3. fejezet

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire köszönöm, hogy olvastok. Véleményt is kapok, bár kicsit jobban örülnék, ha a tudtomra is adnátok, hogy érdemes-e folytatni, és hogy miben kéne még fejlődni. Ettől eltekintve vannak akik szorgalmasan írogatnak, nekik itt szeretném megköszönni. A fejezetről annyit, hogy kicsit szomorú, depis hangulatú lett, de megígérem, ezután majd jön a jobb folytatás. Ti mit gondoltok Davidről? Mit tennétek Diana helyében? Kíváncsian várom a válaszokat.

Megbántottak, de te mellettem voltál

Ismét meghallottam azt a hangot. Utáltam a mély hangját.
-   Még is mi a francot képzelsz magadról? – David állt előttünk vérvörös fejjel. Szőke haját még jobban kihangsúlyozta a vörössége. Komolyan, Ő elhoz ide, majd leáll egy lánnyal és még én vagyok pofátlan?

   -  Most szépen velem jössz! – megfogta a csuklómat olyan erővel, hogy roppant egyet. Felhúzott a földről majd elkezdett előre lökdösni. Mindezt Harry csak tátott szájjal nézte végig, majd Ő is felpattant és David elé állt.

-  Már elnézést, de ki vagy te? Engedd el! – kezdett üvölteni.

-  Harry, kérlek ne! – próbáltam beavatkozni, mert tudtam, milyen David ha ideges. Bármikor behúz bárkinek, és nem elég hogy az én csuklómat kificamította, még Harryt is kezdje el verni? Sajnos túl későn szóltam, ugyanis Harry behúzott egy hatalmasat Davidnek, aki olyan erővel támadt a göndörkére, hogy azt hittem, megöli.

Minden erővel Őt kezdem ütni, rúgni, majd pár perc után engem és Harryt is a földre hajított.

-  Velem ne szórakozz, te ribanc, mert elverlek téged is meg a szépfiúdat is! – majd egy dühös pillantás keretében távozott. Rettentően fájt a csuklóm és meg voltam győződve róla, hogy ebből kórház lesz. Ha Harrynek nem is, nekem biztosan. Felkelt majd felhúzott engem is, én pedig megöleltem és megint sírni kezdtem.

-  Jól vagy? Beviszlek a kórházba. – levette a pulcsiját, rám terítette, majd elindultunk. A fiúk sofőrje szabályosan száguldott a kórházba, amit nem értettem. Sokszor ment már ki a csuklóm – legfőképp David miatt – és most már igazán nem fájt.

A kórházban eligazítottak, majd megvizsgáltak engem és Harryt is. Kiderült, hogy csak meghúzódott az egyik izület, így csak egy kötést kaptam. Mint kiderült, Styles-nak semmi baja sem lett, csak kisebb zúzódásai lettek. Utálom Davidet. Az egy dolog, hogy engem meg akart verni, azután, hogy otthagyott, de másokat hagyjon már békén. 

Miután kiengedtek hozzá vettem az irányt. Már kint ült fél órája a széken, majd mikor odaértem csak felállt és megölelt.

   -  Ugye jól vagy? Nem lett semmi bajod? Ki ez a David? – csak úgy záporoztak a kérdések. Nem akartam rájuk felelni, így csak leültem és néztem ki magamból. Nem tudom, hogy süllyedhettem ide. Hisz úgy ismerem Dave-t, mint a tenyeremet, mégis bedőltem neki. Akkora egy hülye vagyok! Harry valószínűleg fogta az adást, mert felajánlotta, hogy hazavisz. Kikísértek minket a kórház egyik hátsó bejáratánál, mert a fotósok elözönlötték az egész épületet.

Sokáig autóztunk. Túl sokáig. Akárhányszor itt vagyok, végigmegyek az utcákon, mindig Ő jut eszembe. Amiket tett velem. Egyszerűen undorító. Őszintén szólva már nem tudom, hogy is vagyok. Elvesztettem mindent, amiért élnem kellett volna, csak a dalírás maradt.

Megálltunk a ház előtt. Úgy éreztem, mindjárt elájulok. Lea már itthon volt, hisz minden lámpa égett. Utáltam ilyenkor. Utáltam, hogy világos van. Legszívesebben leültem volna a sötétbe és sírtam volna.

-  Jól vagy? – kérdezte Harry aggódva.

-  Miért érdekel az téged? – megint sírni kezdtem, mire csak megölelt.

-  Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy borzasztó most neked. De, ha szükséged van valakire, én itt leszek, ígérem. – azzal megint megcsókolt, majd beszállt a kocsiba, integetett és elhajtott.

Most már biztos voltam abban, hogy elmegyek New York-ba. Nem akartam, hogy valami vagy valaki kössön ide. Akárhányszor láttam a várost fájdalmat éreztem. De aggasztott, hogy itt kell hagynom valakit, akinek tényleg fontos vagyok: Harryt.