1. fejezet

Hát akkor itt is lenne az első fejezet. Egyelőre nem akarok határokat szabni, de a folytatás természetesen attól függ, mennyire fog nektek tetszeni az első rész. Azt hiszem, kicsit unalmas lett, de nem akarom ellőni egyszerre a dolgokat, majd szépen minden ki fog alakulni. Jó olvasást!

Videóklipforgatás a One Directionnel

  -  Diana! – hallottam meg barátnőm, Lea hangját az emeletről. – Mégis hova a fenébe tetted a fehér felsőm?

  -   Én? Basszus, Lea, az életbe nem volt rajtam az a felső, nem tudom hol van. Nézd meg a mosógépen. – 3 év alatt rendesen kiismertem őt.

10 voltam, amikor Olaszországból ide, Amerikába költöztünk. Először laktunk egy-két hónapig New York-ban, és bármennyire is olasz vagyok, az a hely a szívem csücske. Ezután költöztem ide, Los Angeles-be, Leához. Kisgyerekként megtanultam angolul, sőt a spanyolnak is neki álltam, így azzal sincs gondom. Imádtam itt élni, ráadásul a legjobb barátnőmmel lakhattam itt. Komolyan egy afféle amerikai álom volt. Na de vissza a mai naphoz. Reggel fél nyolc van és már több, mint egy órája fent vagyok. Ilyenkor úgy érzem, a falnak dobnám a telefonom, de azt hiszem, saját magamat nyírnám ki, ha tönkremenne, mert megőrülnék nélküle. Pont jó számot választottam ébresztőnek – Don’t Wake Me Up. Köszönöm magamnak, hogy ennyi eszem volt.

Megittam a reggeli teám, majd eltettem a bögrét. A nappali felé fordulva egy kómás Leával találtam szembe magam. Hiába modell, neki is vannak rossz napjai, főleg ha korán kell kelni. Igazából most nem fotózásra ment, hanem videóforgatásra. Valami új angol tinibanda, a One Direction első klipjéhez forgattak. És minek kellek én? Egyrészt volt olyan köcsög, hogy kijelentette, nem fog egyedül elmenni, másrészt össze akar hozni az egyik sráccal. Tök jó, hogy nem is ismerem őket, de máris összeboronálnak velük.

Lea megitta a kávéját, majd összepakolta a táskáját. Így is késésben volt, de még fél óráig kereste a kulcsát. Felvetettem az ötletet, hogy mehetnénk gyalog, hisz nincs messze a strand. Amúgy is hatalmas kánikula volt, a dugó miatt, pedig még többet késtünk volna.

Magam sem hittem el, hogy lehet ennyi gyönyörű lány összeszedni. Azt tudtam, hogy Leu gyönyörű, nade a másik két lány se volt semmi. Azt egyikük Madison volt, a másikuk azt hiszem Jessica. Nem beszéltünk sokat, Ők forgattak, amit élveztek Ők is, meg a fiúk is, én pedig kerestem egy eldugott helyet és leültem. Elővettem a noteszom és jegyzetelni kezdtem. Gondolkodtam, hogy mi legyen. Gondolkodtam, hogy elköltözzek-e New Yorkba, ugyanis lenne ott egy hatalmas lehetőség számomra a zene terén. De nincs szívem itthagyni Leát. Talán jobb is itt. Los Angeles a hírnév fellegvára, úgyhogy ha itt nem, akkor máshol sem tudnák befutni dalszövegíróként.

Hosszas gondolkodásomból egy erős angol akcentus és egy göndör fej keltett fel. Őt ismertem. Azt hiszem, Ő volt a csajozós, akinek 16 évvel idősebb barátnője volt. Hogy is hívják? Hmm...

- Szia! Harry vagyok. – szuper, választ is kaptam a kérdésemre. – Mivel láttam, hogy unatkozol, gondoltam ideülök. Nem zavar?

- Nem, dehogyis. Köszönöm. Amúgy az én nevem Diana.– kedves voltam és ez furcsa. Idegenekkel általában nem szoktam az lenni, igencsak megleptem magam most is.

-  Rendben. Gyönyörű neved van. A te barátnőd Lea, igaz?

-  Igen. Kiskorom óta ismerem, nagyon megbízható. - imádtam Leát.

- Tényleg nagyon kedves. Szeretnék egy kicsit bunkó lenni.. – nem tudtam, mire számítsak. Csak nem kér olyat, hogy vegyem le a felsőm, ha meg kérne is ilyet, akkor sem tenném meg. - Sosem szoktam ilyet kérni, de megtudtam, hogy te már jó ideje itt laksz. Még maradunk pár napot a srácokkal, és arra gondoltam, ha persze nem gond, hogy megadhatnád a számod, és segíthetnél kiigazodni. Tudod, először vagyunk LA-ben. - meglepett a kérése, de az mégjobban, amikor elővett egy tollat a zsebéből és felírta a számát a kezemre. Gondolkoztam, megadjam-e neki én is a számomat, és arra jutottam,hogy igen.Végülis, mi bajom lehet?

Kicsit még ültünk itt, beszélgettünk. Sok mindent megtudtam Harryről, nagyon aranyos srác. A fiúk folytatták a forgatást, én pedig a nap végéig csak ültem és ültem a parton és gondolkodtam. Így utólag elég hülyének tartom magam, hogy megadtam a számom, de valahogy legbelül azt éreztem, hogy jól döntöttem.