59. fejezet

Sziasztok, drága jó olvasók! Örömmel jelentem be mindenkinek, hogy én is beálltam a Mixerek táborába, szóval most örülök a fejemnek rendesen :D A rossz hír viszont az, hogy elérkezett az 59. rész, tehát egyetlenegy epilógus van már csak hátra, amit valószínű holnap fogok hozni. Addig is megírom a beszédemet, mert annyi mindent szeretnék mondani annyi mindenkinek, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egyik szemem sír, másik nevet, mert vége ennek a történetnek, viszont kezdődik remélhetőleg egy új, ami ugyanilyen sikeres lesz. Mindjárt bőgök, szóval inkább olvassatok. Amúgy, nektek hogy tetszik a Little Things?

Simply Amazing

Éljen London! Két hónapja jártam itt, de rettentően hiányzott a város, a kultúra. Mindenki olyan hivatalos és hűvös, ettől függetlenül nem néznek ki az utcán. Érdekes Londonban lenni, aki egyszer már volt ott, átérzi teljesen az angol hangulatot.

Kissé átfagytam, nem ilyen hidegre készültem. A repülőről leszállva magamra kaptam a vékony kabátomat és előhalásztam a kesztyűmet, amelyiknek nem volt meg az ujja vége. Most különösen jót tett az a pár csésze meleg kávé, amit az érkezésem után elfogyasztottam a helyi Starbuckban. Sikerült Eleanorral is beszélnem, aki egyszerre elmondta, hol és merre találom a bandát, sőt, részletes leírást adott a mai napi programjukról. Délelőtt interjúra mennek, akkor nem zavarhatom őket. A legjobbnak azt láttam, ha a délutáni stúdiózás közben lepem meg őket, akkor talán még nem is fogok zavarni annyira.

A hátralévő időben ebédeltem, majd szétnéztem az Oxford Street-en. Annyi minden tetszett, az árak már kevésbé. Cipőboltba jobbnak láttam, ha nem megyek be, mert akkor biztos, hogy ott ragadok.

Délután kettő fele járt, s értesüléseim szerint a fiúk most járhatnak valahol a stúdió felé. Ideje elindulni. Fél órába telt, míg taxit fogtam. A taxis nem volt valami kedves és közben az eső is eleredt. A stúdió előtt gyorsan kipattantam és futottam is be. Esernyőm nem volt, így picit megáztam, de szerencsémre Eleanor már az ajtónál várt egy törölközővel. Tuti gondolatolvasó vagy csak jó időjós.

-  A fiúk? – törölgettem a homlokom, majd a sálam azután pedig a vállam.

- Most jöttek meg, mindjárt elkezdik felvenni az új dalokat, szóval sietnünk kéne. Amúgy, jó a sálad. – bökött a piros sálam felé. Gyorsan megtöröltem a hajam és visszaadtam a törölközőt El-nek.

-  Köszönöm. – néztem le a sálra.

Karon ragadott és szinte futottunk a szobához, ahol elvileg a többiek vannak most. El kitépte az ajtót, betuszkolt rajta, aztán mind aki jól végezte dolgát leült Louis mellé.

Kínos csend köszöntött be, ennél is kínosabban bámultak engem. Liam cselekedett elsőként, felállt és szorosan magához ölelt. Miután elvált tőlem letörölte vizes kezeit. A többiek is észhez tértek és ők is köszöntek, megöleltek és kaptam ismét egy törölközőt.

-  Hogy-hogy itt vagy? – már csak Harry volt hátra a búcsúzkodásból. Miért érzem, hogy ők ezt már előre eltervezték és direkt hagytak itt vele?

-  Hiányoztál és gondoltam, megleplek titeket. – elegem volt a törölgetésből, bár továbbra is vizes voltam a törölközőt ledobtam a szobában lévő kanapéra, ami történetesen mellettem volt.

-   Te is hiányoztál. - fonta körém karjait. Amúgy, nincs meleged? – bökött ő is a sál felé, mint ahogy azt El tette pár perccel ezelőtt.

-  Egy picit. – jó érzés volt megszabadulni ettől a vizes borzalomtól, ami az eső hatására inkább hasonlított egy véres ruhára mint egy piros sálra.

-    Beszélnünk kéne, nem?

-    Kéne. – karon ragadott.

Mindent megbeszéltünk, kezdve Caroline-tól, Justinon át a csirke Cara-ig. Nem hangoztatom hogy így hívom, de tényleg olyan vékony, mint egy kopasztott csirke. Undorító. Azt elismerem, hogy szép csaj de a szemöldöke nem tetszik.

Utólag kellemes megtudni, hogy a mi beszélgetésünk miatt elhalasztották a stúdiózást. Harry felhívta az iskolaigazgatót, hogy had maradjak itt egy kicsit, sürgős családi okok miatt. Persze, bevették, de a tanulást nem hanyagolom. Harry átrendezte a házat, amit még én segítettem neki kinézni. Valahogy otthonosabb volt minden, és az a kanapé is hiányzott, ami miatt mindig fájt a nyakam.

-  Kérhetnék tőled tanácsot, mint dalszövegírótól? – huppant le mellém Harry. Utálom, ha dalszövegírónak neveznek, mert nem vagyok az. Messze vagyok én még attól.

-    Persze, mi kéne? – letettem a matekkönyvet mellém és kíváncsian vártam, mit akarhat.

-   Ed Sheeran írt nekünk egy dalt, de azt kérte, egy versszakot írjak meg én, hogy egy pici legyen benne a bandából is. Nem jutok sokra, szóval tudnál segíteni? – felvette a kiskutyaszemeit, gondolom, sejtette, hogy imádom őket.

- Aha, segítek. De ezzel még semmi sincs elsimítva. Tudod, a bizalmat nehéz visszaszerezni. – emlékeztettem rá, hogy nem bízom benne. Kiskutyaszemeit szomorú arcra cserélte.

Megírtuk a banda új slágerét a Little Things-t, amit együtt el is énekeltünk. Szép dal lett nagyon, ez az eddigi kedvencem tőlük. Ed-et nagyon szeretem, a zenéjét és a szövegeit is. Most sem okozott csalódást.

-   Most akkor én jövök. – Hazza megkereste a gitárját majd egy ismeretlen dallamot kezdett játszani.

Ahogy elkezdte énekelni, felismertem a dalt. Ma mindenki gondolatolvasós kedvében volt, mert ez volt a kedvenc dalom. És valószínűleg azt is csak most tudta meg, hogy mindig is szerettem volna, ha elénekli nekem valaki. Mégis annyira illett a helyzethez.

- And she loves me, and it's simply amazing. – a gitár elhalkult, az én arcomon pedig végigfolytak a könnyek.