csak nehéz nap után. Kezembe akadt egy régi cikk. Emlékszem azokra az időkre, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletes lesz minden. Kíváncsiságból elolvastam az újságnak azt az oldalát, és meglepődve fedeztem fel, milyen vicces is volt az a nagy felhajtás körülöttünk.

   "A brit One Direction lassan egy hónapja tért vissza Londonba, hogy elkészítsék új klipjüket és dolgozzanak új albumukon, ami a Take Me Home címet kapta. Híresztelések szerint a banda szívtiprója Harry Styles (18) újra szingli, miután barátnőjét Los Angelesben hagyta. „Harry-t nem viselte meg, hogy vissza kellett menniük Londonba, sőt, szívesen mulatott Cara Delevinge társaságában, még Diana előtt is” – nyilatkozta egy titokzatos forrás. Hetekkel később, Styles Instagram oldaláról tudták meg a rajongók, hogy valójában a páros háza táján minden rendben van és a hírek többsége sem volt igaz. Styles és Jones fél éve vannak együtt, ám próbálták kerülni a nyilvánosságot, az egyetlen közös megjelenésük az MTV díjátadóján volt. A fiatal pár úgy tűnik, elengedte a gyeplőt és már szívesen fotózkodnak rajongókkal, akik elfogadták a tényt, hogy ők ketten jól megvannak együtt és bíznak a kapcsolatukban. Sőt, Louis Tomlinson barátnője, Eleanor Calder kifejezetten jóba van Jonesszal, értesülések szerint legjobb barátnők lettek és mindenben támogatják egymást."

Így utólag vicces volt elolvasni ezeket. 13 éve még kiakadtam az ilyeneken, de aztán rájöttem, ez ezzel jár és már a felhajtás sem akkora, mint volt. Ki lehet menni az utcára anélkül, hogy valaki letámadna. Az utolsó sorba belefájdult a szívem, hisz Louis már nem El-el van, ő azt hiszem Amerikába költözött és topmodell lett. Zayn és Lea egy időben újra összetaláltak, Zayn azonban elvette Perrie-t, Lea pedig visszaköltözött Spanyolországba, ahol hozzáment egy focistához. Liam és Danielle újra összejöttek, ők most valahol Manchester mellett élnek békésen, míg Niall egy énekesnőt vett el, aki világkörüli turnén van. Adódik a kérdés: mi van most velünk? Megvagyunk, köszönjük. Időközben rájöttem, nem várhatom el azt Harrytől, hogy teljes fordulatot vegyen a személyisége, de az idő folyamán szerencsére megemberelte magát, és leszokott az ágytorna több személlyel folytatásáról.

Érdekes visszaemlékezni mindenre. Jó volt fiatalnak lenni, gondtalan lenni, de a mostani életemet sem bánom. Továbbra is az újságot bámultam és gondolkoztam a régi dolgokon, mikor egy aranyos kislányhangot hallottam.

-  Anya! – ugrott le mellém Elise.

-   Igen? – letettem az újságot, direkt úgy, hogy ne lássa a cikket, azonban a tipikus Styles arckifejezéséről lejött, hogy látta.

-   Mit olvasol?

- Csak egy régi újságot, apuról meg rólam. Ha gondolod, olvasd el. – nem kellett noszogatni, egyszerre felkapta az újságot és hatalmas nevetések között olvasta el a cikket.

-  Anya! Anya! – futkozott Jake ide-oda, mint aki megkergült.

-  Hé fiam, nyugi. – kaptam fel, nehogy elessen.

-  Nézd ki jött haza. – mutatott az ajtó felé.

Letettem a mindössze három éves kisfiút, aki korához képest mégis rettentő okos volt. Az ajtó felé fordultam, ahol ott állt Harry: ugyanúgy nézett ki, mint régen, fürtjei talán már nem voltak olyan göndörek, de a Hipsta Please feliratú pólóját továbbra is szívesen viselte.

Mielőtt még köszönhettük volna egymást, odafutott a két kisgyerek.

- Családi ölelés! – kiabálták mindketten.

Összebújtunk mind a négyen, én pedig ezekben a pillanatokban rájöttem, milyen tökéletes is az életem.

Vége

59. fejezet

Sziasztok, drága jó olvasók! Örömmel jelentem be mindenkinek, hogy én is beálltam a Mixerek táborába, szóval most örülök a fejemnek rendesen :D A rossz hír viszont az, hogy elérkezett az 59. rész, tehát egyetlenegy epilógus van már csak hátra, amit valószínű holnap fogok hozni. Addig is megírom a beszédemet, mert annyi mindent szeretnék mondani annyi mindenkinek, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egyik szemem sír, másik nevet, mert vége ennek a történetnek, viszont kezdődik remélhetőleg egy új, ami ugyanilyen sikeres lesz. Mindjárt bőgök, szóval inkább olvassatok. Amúgy, nektek hogy tetszik a Little Things?

Simply Amazing

Éljen London! Két hónapja jártam itt, de rettentően hiányzott a város, a kultúra. Mindenki olyan hivatalos és hűvös, ettől függetlenül nem néznek ki az utcán. Érdekes Londonban lenni, aki egyszer már volt ott, átérzi teljesen az angol hangulatot.

Kissé átfagytam, nem ilyen hidegre készültem. A repülőről leszállva magamra kaptam a vékony kabátomat és előhalásztam a kesztyűmet, amelyiknek nem volt meg az ujja vége. Most különösen jót tett az a pár csésze meleg kávé, amit az érkezésem után elfogyasztottam a helyi Starbuckban. Sikerült Eleanorral is beszélnem, aki egyszerre elmondta, hol és merre találom a bandát, sőt, részletes leírást adott a mai napi programjukról. Délelőtt interjúra mennek, akkor nem zavarhatom őket. A legjobbnak azt láttam, ha a délutáni stúdiózás közben lepem meg őket, akkor talán még nem is fogok zavarni annyira.

A hátralévő időben ebédeltem, majd szétnéztem az Oxford Street-en. Annyi minden tetszett, az árak már kevésbé. Cipőboltba jobbnak láttam, ha nem megyek be, mert akkor biztos, hogy ott ragadok.

Délután kettő fele járt, s értesüléseim szerint a fiúk most járhatnak valahol a stúdió felé. Ideje elindulni. Fél órába telt, míg taxit fogtam. A taxis nem volt valami kedves és közben az eső is eleredt. A stúdió előtt gyorsan kipattantam és futottam is be. Esernyőm nem volt, így picit megáztam, de szerencsémre Eleanor már az ajtónál várt egy törölközővel. Tuti gondolatolvasó vagy csak jó időjós.

-  A fiúk? – törölgettem a homlokom, majd a sálam azután pedig a vállam.

- Most jöttek meg, mindjárt elkezdik felvenni az új dalokat, szóval sietnünk kéne. Amúgy, jó a sálad. – bökött a piros sálam felé. Gyorsan megtöröltem a hajam és visszaadtam a törölközőt El-nek.

-  Köszönöm. – néztem le a sálra.

Karon ragadott és szinte futottunk a szobához, ahol elvileg a többiek vannak most. El kitépte az ajtót, betuszkolt rajta, aztán mind aki jól végezte dolgát leült Louis mellé.

Kínos csend köszöntött be, ennél is kínosabban bámultak engem. Liam cselekedett elsőként, felállt és szorosan magához ölelt. Miután elvált tőlem letörölte vizes kezeit. A többiek is észhez tértek és ők is köszöntek, megöleltek és kaptam ismét egy törölközőt.

-  Hogy-hogy itt vagy? – már csak Harry volt hátra a búcsúzkodásból. Miért érzem, hogy ők ezt már előre eltervezték és direkt hagytak itt vele?

-  Hiányoztál és gondoltam, megleplek titeket. – elegem volt a törölgetésből, bár továbbra is vizes voltam a törölközőt ledobtam a szobában lévő kanapéra, ami történetesen mellettem volt.

-   Te is hiányoztál. - fonta körém karjait. Amúgy, nincs meleged? – bökött ő is a sál felé, mint ahogy azt El tette pár perccel ezelőtt.

-  Egy picit. – jó érzés volt megszabadulni ettől a vizes borzalomtól, ami az eső hatására inkább hasonlított egy véres ruhára mint egy piros sálra.

-    Beszélnünk kéne, nem?

-    Kéne. – karon ragadott.

Mindent megbeszéltünk, kezdve Caroline-tól, Justinon át a csirke Cara-ig. Nem hangoztatom hogy így hívom, de tényleg olyan vékony, mint egy kopasztott csirke. Undorító. Azt elismerem, hogy szép csaj de a szemöldöke nem tetszik.

Utólag kellemes megtudni, hogy a mi beszélgetésünk miatt elhalasztották a stúdiózást. Harry felhívta az iskolaigazgatót, hogy had maradjak itt egy kicsit, sürgős családi okok miatt. Persze, bevették, de a tanulást nem hanyagolom. Harry átrendezte a házat, amit még én segítettem neki kinézni. Valahogy otthonosabb volt minden, és az a kanapé is hiányzott, ami miatt mindig fájt a nyakam.

-  Kérhetnék tőled tanácsot, mint dalszövegírótól? – huppant le mellém Harry. Utálom, ha dalszövegírónak neveznek, mert nem vagyok az. Messze vagyok én még attól.

-    Persze, mi kéne? – letettem a matekkönyvet mellém és kíváncsian vártam, mit akarhat.

-   Ed Sheeran írt nekünk egy dalt, de azt kérte, egy versszakot írjak meg én, hogy egy pici legyen benne a bandából is. Nem jutok sokra, szóval tudnál segíteni? – felvette a kiskutyaszemeit, gondolom, sejtette, hogy imádom őket.

- Aha, segítek. De ezzel még semmi sincs elsimítva. Tudod, a bizalmat nehéz visszaszerezni. – emlékeztettem rá, hogy nem bízom benne. Kiskutyaszemeit szomorú arcra cserélte.

Megírtuk a banda új slágerét a Little Things-t, amit együtt el is énekeltünk. Szép dal lett nagyon, ez az eddigi kedvencem tőlük. Ed-et nagyon szeretem, a zenéjét és a szövegeit is. Most sem okozott csalódást.

-   Most akkor én jövök. – Hazza megkereste a gitárját majd egy ismeretlen dallamot kezdett játszani.

Ahogy elkezdte énekelni, felismertem a dalt. Ma mindenki gondolatolvasós kedvében volt, mert ez volt a kedvenc dalom. És valószínűleg azt is csak most tudta meg, hogy mindig is szerettem volna, ha elénekli nekem valaki. Mégis annyira illett a helyzethez.

- And she loves me, and it's simply amazing. – a gitár elhalkult, az én arcomon pedig végigfolytak a könnyek.

58. fejezet

Kellemes napot minden aranyos kicsi olvasónak! Nézzétek el, hogy csupán csak ennyit pötyögtem be 58. fejezetnek, de ígérem, a következő rész hosszabb lesz. és aztán már úgyis csak az epilógus lesz, így elérjük a jubileumi hatvanat. Bevallom, most fáj már a szívem és ha tehetném csak írnám tovább a történetet, de semmi sem tart örökké. Aki cserét kért, annak válaszolok majd, de el vagyok havazva. A fejlécrendeléses kérdésekre visszaírtam, és akik kérdezték a chatbe, mivel készítem őket, itt a válaszom: letöltöttem a Photoshop CS3-at, azzal. Holnap érkezik új rész a One Love-ra is, ami szintén nem lett túl hosszú, ezért bocsánat is, de a héten nem vagyok formában. Love, Diana

Jó kérdés!

Három hét – csupán ennyi ideje hagyták el a várost a fiúk, de ez egy évnek tűnt. Miután elmentek, visszarázódtam a hétköznapi, unalmas életbe. Először élveztem, hogy nincsenek fotósok, nem piszkálnak és azt csinálok, amit akarok de aztán rájöttem, hogy mennyire hiányoznak. Még Harry is.

Egy átlagos nap volt ez is, amikor háromkor értem haza és hatig tanultam. Első dolgom minden nap megnézni a postaládát, hátha kapok valamit Londonból: ám mint minden nap, most is üres volt.

Csalódottan töltöttem a délután hátralévő részét, a legtöbb időt tanulással. A telefon mindig mellettem volt, a Twitter meg volt nyitva, de mintha elfelejtettek volna. A rajongói üzeneteken kívül semmit sem kaptam.

- Még mindig szomorú vagy? – annyira elmerültem a könyvemben, hogy észre sem vettem Leát. Csalódottan bólogattam, tekintetemet pedig visszahelyeztem a könyvre. – Ez neked jött. – olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy még a nyakam is meghúzódott, de ez érdekelt a legkevésbé.

Végre kaptam valamit. Levélféleségnek nézett ki. Gyorsan kibontottam és elkezdtem olvasni. A papírral együtt pár kép is kihullott a borítékból, elsődlegesnek azonban a levelet tartottam.

„Kedves Diana!

Gondolom, látni sem akarsz. Megértelek. Hibáztam tudom, és hiába bizonygatom, hogy nem  akartam, nem fogsz megbocsátani. Csak annyit akarok, hogy tudd, nem felejtelek el. Azon az estén nem gondoltam semmire, csak a féktelen bulizásra és Louis szavaira. Egy fogadás volt az egész, amiből egy éjszaka majd egy hiba lett. Cara, hiába az egyik legkeresettebb angol modell, nem akarok tőle semmit. Idegesít. Bár, gondolom ezt is nehezen hiszed el, miután ott voltam a Burberry divatheteken. Magamnak is nehéz bizonyítani, hogy nem érdekel, de legbelül tudom, hogy ez így van. Akárhányszor végigsétálok az utcán és látok egy párt, eszembe jut, hogy mit hagytam hátra. Anya leüvöltötte a fejem, Gemma durcás lett és Robin sincs a legjobb passzban. Utálnak, mert elszalasztottalak. Végülis, totál igazuk van, én is utálom magamat. Itt Londonban nincs sok újdonság, éljük a megszokott életünket. Veled miújság? Remélem jól vagy!

A levél megírásában Liam segített, így ha picit csöpögős, nézd el neki.

Szeretlek, Harry.”

Akaratlanul is elmosolyodtam. Aranyos volt, bár Liam személyiségét kicsit fel lehetett benne fedezni, de ez a legkisebb gond. Ezután megnéztem a képeket. Gondolkodóba ejtett mindegyik.

Végülis aztán rájöttem, hogy fáj nagyon, hogy úgy érzem, kihasznált, de hiányzik. Este újra és újra a levelet olvastam. Átfutott a szemem rajta lefekvés előtt egyszer, majd Twitteren kezdtem olvasgatni.

@dianajones mi van veled és Harryvel?

@dianajones @Harry_Styles srácook! #WeWantDarryBack

@Harry_Styles we miss Darry! #WeWantDarryBack @dianajones

Ezután természetesen egész éjjel a neten lógtam. Holnap hétvége, így nem kellett korán kelnem. Két óra alatt trend lett a #WeWantDarryBack. Pislogva figyeltem minden tweet-et, amit a rajongók írtak. Régen utáltak, most pedig vissza akarják kapni Darry-t. Szép és gyors véleményváltás, nem mondom!

Oké, rendesen kibeszéltük reggel Harry-t Leával, aki persze hangoztatta, hogy Ő az első pillanattól utálta. Ezzel tisztában voltam, vágta is a pofákat mikor a Göndörke a közelünkben volt. Jelenleg fogalmam sincs mit érzek. Tanácsra van szükségem.

-  Szereted még? – nyögte ki Lea, miközben én a Twitteremet böngésztem. Még mindig trendek voltunk.

-   Hát…- pillantottam egy pillanatra fel, aztán vissza a laptopra.

-   Nincs ezen semmi hát, igen vagy nem? – tiszta erőből levágta a laptomon tetejét. Fülön csapom!

-   Hé, vigyázz rá! – öleltem hozzám a készüléket. – Amúgy igen, szeretem még.

-  Akkor mi is az akadály?

Na hát ez egy jó kérdés, mert magam sem tudom rá a választ. Ha tudnám, valószínűleg könnyebb lenne. A szívem még mindig Harry felé húz az agyam viszont azt mondja "Stop! Ezt még megbánod". Ki érti ezt?
Végül aztán egy álmatlan éjszaka után rákattintottam a 'lefoglalás' gombra az utazási iroda honlapján. Irány London!

57. fejezet

Sziasztok, drága, drága olvasóim! ismét résszel jelentkezem, bár holnap iskola, eldöntöttem, hogy még ma megírom és fel is teszem ezt a részt. Három kis fejezet van hátra, azokat picit hosszabbra tervezem, ez is hosszabb lett - ha nem is látszik. Plusz hozzá jön még az epilógus, így összesen még négy részt olvashattok majd. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy sokat gondolkoztam és rájöttem, érdemes lenne folytatni a 1D-s vonalat. Így létre is hoztam már egy blogot, ahol még semmi sincs, de a fejemben benne van az alapsztori meg úgy minden. És ne felejtsétek a One Love-ot, ami bár kevésbé népszerű én szeretem írni /az se izgat, ha saját magamnak írom/ és ennyi idő alatt már a szívemhez nőtt. Oké, oké, tudom, nem One Direction a témája, lehet, ezért is nem olyan népszerű. Ezt döntsétek el ti. Kellemes napot így előre is mindenkinek, gondolom a többség holnap megy iskolába - én is, sajnos, ráadásul vár rám egy földrajz témazáró. Szorítsatok! Love, Diana

Minek kellek én ide..?

Diana Jones

Szóval, ismét Louis lepcses szájának köszönhetem, hogy megtudtam, tegnap délután Harry és Cara ismét találkoztak. Hiába hitetgetem magam, hogy nem zavar. De igenis, zavar! Ameddig én itt vagyok, addig az a csontkollekció hozzá nem ér a Göndörkéhez! Igazából tanácstalan voltam és ebben az esetben a legrosszabb ember segítségét kértem: Leáét. Gondolhattam volna, hogy Ő egyszerre beverné a csaj képét, nem is tudom, mit gondoltam amikor hozzá fordultam.

A fejemben már az egész napot elterveztem – ami gyorsan el is telt. Nyolckor jöttem rá, hogy készülődnöm kéne, hisz hamarosan indulnak a fiúk, arról meg nem szeretnék lemaradni. Gyorsan összekaptam magam, reggeliztem. Mire már ránéztem az órára kilenc volt. Gyorsan fogtam egy taxit és diktáltam is a repülőtér címét.

Szinte futottam, hogy ne késsem le a fiúk búcsúzását. Először Niall tűnt fel a távolban, a kezében Luxxal. Aztán lassan feltűntek a többiek is; Zayn, Liam, Louis és Eleanor és Harry és Cara.

Relaxációs gyakorlatokat végeztem magamban, még szerencse, hogy nem vagyok egy könnyen felhergelhető típus, különben tuti nekimentem volna a csajnak. De most szépen odaballagok, ejtek egy mosolyt és kész.

Köszöntem a fiúknak, Styles-t direkt kihagytam. Meglepett, hogy Cara a nyakamba ugrott. Nem is ismerjük egymást!

-   Jaj, szia, annyi mindent hallottam rólad, gyönyörű vagy. – hadart, szinte levegőt sem vett. Á, szóval mesélt rólam. Jó ez tudni.

-  Hát, szia. – zavarban voltam, és legyőzöttnek éreztem magam. – Legyek őszinte? – kérdeztem tőle. Kezeit lepakoltam magamról. Nem volt szimpatikus, szerintem ezt jól ki is mutattam. Kérdésemre válaszolva Ő csak bólogatott. Jöjjön, aminek jönnie kell, visszafogottabb kiadásban. Így nem én leszek legalább a vesztes fél. – Én nem hallottam rólad még semmit. Ja de igen, bocs. Te fetrengtél Harryvel nyáron. Tudod, elmondta ám, bár kicsit későn, de a lényeg, hogy elmondta. Eleanor – a srácok többi része is gyülekezett körülöttünk, mindenki kíváncsian várta, mi fog történni. –, pedig volt olyan kedves, hogy megmutatott téged egy Burberry katalógusban. Louis - mutattam a fiú felé -, a kis őszinte pedig beszámolt róla, hogy ti ketten tegnap is találkoztatok.

- Az nem úgy volt..- kezdett volna heves magyarázkodásba a göndör fiú, akik elképedten nézte a kifakadásomat.

-  Kuss. – intettem le és fordultam ismét Cara felé. – Szóval, rohadtul zavar hogy ti egymáson csüngtök. Minek is kellek én ide? Nem vagyok modell, nem vagyok csontkollekció, ja és nem sűrű a szemöldököm. Már bocs. Felesleges vagyok én itt. – léptem ki a már körré alakult társaságból.

Zayn szájáról tisztán le lehetett olvasni, amint azt suttogja, hogy „szép volt”. Niall Oscar-díjként – ahogy Ő fogalmazott – átadta Baby Lux-ot. Késett a repülő, így volt időnk játszani. Szeretem a gyerekeket, de Lux az átlagnál is édesebb volt. Gügyögött, nevetett a kis szöszi haja össze-vissza állt. Garantált olvadás.

Legbelül tudtam, vagyis gondoltam, nem úszom meg a búcsúzkodást. És el is érkezett a pillanat, amikor bemondták, hogy a gép hamarosan indul. Fájt a szívem mindenkiért, hisz annyira a szívemhez nőtt ez az öt idióta. Liamnél tört el a mécses. Ő volt az, aki mindig segített, meghallgatott és a legjószívűbb ember a világon.

Cara-tól nem kaptam ölelést – bár ezek után mire számítottam? A csapat nagy része elindult a gép felé, míg Louis-t, El-t, engem és Styles-t itt hagytak búcsúzkodni.

-  Mire volt ez jó? – Harry nem sokkal volt magasabb nálam, viszont most megrémített. Magasabbnak tűnt, mint eddig a szemei pedig gyilkolni tudtak volna.

-   Az igazságot mondtam. – legyintettem egyet.

-  Utálsz, igaz? – a gyilkolós tekintetből aggodalmas lett. Ha a szem a lélek tükre, akkor neki elég jól mutatja a dolgokat.

-   Lehet. Ezek után csodálkozol? Miért is hittem, hogy te más vagy mint a többi fiú.. – vágtam egy csalódott arckifejezést és készültem ismét faképnél hagyni.

-   Most nem mész el. – rántotta vissza a csuklómat.

-    Lekésed a gépet.

-   Nem érdekel. Őszinte voltam, jobb lett volna, ha nem vagyok az. Túl jó vagy nekem. Nem tudok változni, de próbálkozni fogok. Csak próbálj megbocsátani.

-   Harry, lekéssük a gépet! – kiabált a távolból Lou, aki már elbúcsúzott Eleanortól. El mázlista, hisz Ő csak két hétig marad az unokatesójánál, én viszont örökre.

Nem volt időnk búcsúzkodni, ez tiszta volt. Búcsúajándékként kaptam egy csókot. Először nem akartam viszonozni, tolakodó és durva volt, de aztán ez átment lágyba. Megdermedve néztem, ahogy távozik, egészen addig, amíg el nem tűnt, Ő maga és az árnyéka is.

Érdekes érzés, ha az ember életéből hirtelen kilép az, aki eddig minden szálat mozgatott. Nélküle egyszerű, unalmas életet élek, érzelmek és boldogság nélkül. De mi van, ha nem jön vissza? Ha elfelejt? Ha talál jobbat? A jövő kérdései. Addig is reménykedem, hogy nem felejt el és annak ellenére, hogy nem tud változni – vagy inkább nem próbál –, valami csoda folytán motoszkáló gondolat maradok a fejében. A remény hal meg utoljára.

56. fejezet

Ez a rész elég vegyes lett, de jobbat most nem tudtam írni, nézzétek el. Már csak pár fejezet van hátra a történetből, annyit elárulok, hogy nem azzal fog végződni, hogy a srácok elmennek. Szerintetek happy-end vagy depi-end lesz? Ti melyiknek örülnétek jobban? Válaszaitokat szívesen várom! A részt tulajdonképpen Harry I Can't Change tetkója ihlette. nem lett hosszú, de tényleg már csak nagyon kevés rész van hátra, azok ígérem, sokkal hosszabbak lesznek és eseménydúsak is. Jó hír azoknak, akik olvassák a One Love-ot: félig kész van az új rész, így lehet, hogy nem pénteken kerül fel, hanem előbb.

Nem tudok változni

Harry Styles

Nagyjából, úgy igazán csak másnap fogtam fel, amit Eleanor mondott. Igaza volt, de nem tudok változni. Lehet, hogy a génjeimben van, vagy ez csak átmeneti állapot, de nem megy. A legrosszabb, hogy emiatt elveszíthetek egy olyasvalakit, aki fontos nekem. Az az igazság, hogy nem is próbálok megváltozni. Be sem merek számolni a többi kalandomról a fiúknak, mert fülön csapnának.  Egész álló nap magamban őrlődtem. Tanácstalan voltam. A legjobbnak azt láttam, ha esetleg beszélek Diával, és elmondom neki őszintén, mit érzek. Megbántani viszont nem akarom.

-  Harry, hol jársz? – legyezett a szemem előtt Louis. Na, Ő az, aki nagyon idegesített az elmúlt pár órában, a beszólásaival főleg.

-  Ott, ahol te nem. – válaszoltam neki, majd faképnél hagytam.

Fejemre tettem egy sapkát és felvettem egy napszemüveget hogy ne ismerjenek fel. Paul-al úgy beszéltem meg, hogy próbára visz, de idő közben írtam egy sms-t Dianának, hogy találkozni szeretnék vele.

Egy nagyon pici, kevésbé ismert kávézót szúrtam ki, ott pont jó lesz. Arra csak öregek járnak, viszont finom a kávé és a teasütemény. Ja, és a fotósok sem pofátlankodnak.

-  Szia! Hogy sikerült a tegnapi próba?- Dius gyönyörű volt, mint mindig. Nagyon bírtam, hogy Ő még egy szakadt göncben is jól nézett ki, az arcáról mérhetetlen kedvesség sugárzott, még akkor is, ha az ember tudta, hogy belül majd’ felrobban.

- Jól, köszönöm. – mindketten helyet foglaltunk a kis asztal mellet. – És neked hogy sikerült az első tanítási nap?

- Ne is mond. – forgatta meg szemeit, mire elmosolyodtam. Ilyenkor jövök rá, hogy hülye vagyok, hogy elhalasztom Őt. Nála jobbat keresve se talál az ember.

-  Ennyire rossz volt? – kérdeztem, míg a pincérnő felvette a rendelést.

-  Annál is rosszabb.

Kifaggattam, hogy valójában mi is történt. A suli sosem lehet jó, de szegénynek meg pláne ne, hisz a tanulás mellett a sok beszólogatást is el kell viselnie, ami nem könnyű feladat. Tudom, mert én is rendszeresen olvasom az olyan tweeteket amiben a halálomat kívánják. Nem szép érzés fog el közben.

Csak halasztottam és halasztottam a témát, amiről beszélni akartam. Úgy éreztem, ideje lenne felhozni.

- Figyelj, beszélhetnénk erről a Cara-ügyről? – látszik rajta, hogy érzékenyen érinti a téma, de muszáj beszélnünk róla.

-   Beszéljünk. – egyezett bele.

-  Hát jó. Próbálok, nagyon is, de nem tudok változni. Szeretlek, de egyszerűen bennem van az, hogy ha látok egy jó csajt ágyba vigyem. Nem akarlak bántani, és nagyon szeretlek, de lehet, jobb lenne neked nélkülem. – semmi, de semmi kedvem nem volt szakítani, és úgy éreztem, ha most ennek vége, akkor nekem is. Hat hónapja járunk, de ez alatt a hat hónap alatt kétszer annyit tanultam, mint 18 év alatt. Nem hittem eddig abban, hogy tényleg van valaki, aki nekem való, de ezek szerint van. Csak én nem vagyok elég hozzá.

-  Szakítani akarsz? – rezzent össze az arca. Bárcsak látná a gondolataimat, akkor tudná, hogy eszem ágában sincs kimondani azt a szót.

-  Nem, hisz szeretlek, és nem bírnám ki nélküled, de holnap megyünk vissza Londonba. Nem érdemellek meg téged, egyik földrészről a másikra, pedig elég nehéz csak úgy elutazni. Azt nem kérhetem, hogy gyere velem, hisz itt az életed, itt laksz, és nem rángathatlak ide-oda. – annyi mindent tudtam volna még mondani, de akkor éjfélig is itt ültünk volna.

-   Ahogy akarod. Hánykor indultok holnap? – kecsesen felállt, a vállára vette a táskáját, amiből kivillant egy kémiakönyv.

-  Délelőtt fél tíz. – álltam én is fel.

-  Ott találkozunk.

Sarkon fordult és elment. Most megbántottam, vagy mi? Mindig azt mondta, legyek őszinte vele. Az voltam, de elszúrtam. Tényleg nem érdemlem meg. Asszem, megyek El-hez, ismét. Tuti, leszedi majd a fejem, de nem érdekel, érte bármit megteszek. A hotelben el is kezdtem keresni Lou-t és El-t, de helyettük egy igen nem kívánatos személybe ütköztem. Előre éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de mire csendben elmentem volna észrevett, és odaköszönt. 

One Love

Kivételesen nem résszel jöttem, hanem az új történetemmel. Mivel már csak részek vannak vissza a Stole My Heart befejezéséig, bátorkodtam megírni az első részt, ami tegnap fel is került. A főszereplő nem a 1D, hanem Justin Bieber. Aki esetleg szereti vagy Őt, vagy az én irományaimat, az nyugodtan nézzen be, szívesen fogadok minden véleményt. Cause all I need is one love!

55. fejezet

Számomra egy fontos rérsz a mai, mert még sosem írtam Eleanor szemszögéből. Teljes mértékben magamra hagyatkoztam a személyisége alakításában, így lehet, kicsit sem valós. Bár hiszem, hogy El egy kedves lány, remélem így is van. A rész végén lévő képhez tartozik egy dal, a Songbird. Érdemes figyelni a szövegére, ez az egyik legszebb dal, amit valaha hallottam, bár sok mindenkinek nem tetszik, de szerintem gyönyörű. Egyéni vélemény. A feldolgozás is a kedvencem. Nagyon-nagyon remélem, nektek is tetszeni fog, ha csak a szövege is. Na, mindig sokat jártatom a számat. Még annyit akarok mondani, hogy nekiálltam írni az új történetemet, ami nem 1Ds lesz. Titok, hogy kiről fog szólni, aki ismer, talán sikerül kitalálnia :D

Tönkre teszed azt a szegény lányt

Eleanor Calder

A tegnap eltöltött nap után már tisztán láttam, mennyire fáj Diana számára, amit Harry tett. Néha nagyon is úgy éreztem, felpofozom Stylest. A megnyilvánulásai az őrületbe kergettek, mint ahogy az is, hogy egy ilyen rendes lány mellett sem bír nyugton maradni.

Fúrta az oldalamat a lelkiismeret, így elhatároztam, beszélek a flörtös fiúval. Nincs egy felhőtlen kapcsolatunk, egy próbát viszont megér.

Gyűjtöttem pár infót Louistól, hol lesznek, mikor stb. Mindenképp kettesben akartam maradni Harryvel, ezt muszáj megbeszélni.

Unalmamban már minden számot végighallgattam az iPodomon, csak nem akart végre az interjú befejeződni. Két órát ültem a stúdió egyik kisebb székén. A műsor vége után természetesen a fiúk odajöttek.

-  Milyenek voltunk? – karolt át Lou, én pedig szorosan hozzábújtam-

-  Jók. – mosolyogtam egy kicsit. Folyton az járt az eszembe, nehogy elfelejtsem megemlíteni a Cara-ügyet. Féltem, hogy ez ki fog menni a fejemből, így azonnal említettem is.

-  Harry, beszélhetnénk? Kényes lenne a téma, szóval négyszemközt.

Megkérdeztünk egy kedves hölgyet, hogy merre találunk egy üres szobát. Bevezetett minket egy kihalt sminkszobába, de közben figyelmeztetett, hogy fél óra múlva Taylor Swift jön ide öltözni. Harrynek tetszik Taylor, így húzta is az időt, egyszer sem sikerült kitérnem a témára.

- Most már tényleg elég. Nem azért jöttem, hogy Taylorról beszéljek. – támadtam neki, persze ezután egyszerre le is nyugodtam. – Dianáról van szó. El van keseredve. – ismertem Őt, de ilyet sosem láttam még a szemében. Látszik, hogy változott, ha minimálisat is, és érdekli a barátnője.

-   Miért? Valaki bántotta? – hirtelen minden előbbi téma elszállt.

-   Igen. Te. – döbbent arckifejezése csak azt mutatta, aggódik. – Bántottad. Bántod. Miért? Mert lefekszel mindenkivel. Tudod, mennyire fáj neki, hogy te a szabadidődben modellekkel tornászol? Nyisd ki a szemed! Ilyen barátnőre vágytál mindig is, nem? Most meg elhalasztod? Hülye vagy, nagyon hülye, Harry. És ne haragudj, hogy így letámadtalak, de jobb, ha figyelmeztetlek, mielőtt tönkreteszed azt a szegény lányt. – talán életemben egyszer voltam így kiakadva, ez láthatóan a beszélgetőpartneremet is meglepte.

Viszont, teljes mértékben jól cselekedtem. Nem hagyom, hogy ezt művelje, főleg nem egy olyasvalakivel, mint Diana. Nem ezt érdemli.

Styles egész délután szótlan volt, ez a többieknek is feltűnt. Louis piszkálta, de még arra sem reagált. Gonosz dolog volt tőle, hogy beszólogatott neki, ráadásul pont Diát hozta fel témaként. Ellentétben Harry, aki csendben tűrt és láthatóan gondolkodott és elmélyedt a dolgokon. Legalább nem feleslegesen jártattam a szám és egy kicsi ragadt rá a beszédemből.

Este hét körül hívtam fel Dianát.

-  Szia! – egy kissé unott, egyben álmos hang szólalt meg a vonal túlsó végéről.

- Ennyire álmos vagy? – kuncogtam kicsit hangosabban, mint kellett volta. Minden fiú rám kapta a tekintetét.

- Igen. Egész délután a táncstúdióban voltam. Ja és megpróbáltam rappelni is. Egész jól megy. C-C-Canada. – a végén lévő kis rapp miatt nevetnem kellett, bevallom, tényleg jól megy neki.

- Akkor nem zavarlak. Csak egyet kérek. Menj fel Twitterre és figyelj. – hirtelen ötlet támadt bennem. Kérdés, hogy meg tudom-e valósítani, de azért sem hagyom veszve.

Letettem a telefont és elkezdtem imponálni Harrynek. Jobban mondva inkább csak kértem, hogy öntse ki a lelkét. Elmondta, hogy igazam volt – bár ezt eddig is tudtam – és hogy sajnálja, de nem tud változni. Ez nem kifogás, szerintem.

-  Figyelj, ti szeretitek egymást, viszont a rajongók ebben kételkednek. Mi lenne, ha tennél is valamit annak érdekében, hogy lássanak valamit a kapcsolatotokból? Első album, hatodik kép. – nyújtottam a kezébe a telefonom.

Értelmes arcai közepette feltette a képet Twitterre. Mikor meglátta, egy kis mosolyt eresztett. Édes volt az a kép.

Mielőtt este lefeküdtem aludni, rápillantottam Harry Twitter oldalára. Több ezren írtak a kép alá, miszerint Harry mindenkinek az arcába dörgölte, hogy foglalt és ez nem szép. Szerintem meg pont hogy aranyos és kedves tőle. Nem bántam meg, hogy beavatkoztam. Csak remélni mertem, hogy változni fognak a dolgok kettőjük között, mert senki sem szeretné, ha idegroncsok lennének mindketten, egy esetleges szakítás miatt. Amúgy is, olyan édesek együtt, mással már el sem tudom képzelni egyikőjüket sem.

You don't know, how much I love you. xx

54. fejezet

Hopp, még egy rész, ami sikeresen mutatja, mennyire szarul tudok címeket adni. Gondolkoztam, mi illene a fejezetre, és csak egy szó jutott eszembe: Burberry. Hát ennyi, már ez marad a cím, ha csak eszembe nem jut valami más. A történettel kapcsolatban még, hogy ismét nem halad túl sokat az esemény, de nem akarom minden ötletemet most elpazarolni, hisz hamarosan a végére érünk, ott fognak fontosabb dolgok történni. A nagy dolgok a kicsikből születnek, vagy valami ilyesmi.. A fejléckészítéssel kapcsolatban: két e-mailre tudtok írni, így ha valakinek nem jó az egyik, nyugodtan írjon a másikra. /itsmediana1d@citromail.hu; itsmediana1d@hotmail.hu,/ Twitteren is írhattok privát üzenetet válaszolni fogok. Kellemes olvasást! xx

Burberry, boom

Megemlítsem, hogy alig aludtam, vagy nem kell? Szerintem nincs rá szükség. Be kell valljam, ’olyan’ szinten is szerettem Harryt, mert figyelmes volt, viszont ha egyszer belelendült, akkor nem lehetett megállítani.

Közös reggelire készültünk a többiekkel, így kicsit korábban felkeltem. Felvettem valami kényelmeset. Ez a reggel egy volt azok közül, melyeken a béka segge alá sem kívánom a divatot. Ilyenkor általában mackónadrágban vagy pizsamában flangálok, bár szerintem kinéznének, ha úgy öltöznék fel, mint egy csöves. Ilyen szinten irigylem Eleanor-t: Ő az, aki még egy szakadt ruhában is jól néz ki. Bezzeg én.

Felkapkodtam mindent, ami az utamba került. Kint zuhogott az eső, innen gondoltam hideg lehet, ezért még egy sálat is hozzádobtam az így is semmilyen cuccaimhoz.

-   Jó reggelt! – köszönt előre Liam. Harry miatt sikerült elkésnünk.

-  Sziasztok. – leültünk a kis asztal köré. Az ember azt gondolná, egy luxusétkező barátságtalan, pedig nem az.

- Srácok, nem aludtam miattatok. – mutogatott ránk Louis, míg valamit rágott. Most nem tudom, rosszul értettem, mert egyfolytában rágott és rágott. Zavarodottan pillantottam az asztal másik felében ülő göndör srácra, aki szintén nem értette, mire célzott ezzel Lou.

-  Gondolom, nem esett le. – végre nem tele szájjal beszélt. Hurrá. – Ti ketten este vétkeztetek. Tudom, mert nem zártátok be az ajtót és rátok nyitottam. Legközelebb kérlek, zárjátok be.

Picike idő kellett, amíg leesett mindenkinek, miről beszél a csíkosban lévő fiú. Zaynnek különösen sok idő kellett, így mikor Niall megsúgta neki, kiköpte az üdítőjét.

-  Lou tényleg rátok nyitott? – fogta a hasát Liam, aki félrenyelt egy szelet sajtot.

- Benne voltatok a sűrűjében? – sütött el egy ’poént’ Niall, persze mindenki röhögött, még Harry is egy kicsit, de én nem. Nem találom az ilyet túlzottan viccesnek.

-  Igen és igen. – küldözgette a gyilkos pillantásait. – Ezek után Lou, megtudhatjuk, mit akartál?

-   Nem akarom mindenki előtt mondani, majd később beavatlak. – kacsintottak egymásra. Larry riadó.

Körülbelül fél óráig volt ez a téma, engem párszor kérdeztek. Kicsit sem volt kedvem válaszolni, ez nem rájuk tartozik. Feszengve éreztem maga, bármennyire is szeretem, bírom a többieket, bántott, hogy így kiforgatták az életem egyik olyan részét, amit nem hiába hívnak magánéletnek.

A kínos reggeli után el szerettem volna picit vonulni, de Eleanor még a lift előtt megállított.

-  Nincs kedved elmenni valamerre? – kérdezte kedvesen.

-   De, lenne. – hazudtam. Nem akartam megbántani vagy megsérteni, hisz nem mondhattam hogy ’bocs, de szarul érzem magam, mert a barátod a szexuális életemet taglalja reggeli közben, de nincs gáz’.

Szó nélkül elmentem El-el. Nem bántam meg, sokat nevettünk és ami a legfontosabb, végre megismertük egymást. Beültünk egy kicsi kávézóba. Egyszerre lecsaptam a legnagyobb fagyira.

-  Szóval, akkor Harry neked is elmondta ezt a Cara-ügyet. – El mindössze egy kis sütit evett, de azt is úgy majszolta mint egy kisegér. Ismét kínosan éreztem magam, falva a nagy kehely fagyit.

-   Igen. Bár nem sokat tudok a csajról.

-  Én annyit tudok, hogy nyáron találkoztak valami bulin. – eddig tiszta volt nekem is. – A csaj neve Cara Delevingne, épp tegnap láttam a Burberry prospektusban. – egyszerre le is tettem a kanalat a Burberry szó hallatán.

Én hülye naiv, azt hittem, Harry egy senkivel feküdt le, de a csaj modell volt. Persze, El-nél épp volt egy olyan prospektus. Totál elveszettnek éreztem magam. Ránéztem a csajra majd végi magamon (már amennyit láttam). Szívás tudni, hogy jobban néz ki. Lehet, ez futó kaland volt neki, de akkor is jobban néz ki.

-   További program? – még mindig Cara nevű lányt bámultam a magazinban, akinek tökéletes volt a haja, az alakja és mellesleg szép is volt.

- Sajnálom, de szerintem én most hazamegyek, megölelem a kutyámat és kisírom a szemeimet. Azért köszönöm a mai napot. – gyorsan megöleltem, a fagyis kelyhet visszavittem a pulthoz és indultam haza Breezyhez.

53. fejezet

Kellemes estét, drága olvasók! Nem tudom, mennyien szeretitek/ismeritek Christina Aguilerát. Én imádom Őt, talán ezért is hallgatom rongyosra a Your Body dalát –ez is adta az ihletet. Gondolom, sok mindenkinek tetszeni fog a vége – gondolok itt főleg rád, Macy – és a dallal együtt még jobb. Szerintetek mit akart Louis? És Diana meddig bírja majd a sok fotóst? A kérdések rátok várnak, jó olvasást és kitartást a holnapi hétfőhöz.

All i wanna do is love your body

Halálfélelmem volt. Bármerre néztem, vakuk villogtak az arcomba, az előttem baktató hatalmas emberke pedig próbált mindenkit távol tartani. Nem tudtam, mi történik körülöttem, ennek ellenére féltem. Tömegiszonyom volt kiskorom óta, és ezen nem segített ez a sok fotós sem. Bőszen takargattam az arcomat, ahogy csak tudtam, továbbra is azon gondolkozva: miért vagyok én itt? Egy hatalmas, fekete kocsiba ültem be. A kezem továbbra is az arcom előtt volt, képtelen voltam elvenni onnan. Éreztem, hogy útnak indultunk. Biztonságban voltam, körülnéztem és sírásban törtem ki.

- Miért sírsz? – ölelt magához a mellettem ülő srác. Fejemet a mellkasára hajtottam és ott sírtam tovább.

-  Ez nekem túl sok.. – szipogtam.

- Sajnálom. Nem akartalak bántani, de hiányoztál. – felnéztem rá, majd visszahajtottam a fejem és hallgattam a szívdobogását.

Elaludhattam, mert mikor felébredtem, öt szempár figyelt kíváncsian.

- Valaki megmondaná, hol vagyok? – próbáltan lassan felülni, különben megszédülök és olyan leszek mint egy részeg.

-  A hotelben. – válaszolták gépiesen egyszerre.

-   Kösz, erre rá nem jöttem volna magamtól. Megmondanátok azt is, mennyi az idő?

-  Este hét óra huszonkettő perc. – röhögött magába Lou, aztán a többiek is felvisítottak. Én mint mindig, nem értettem, mi is olyan vicces ebben.

-  Jut szembe, megyünk is, jó szórakozást este. – nevetett Zayn is, mielőtt mind a négyen kiballagtak az ajtón.

-   Nem mondtad, hogy tömegiszonyod van. – törte meg az első adandó pillanatban a csendet Harry.

-  Bocsánat, hogy nem mertem mondani. Nem kellett volna odamenned, tudhatnád, mi van körülötted. Pont tegnap mondtam, átlagos akarok maradni, de ez így nehezen fog sikerülni.

-   Jaj, ne haragudj már, kérlek. – meresztette a kiskutyaszemeit, amiket annyira szerettem.

-   Nem haragszom, te hülye, ha megmondod, mibe tudok aludni.

-    Szekrény, második polc. Már odakészítettem.

Kinyitottam a szekrényajtót, és elkezdtem keresni a ruhákat ott ahol mondta. Viszont ott csak egy hosszú póló volt.

-  Nadrágot nem kapok? – kérdeztem egy picit flegmán, míg a pólót tartogattam.

-   Nem. – érkezett az egyszerű válasz.

Nem is törtem magam tovább, sok idegzetem nincs most vitatkozni. Elmentem a fürdőbe, de bátorságom az nem volt Harry jelenlétében fürdeni, így egyszerre felvettem a pólót és befújtam magam a kezembe akadt parfümmel, hogy legalább ne legyek büdös.

Kiballagtam, a pólómat próbáltam kinyújtani, hogy ne legyen olyan rövid. Ez totál nem az én napom, ez bebizonyosult, mikor majdnem elestem az ágy szélében és a könyökömet is bevertem. Ez vagyok én.

- Mi ez az illat? – ijedtségemben megugrottam. Hazza a nyakamnak szegezte az ajkait és mélyeket szippantott.

-   Nem mertem fürdeni, így befújtam magam. Gond?

-   Nekem nem. – támadott neki a nyakamnak.

Először csak puszilgatta, majd szívogatta. Közben a kezei sem tétlenkedtek, lassan csúsztak be a pólóm alá. Becsuktam a szemem. Teljesen elragadott a hév, minden pillanatot próbáltam kiélvezni. Továbbra is előtte álltam, már póló nélkül. Végigfutott a hideg a testemen, és úgy éreztem, ha most nem csókolom meg, belehalok. Vad csókcsatába kezdtünk, megszabadítottam Harryt a pólójától, majd a nadrágja gombjával babráltam. Neki könnyebb dolga volt, hisz rajtam mindössze az alsóneműm volt. A percek óráknak tűntek. Azt sem tudom, mikor kerültünk az ágyra, csak kiélveztem a pillanatokat. Harry kezei a bugyim oldalára tévedtek, amitől csak még jobban akartam. Bumm, ajtócsapódás. Gyorsan elváltunk egymástól, szerencse hogy sötét volt így a takarót magamra tudtam még tenni.

- Louis William Tomlinson, én most megöllek téged! – állt szembe a két srác egymással. Lou futásnak eredt, de a kacér kis mosolyát nem hagyhatta el. Haz bezárta az ajtót és folytatta, amit elkezdett.

52. fejezet

Drága, kedves olvasók! Látom, sokakat foglalkoztat az, hogy vállalok-e fejléckészítést. Őszintén megmondom, ezen még nem gondolkoztam, de szívesen vállalnám. Aki szeretne fejlécet, az írjon az itsmediana1d@citromail.hu-ra (ki legyen rajta, milyen színű legyen, egyebek.) Ez huzamosabb ideig biztos nem fog menni, de aki kér, annak csinálok.

És akkor vissza az irományhoz: ihlet az volt rendesen, ugyanis a napokban szinte csak írtam és írtam. Kivéve ma, a holnapi kémia témazáró miatt. Nem baj az, legalább a rész elkészült. Úgyis hamar hétvége, túléljük :D

Van egy kis probléma

A fiúk az összes díjat megnyerték amire jelölve voltak, így a jó hangulat már garantált volt. Eleanor és Louis különvonultak, a többiek azon gondolkoztak, hova lehetne elmenni ünnepelni. A kedvem nem volt a legjobb, humorom sem sok volt egy bulihoz, azokból elég volt már egy időre.

      -  Muszáj nekünk is menni? – kérdeztem halkan Harryt. Sejtettem hogy Ő menni akar, nem is Ő lenne.

    -    Nem muszáj, ha te nem akarsz.

Végül is nem bulizni mentünk hanem a hotelbe. Az ablakban néztem a kivilágított várost. Gyönyörű volt. Pár perc bámulás után úgy döntöttem, ideje lefeküdni. Miután fordultam egyet tengelyem körül, csak annyit láttam, hogy Haz már levette a zakóját és az ágyban feküdt. Leültem az ágy szélére és onnan vártam, hogy történjen valami.

- Jövő héten kezdődik neked is a suli? – a suli szóra vágott egy unott pofát, de szerintem az iskoláról mindenkinek ez jut eszébe.

-  Igen. Előre félek, mi lesz. Tuti csesztetni fognak majd. – eddig nagyon szerettem iskolába járni, ezután félek. Sosem voltam a népszerű diák típus, most abszolút nem leszek az. Átlagos vagyok, nem értem, minek ezt felfújni.

-   Biztos nem, szeretni fog mindenki.

-   Ezt kétlem. Össze leszek zárva 30 Directionerrel. Szerintem megtépnek.

-  Butaság. Majd max. teszünk valamit az ügy érdekében. – feküdt továbbra is olyan lazán. Az ember azt hihetné, nem érdekli a téma, viszont az arcán látszott, hogy érdekli.

-   Ezt pont nem akarom. Átlagos akarok lenni. Csak Diana. Ennyi. – pontosan nem tudom, mit érzek. Nincs rossz kedvem, de jó se. Félek is meg nem is. Lehet, ezért babrálom folyton a ruhám alját? Elképzelhető.

-  Na gyere, te kis átlagos. – a ruhám babrálásából hirtelen szakítottak ki, meg is lepődtem rendesen. Totál olyan volt, mint pár napja, reggel.

- Ezt most ne. – szerintem nem értette mire gondolok, lehet én vagyok perverz, de abból, hogy megint magára húzott

-  Te azt hiszed, hogy én éjjel-nappal arra gondolok? – hoppá, mégis leesett neki.

-   Mondj egy olyan napot, amikor nem arra gondolsz. – megfogtam, tudom.

-   Karácsony. De csak az ajándékok miatt. Elvonják a figyelmem. – mosolygott kisfiúsan.

-  Bolond vagy. – szálltam le róla. – Hol találok alvóruhát? – kérdeztem, egy ’én nyertem’ pillantással fűszerezve.

Felvettem az egyik pólóját és egy rövidnadrágot (?) – kinek mi a rövid, nekem a térd alá érő nadrág nem az.  Én nyertem. Ezt nem is bizonyíthatta volna jobban az alvás. Ilyenkor kijár, nem?

Össze-vissza álmodtam mindent. És mindegyik hülyeség volt. Az egyikben egy bérgyilkos üldözött a másikban meg megkéseltek. Annyira beleéltem magam az álomba, hogy reggel még tiszta extázisban voltam, féltem és továbbra is úgy hittem, valaki meg akar ölni.

Zavartságomat Styles is észrevette, de lenyugtáztam azzal, hogy csak egy rossz álom volt. Egy a sok közül.

- Mi a mai program? – huppantam le Niall és Harry közé egy újsággal a kezemben. Összejövetelt tartottak, azaz Lou beszámolt az éjszakájáról (be kellett fognom a fülem, mondván ez férfias dolog). Nagyjából csak ennyi volt.

-  Péntek van. Szabadnap. – egy jóleső sóhaj hagyta el Niall száját.

Látszott, mekkora könnyebbülés ez. Nekem is az lett volna, ha nem kéne elmenni a suliba. Így is később kezdem az évet, annyival megtisztelem őket, hogy bemegyek. Ez a legkevesebb.

Körbejártunk a suliba. Órák voltak, nagyon nem tudtam senkivel sem beszélgetni. Jól haladt minden – a szünetjelző csengő megszólalásáig. Diákok százai söpörtek ki a termekből, amíg én ott álltam az igazgatónővel, aki pár másodperc múlva el is ment. Ismerkedjek meg a leendő osztálytársaimmal. Szuper.

-  Sziasztok! – az első benyomás mindig fontos, most is.

Szépen fogalmazva, le se szartak. Sok-sok utállak pillantással találkoztam. Még nem téptek meg, az jó.

- Szia! Alena vagyok. – végre egy kedves ember. – A testvérem Directioner, és mikor megtudta, hogy ide fogsz járni írt egy levelet. Lány, nem féltékeny. Elolvasnád? – természetes, hogy igen. Elvettem a levelet és olvasni kezdtem.

A pár perce még szégyenlős Alena nevű lány nagy mosolyra húzta a száját – és én is. Csupa szép dolgot olvastam, ami nagyon jól esett.

- Miss Jones, van egy kis problémánk odakint. – az igazgatónő betérésével mindenki jó gyerek arcot vágott, csak én nem értettem mi lehet. Mikor még jöttem, kint síri csönd volt, most kinézve az ablakon fotósok százai álltak a kis Los Angeles-i iskola előtt.