58. fejezet

Kellemes napot minden aranyos kicsi olvasónak! Nézzétek el, hogy csupán csak ennyit pötyögtem be 58. fejezetnek, de ígérem, a következő rész hosszabb lesz. és aztán már úgyis csak az epilógus lesz, így elérjük a jubileumi hatvanat. Bevallom, most fáj már a szívem és ha tehetném csak írnám tovább a történetet, de semmi sem tart örökké. Aki cserét kért, annak válaszolok majd, de el vagyok havazva. A fejlécrendeléses kérdésekre visszaírtam, és akik kérdezték a chatbe, mivel készítem őket, itt a válaszom: letöltöttem a Photoshop CS3-at, azzal. Holnap érkezik új rész a One Love-ra is, ami szintén nem lett túl hosszú, ezért bocsánat is, de a héten nem vagyok formában. Love, Diana

Jó kérdés!

Három hét – csupán ennyi ideje hagyták el a várost a fiúk, de ez egy évnek tűnt. Miután elmentek, visszarázódtam a hétköznapi, unalmas életbe. Először élveztem, hogy nincsenek fotósok, nem piszkálnak és azt csinálok, amit akarok de aztán rájöttem, hogy mennyire hiányoznak. Még Harry is.

Egy átlagos nap volt ez is, amikor háromkor értem haza és hatig tanultam. Első dolgom minden nap megnézni a postaládát, hátha kapok valamit Londonból: ám mint minden nap, most is üres volt.

Csalódottan töltöttem a délután hátralévő részét, a legtöbb időt tanulással. A telefon mindig mellettem volt, a Twitter meg volt nyitva, de mintha elfelejtettek volna. A rajongói üzeneteken kívül semmit sem kaptam.

- Még mindig szomorú vagy? – annyira elmerültem a könyvemben, hogy észre sem vettem Leát. Csalódottan bólogattam, tekintetemet pedig visszahelyeztem a könyvre. – Ez neked jött. – olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy még a nyakam is meghúzódott, de ez érdekelt a legkevésbé.

Végre kaptam valamit. Levélféleségnek nézett ki. Gyorsan kibontottam és elkezdtem olvasni. A papírral együtt pár kép is kihullott a borítékból, elsődlegesnek azonban a levelet tartottam.

„Kedves Diana!

Gondolom, látni sem akarsz. Megértelek. Hibáztam tudom, és hiába bizonygatom, hogy nem  akartam, nem fogsz megbocsátani. Csak annyit akarok, hogy tudd, nem felejtelek el. Azon az estén nem gondoltam semmire, csak a féktelen bulizásra és Louis szavaira. Egy fogadás volt az egész, amiből egy éjszaka majd egy hiba lett. Cara, hiába az egyik legkeresettebb angol modell, nem akarok tőle semmit. Idegesít. Bár, gondolom ezt is nehezen hiszed el, miután ott voltam a Burberry divatheteken. Magamnak is nehéz bizonyítani, hogy nem érdekel, de legbelül tudom, hogy ez így van. Akárhányszor végigsétálok az utcán és látok egy párt, eszembe jut, hogy mit hagytam hátra. Anya leüvöltötte a fejem, Gemma durcás lett és Robin sincs a legjobb passzban. Utálnak, mert elszalasztottalak. Végülis, totál igazuk van, én is utálom magamat. Itt Londonban nincs sok újdonság, éljük a megszokott életünket. Veled miújság? Remélem jól vagy!

A levél megírásában Liam segített, így ha picit csöpögős, nézd el neki.

Szeretlek, Harry.”

Akaratlanul is elmosolyodtam. Aranyos volt, bár Liam személyiségét kicsit fel lehetett benne fedezni, de ez a legkisebb gond. Ezután megnéztem a képeket. Gondolkodóba ejtett mindegyik.

Végülis aztán rájöttem, hogy fáj nagyon, hogy úgy érzem, kihasznált, de hiányzik. Este újra és újra a levelet olvastam. Átfutott a szemem rajta lefekvés előtt egyszer, majd Twitteren kezdtem olvasgatni.

@dianajones mi van veled és Harryvel?

@dianajones @Harry_Styles srácook! #WeWantDarryBack

@Harry_Styles we miss Darry! #WeWantDarryBack @dianajones

Ezután természetesen egész éjjel a neten lógtam. Holnap hétvége, így nem kellett korán kelnem. Két óra alatt trend lett a #WeWantDarryBack. Pislogva figyeltem minden tweet-et, amit a rajongók írtak. Régen utáltak, most pedig vissza akarják kapni Darry-t. Szép és gyors véleményváltás, nem mondom!

Oké, rendesen kibeszéltük reggel Harry-t Leával, aki persze hangoztatta, hogy Ő az első pillanattól utálta. Ezzel tisztában voltam, vágta is a pofákat mikor a Göndörke a közelünkben volt. Jelenleg fogalmam sincs mit érzek. Tanácsra van szükségem.

-  Szereted még? – nyögte ki Lea, miközben én a Twitteremet böngésztem. Még mindig trendek voltunk.

-   Hát…- pillantottam egy pillanatra fel, aztán vissza a laptopra.

-   Nincs ezen semmi hát, igen vagy nem? – tiszta erőből levágta a laptomon tetejét. Fülön csapom!

-   Hé, vigyázz rá! – öleltem hozzám a készüléket. – Amúgy igen, szeretem még.

-  Akkor mi is az akadály?

Na hát ez egy jó kérdés, mert magam sem tudom rá a választ. Ha tudnám, valószínűleg könnyebb lenne. A szívem még mindig Harry felé húz az agyam viszont azt mondja "Stop! Ezt még megbánod". Ki érti ezt?
Végül aztán egy álmatlan éjszaka után rákattintottam a 'lefoglalás' gombra az utazási iroda honlapján. Irány London!

57. fejezet

Sziasztok, drága, drága olvasóim! ismét résszel jelentkezem, bár holnap iskola, eldöntöttem, hogy még ma megírom és fel is teszem ezt a részt. Három kis fejezet van hátra, azokat picit hosszabbra tervezem, ez is hosszabb lett - ha nem is látszik. Plusz hozzá jön még az epilógus, így összesen még négy részt olvashattok majd. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy sokat gondolkoztam és rájöttem, érdemes lenne folytatni a 1D-s vonalat. Így létre is hoztam már egy blogot, ahol még semmi sincs, de a fejemben benne van az alapsztori meg úgy minden. És ne felejtsétek a One Love-ot, ami bár kevésbé népszerű én szeretem írni /az se izgat, ha saját magamnak írom/ és ennyi idő alatt már a szívemhez nőtt. Oké, oké, tudom, nem One Direction a témája, lehet, ezért is nem olyan népszerű. Ezt döntsétek el ti. Kellemes napot így előre is mindenkinek, gondolom a többség holnap megy iskolába - én is, sajnos, ráadásul vár rám egy földrajz témazáró. Szorítsatok! Love, Diana

Minek kellek én ide..?

Diana Jones

Szóval, ismét Louis lepcses szájának köszönhetem, hogy megtudtam, tegnap délután Harry és Cara ismét találkoztak. Hiába hitetgetem magam, hogy nem zavar. De igenis, zavar! Ameddig én itt vagyok, addig az a csontkollekció hozzá nem ér a Göndörkéhez! Igazából tanácstalan voltam és ebben az esetben a legrosszabb ember segítségét kértem: Leáét. Gondolhattam volna, hogy Ő egyszerre beverné a csaj képét, nem is tudom, mit gondoltam amikor hozzá fordultam.

A fejemben már az egész napot elterveztem – ami gyorsan el is telt. Nyolckor jöttem rá, hogy készülődnöm kéne, hisz hamarosan indulnak a fiúk, arról meg nem szeretnék lemaradni. Gyorsan összekaptam magam, reggeliztem. Mire már ránéztem az órára kilenc volt. Gyorsan fogtam egy taxit és diktáltam is a repülőtér címét.

Szinte futottam, hogy ne késsem le a fiúk búcsúzását. Először Niall tűnt fel a távolban, a kezében Luxxal. Aztán lassan feltűntek a többiek is; Zayn, Liam, Louis és Eleanor és Harry és Cara.

Relaxációs gyakorlatokat végeztem magamban, még szerencse, hogy nem vagyok egy könnyen felhergelhető típus, különben tuti nekimentem volna a csajnak. De most szépen odaballagok, ejtek egy mosolyt és kész.

Köszöntem a fiúknak, Styles-t direkt kihagytam. Meglepett, hogy Cara a nyakamba ugrott. Nem is ismerjük egymást!

-   Jaj, szia, annyi mindent hallottam rólad, gyönyörű vagy. – hadart, szinte levegőt sem vett. Á, szóval mesélt rólam. Jó ez tudni.

-  Hát, szia. – zavarban voltam, és legyőzöttnek éreztem magam. – Legyek őszinte? – kérdeztem tőle. Kezeit lepakoltam magamról. Nem volt szimpatikus, szerintem ezt jól ki is mutattam. Kérdésemre válaszolva Ő csak bólogatott. Jöjjön, aminek jönnie kell, visszafogottabb kiadásban. Így nem én leszek legalább a vesztes fél. – Én nem hallottam rólad még semmit. Ja de igen, bocs. Te fetrengtél Harryvel nyáron. Tudod, elmondta ám, bár kicsit későn, de a lényeg, hogy elmondta. Eleanor – a srácok többi része is gyülekezett körülöttünk, mindenki kíváncsian várta, mi fog történni. –, pedig volt olyan kedves, hogy megmutatott téged egy Burberry katalógusban. Louis - mutattam a fiú felé -, a kis őszinte pedig beszámolt róla, hogy ti ketten tegnap is találkoztatok.

- Az nem úgy volt..- kezdett volna heves magyarázkodásba a göndör fiú, akik elképedten nézte a kifakadásomat.

-  Kuss. – intettem le és fordultam ismét Cara felé. – Szóval, rohadtul zavar hogy ti egymáson csüngtök. Minek is kellek én ide? Nem vagyok modell, nem vagyok csontkollekció, ja és nem sűrű a szemöldököm. Már bocs. Felesleges vagyok én itt. – léptem ki a már körré alakult társaságból.

Zayn szájáról tisztán le lehetett olvasni, amint azt suttogja, hogy „szép volt”. Niall Oscar-díjként – ahogy Ő fogalmazott – átadta Baby Lux-ot. Késett a repülő, így volt időnk játszani. Szeretem a gyerekeket, de Lux az átlagnál is édesebb volt. Gügyögött, nevetett a kis szöszi haja össze-vissza állt. Garantált olvadás.

Legbelül tudtam, vagyis gondoltam, nem úszom meg a búcsúzkodást. És el is érkezett a pillanat, amikor bemondták, hogy a gép hamarosan indul. Fájt a szívem mindenkiért, hisz annyira a szívemhez nőtt ez az öt idióta. Liamnél tört el a mécses. Ő volt az, aki mindig segített, meghallgatott és a legjószívűbb ember a világon.

Cara-tól nem kaptam ölelést – bár ezek után mire számítottam? A csapat nagy része elindult a gép felé, míg Louis-t, El-t, engem és Styles-t itt hagytak búcsúzkodni.

-  Mire volt ez jó? – Harry nem sokkal volt magasabb nálam, viszont most megrémített. Magasabbnak tűnt, mint eddig a szemei pedig gyilkolni tudtak volna.

-   Az igazságot mondtam. – legyintettem egyet.

-  Utálsz, igaz? – a gyilkolós tekintetből aggodalmas lett. Ha a szem a lélek tükre, akkor neki elég jól mutatja a dolgokat.

-   Lehet. Ezek után csodálkozol? Miért is hittem, hogy te más vagy mint a többi fiú.. – vágtam egy csalódott arckifejezést és készültem ismét faképnél hagyni.

-   Most nem mész el. – rántotta vissza a csuklómat.

-    Lekésed a gépet.

-   Nem érdekel. Őszinte voltam, jobb lett volna, ha nem vagyok az. Túl jó vagy nekem. Nem tudok változni, de próbálkozni fogok. Csak próbálj megbocsátani.

-   Harry, lekéssük a gépet! – kiabált a távolból Lou, aki már elbúcsúzott Eleanortól. El mázlista, hisz Ő csak két hétig marad az unokatesójánál, én viszont örökre.

Nem volt időnk búcsúzkodni, ez tiszta volt. Búcsúajándékként kaptam egy csókot. Először nem akartam viszonozni, tolakodó és durva volt, de aztán ez átment lágyba. Megdermedve néztem, ahogy távozik, egészen addig, amíg el nem tűnt, Ő maga és az árnyéka is.

Érdekes érzés, ha az ember életéből hirtelen kilép az, aki eddig minden szálat mozgatott. Nélküle egyszerű, unalmas életet élek, érzelmek és boldogság nélkül. De mi van, ha nem jön vissza? Ha elfelejt? Ha talál jobbat? A jövő kérdései. Addig is reménykedem, hogy nem felejt el és annak ellenére, hogy nem tud változni – vagy inkább nem próbál –, valami csoda folytán motoszkáló gondolat maradok a fejében. A remény hal meg utoljára.

56. fejezet

Ez a rész elég vegyes lett, de jobbat most nem tudtam írni, nézzétek el. Már csak pár fejezet van hátra a történetből, annyit elárulok, hogy nem azzal fog végződni, hogy a srácok elmennek. Szerintetek happy-end vagy depi-end lesz? Ti melyiknek örülnétek jobban? Válaszaitokat szívesen várom! A részt tulajdonképpen Harry I Can't Change tetkója ihlette. nem lett hosszú, de tényleg már csak nagyon kevés rész van hátra, azok ígérem, sokkal hosszabbak lesznek és eseménydúsak is. Jó hír azoknak, akik olvassák a One Love-ot: félig kész van az új rész, így lehet, hogy nem pénteken kerül fel, hanem előbb.

Nem tudok változni

Harry Styles

Nagyjából, úgy igazán csak másnap fogtam fel, amit Eleanor mondott. Igaza volt, de nem tudok változni. Lehet, hogy a génjeimben van, vagy ez csak átmeneti állapot, de nem megy. A legrosszabb, hogy emiatt elveszíthetek egy olyasvalakit, aki fontos nekem. Az az igazság, hogy nem is próbálok megváltozni. Be sem merek számolni a többi kalandomról a fiúknak, mert fülön csapnának.  Egész álló nap magamban őrlődtem. Tanácstalan voltam. A legjobbnak azt láttam, ha esetleg beszélek Diával, és elmondom neki őszintén, mit érzek. Megbántani viszont nem akarom.

-  Harry, hol jársz? – legyezett a szemem előtt Louis. Na, Ő az, aki nagyon idegesített az elmúlt pár órában, a beszólásaival főleg.

-  Ott, ahol te nem. – válaszoltam neki, majd faképnél hagytam.

Fejemre tettem egy sapkát és felvettem egy napszemüveget hogy ne ismerjenek fel. Paul-al úgy beszéltem meg, hogy próbára visz, de idő közben írtam egy sms-t Dianának, hogy találkozni szeretnék vele.

Egy nagyon pici, kevésbé ismert kávézót szúrtam ki, ott pont jó lesz. Arra csak öregek járnak, viszont finom a kávé és a teasütemény. Ja, és a fotósok sem pofátlankodnak.

-  Szia! Hogy sikerült a tegnapi próba?- Dius gyönyörű volt, mint mindig. Nagyon bírtam, hogy Ő még egy szakadt göncben is jól nézett ki, az arcáról mérhetetlen kedvesség sugárzott, még akkor is, ha az ember tudta, hogy belül majd’ felrobban.

- Jól, köszönöm. – mindketten helyet foglaltunk a kis asztal mellet. – És neked hogy sikerült az első tanítási nap?

- Ne is mond. – forgatta meg szemeit, mire elmosolyodtam. Ilyenkor jövök rá, hogy hülye vagyok, hogy elhalasztom Őt. Nála jobbat keresve se talál az ember.

-  Ennyire rossz volt? – kérdeztem, míg a pincérnő felvette a rendelést.

-  Annál is rosszabb.

Kifaggattam, hogy valójában mi is történt. A suli sosem lehet jó, de szegénynek meg pláne ne, hisz a tanulás mellett a sok beszólogatást is el kell viselnie, ami nem könnyű feladat. Tudom, mert én is rendszeresen olvasom az olyan tweeteket amiben a halálomat kívánják. Nem szép érzés fog el közben.

Csak halasztottam és halasztottam a témát, amiről beszélni akartam. Úgy éreztem, ideje lenne felhozni.

- Figyelj, beszélhetnénk erről a Cara-ügyről? – látszik rajta, hogy érzékenyen érinti a téma, de muszáj beszélnünk róla.

-   Beszéljünk. – egyezett bele.

-  Hát jó. Próbálok, nagyon is, de nem tudok változni. Szeretlek, de egyszerűen bennem van az, hogy ha látok egy jó csajt ágyba vigyem. Nem akarlak bántani, és nagyon szeretlek, de lehet, jobb lenne neked nélkülem. – semmi, de semmi kedvem nem volt szakítani, és úgy éreztem, ha most ennek vége, akkor nekem is. Hat hónapja járunk, de ez alatt a hat hónap alatt kétszer annyit tanultam, mint 18 év alatt. Nem hittem eddig abban, hogy tényleg van valaki, aki nekem való, de ezek szerint van. Csak én nem vagyok elég hozzá.

-  Szakítani akarsz? – rezzent össze az arca. Bárcsak látná a gondolataimat, akkor tudná, hogy eszem ágában sincs kimondani azt a szót.

-  Nem, hisz szeretlek, és nem bírnám ki nélküled, de holnap megyünk vissza Londonba. Nem érdemellek meg téged, egyik földrészről a másikra, pedig elég nehéz csak úgy elutazni. Azt nem kérhetem, hogy gyere velem, hisz itt az életed, itt laksz, és nem rángathatlak ide-oda. – annyi mindent tudtam volna még mondani, de akkor éjfélig is itt ültünk volna.

-   Ahogy akarod. Hánykor indultok holnap? – kecsesen felállt, a vállára vette a táskáját, amiből kivillant egy kémiakönyv.

-  Délelőtt fél tíz. – álltam én is fel.

-  Ott találkozunk.

Sarkon fordult és elment. Most megbántottam, vagy mi? Mindig azt mondta, legyek őszinte vele. Az voltam, de elszúrtam. Tényleg nem érdemlem meg. Asszem, megyek El-hez, ismét. Tuti, leszedi majd a fejem, de nem érdekel, érte bármit megteszek. A hotelben el is kezdtem keresni Lou-t és El-t, de helyettük egy igen nem kívánatos személybe ütköztem. Előre éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de mire csendben elmentem volna észrevett, és odaköszönt. 

One Love

Kivételesen nem résszel jöttem, hanem az új történetemmel. Mivel már csak részek vannak vissza a Stole My Heart befejezéséig, bátorkodtam megírni az első részt, ami tegnap fel is került. A főszereplő nem a 1D, hanem Justin Bieber. Aki esetleg szereti vagy Őt, vagy az én irományaimat, az nyugodtan nézzen be, szívesen fogadok minden véleményt. Cause all I need is one love!

55. fejezet

Számomra egy fontos rérsz a mai, mert még sosem írtam Eleanor szemszögéből. Teljes mértékben magamra hagyatkoztam a személyisége alakításában, így lehet, kicsit sem valós. Bár hiszem, hogy El egy kedves lány, remélem így is van. A rész végén lévő képhez tartozik egy dal, a Songbird. Érdemes figyelni a szövegére, ez az egyik legszebb dal, amit valaha hallottam, bár sok mindenkinek nem tetszik, de szerintem gyönyörű. Egyéni vélemény. A feldolgozás is a kedvencem. Nagyon-nagyon remélem, nektek is tetszeni fog, ha csak a szövege is. Na, mindig sokat jártatom a számat. Még annyit akarok mondani, hogy nekiálltam írni az új történetemet, ami nem 1Ds lesz. Titok, hogy kiről fog szólni, aki ismer, talán sikerül kitalálnia :D

Tönkre teszed azt a szegény lányt

Eleanor Calder

A tegnap eltöltött nap után már tisztán láttam, mennyire fáj Diana számára, amit Harry tett. Néha nagyon is úgy éreztem, felpofozom Stylest. A megnyilvánulásai az őrületbe kergettek, mint ahogy az is, hogy egy ilyen rendes lány mellett sem bír nyugton maradni.

Fúrta az oldalamat a lelkiismeret, így elhatároztam, beszélek a flörtös fiúval. Nincs egy felhőtlen kapcsolatunk, egy próbát viszont megér.

Gyűjtöttem pár infót Louistól, hol lesznek, mikor stb. Mindenképp kettesben akartam maradni Harryvel, ezt muszáj megbeszélni.

Unalmamban már minden számot végighallgattam az iPodomon, csak nem akart végre az interjú befejeződni. Két órát ültem a stúdió egyik kisebb székén. A műsor vége után természetesen a fiúk odajöttek.

-  Milyenek voltunk? – karolt át Lou, én pedig szorosan hozzábújtam-

-  Jók. – mosolyogtam egy kicsit. Folyton az járt az eszembe, nehogy elfelejtsem megemlíteni a Cara-ügyet. Féltem, hogy ez ki fog menni a fejemből, így azonnal említettem is.

-  Harry, beszélhetnénk? Kényes lenne a téma, szóval négyszemközt.

Megkérdeztünk egy kedves hölgyet, hogy merre találunk egy üres szobát. Bevezetett minket egy kihalt sminkszobába, de közben figyelmeztetett, hogy fél óra múlva Taylor Swift jön ide öltözni. Harrynek tetszik Taylor, így húzta is az időt, egyszer sem sikerült kitérnem a témára.

- Most már tényleg elég. Nem azért jöttem, hogy Taylorról beszéljek. – támadtam neki, persze ezután egyszerre le is nyugodtam. – Dianáról van szó. El van keseredve. – ismertem Őt, de ilyet sosem láttam még a szemében. Látszik, hogy változott, ha minimálisat is, és érdekli a barátnője.

-   Miért? Valaki bántotta? – hirtelen minden előbbi téma elszállt.

-   Igen. Te. – döbbent arckifejezése csak azt mutatta, aggódik. – Bántottad. Bántod. Miért? Mert lefekszel mindenkivel. Tudod, mennyire fáj neki, hogy te a szabadidődben modellekkel tornászol? Nyisd ki a szemed! Ilyen barátnőre vágytál mindig is, nem? Most meg elhalasztod? Hülye vagy, nagyon hülye, Harry. És ne haragudj, hogy így letámadtalak, de jobb, ha figyelmeztetlek, mielőtt tönkreteszed azt a szegény lányt. – talán életemben egyszer voltam így kiakadva, ez láthatóan a beszélgetőpartneremet is meglepte.

Viszont, teljes mértékben jól cselekedtem. Nem hagyom, hogy ezt művelje, főleg nem egy olyasvalakivel, mint Diana. Nem ezt érdemli.

Styles egész délután szótlan volt, ez a többieknek is feltűnt. Louis piszkálta, de még arra sem reagált. Gonosz dolog volt tőle, hogy beszólogatott neki, ráadásul pont Diát hozta fel témaként. Ellentétben Harry, aki csendben tűrt és láthatóan gondolkodott és elmélyedt a dolgokon. Legalább nem feleslegesen jártattam a szám és egy kicsi ragadt rá a beszédemből.

Este hét körül hívtam fel Dianát.

-  Szia! – egy kissé unott, egyben álmos hang szólalt meg a vonal túlsó végéről.

- Ennyire álmos vagy? – kuncogtam kicsit hangosabban, mint kellett volta. Minden fiú rám kapta a tekintetét.

- Igen. Egész délután a táncstúdióban voltam. Ja és megpróbáltam rappelni is. Egész jól megy. C-C-Canada. – a végén lévő kis rapp miatt nevetnem kellett, bevallom, tényleg jól megy neki.

- Akkor nem zavarlak. Csak egyet kérek. Menj fel Twitterre és figyelj. – hirtelen ötlet támadt bennem. Kérdés, hogy meg tudom-e valósítani, de azért sem hagyom veszve.

Letettem a telefont és elkezdtem imponálni Harrynek. Jobban mondva inkább csak kértem, hogy öntse ki a lelkét. Elmondta, hogy igazam volt – bár ezt eddig is tudtam – és hogy sajnálja, de nem tud változni. Ez nem kifogás, szerintem.

-  Figyelj, ti szeretitek egymást, viszont a rajongók ebben kételkednek. Mi lenne, ha tennél is valamit annak érdekében, hogy lássanak valamit a kapcsolatotokból? Első album, hatodik kép. – nyújtottam a kezébe a telefonom.

Értelmes arcai közepette feltette a képet Twitterre. Mikor meglátta, egy kis mosolyt eresztett. Édes volt az a kép.

Mielőtt este lefeküdtem aludni, rápillantottam Harry Twitter oldalára. Több ezren írtak a kép alá, miszerint Harry mindenkinek az arcába dörgölte, hogy foglalt és ez nem szép. Szerintem meg pont hogy aranyos és kedves tőle. Nem bántam meg, hogy beavatkoztam. Csak remélni mertem, hogy változni fognak a dolgok kettőjük között, mert senki sem szeretné, ha idegroncsok lennének mindketten, egy esetleges szakítás miatt. Amúgy is, olyan édesek együtt, mással már el sem tudom képzelni egyikőjüket sem.

You don't know, how much I love you. xx

54. fejezet

Hopp, még egy rész, ami sikeresen mutatja, mennyire szarul tudok címeket adni. Gondolkoztam, mi illene a fejezetre, és csak egy szó jutott eszembe: Burberry. Hát ennyi, már ez marad a cím, ha csak eszembe nem jut valami más. A történettel kapcsolatban még, hogy ismét nem halad túl sokat az esemény, de nem akarom minden ötletemet most elpazarolni, hisz hamarosan a végére érünk, ott fognak fontosabb dolgok történni. A nagy dolgok a kicsikből születnek, vagy valami ilyesmi.. A fejléckészítéssel kapcsolatban: két e-mailre tudtok írni, így ha valakinek nem jó az egyik, nyugodtan írjon a másikra. /itsmediana1d@citromail.hu; itsmediana1d@hotmail.hu,/ Twitteren is írhattok privát üzenetet válaszolni fogok. Kellemes olvasást! xx

Burberry, boom

Megemlítsem, hogy alig aludtam, vagy nem kell? Szerintem nincs rá szükség. Be kell valljam, ’olyan’ szinten is szerettem Harryt, mert figyelmes volt, viszont ha egyszer belelendült, akkor nem lehetett megállítani.

Közös reggelire készültünk a többiekkel, így kicsit korábban felkeltem. Felvettem valami kényelmeset. Ez a reggel egy volt azok közül, melyeken a béka segge alá sem kívánom a divatot. Ilyenkor általában mackónadrágban vagy pizsamában flangálok, bár szerintem kinéznének, ha úgy öltöznék fel, mint egy csöves. Ilyen szinten irigylem Eleanor-t: Ő az, aki még egy szakadt ruhában is jól néz ki. Bezzeg én.

Felkapkodtam mindent, ami az utamba került. Kint zuhogott az eső, innen gondoltam hideg lehet, ezért még egy sálat is hozzádobtam az így is semmilyen cuccaimhoz.

-   Jó reggelt! – köszönt előre Liam. Harry miatt sikerült elkésnünk.

-  Sziasztok. – leültünk a kis asztal köré. Az ember azt gondolná, egy luxusétkező barátságtalan, pedig nem az.

- Srácok, nem aludtam miattatok. – mutogatott ránk Louis, míg valamit rágott. Most nem tudom, rosszul értettem, mert egyfolytában rágott és rágott. Zavarodottan pillantottam az asztal másik felében ülő göndör srácra, aki szintén nem értette, mire célzott ezzel Lou.

-  Gondolom, nem esett le. – végre nem tele szájjal beszélt. Hurrá. – Ti ketten este vétkeztetek. Tudom, mert nem zártátok be az ajtót és rátok nyitottam. Legközelebb kérlek, zárjátok be.

Picike idő kellett, amíg leesett mindenkinek, miről beszél a csíkosban lévő fiú. Zaynnek különösen sok idő kellett, így mikor Niall megsúgta neki, kiköpte az üdítőjét.

-  Lou tényleg rátok nyitott? – fogta a hasát Liam, aki félrenyelt egy szelet sajtot.

- Benne voltatok a sűrűjében? – sütött el egy ’poént’ Niall, persze mindenki röhögött, még Harry is egy kicsit, de én nem. Nem találom az ilyet túlzottan viccesnek.

-  Igen és igen. – küldözgette a gyilkos pillantásait. – Ezek után Lou, megtudhatjuk, mit akartál?

-   Nem akarom mindenki előtt mondani, majd később beavatlak. – kacsintottak egymásra. Larry riadó.

Körülbelül fél óráig volt ez a téma, engem párszor kérdeztek. Kicsit sem volt kedvem válaszolni, ez nem rájuk tartozik. Feszengve éreztem maga, bármennyire is szeretem, bírom a többieket, bántott, hogy így kiforgatták az életem egyik olyan részét, amit nem hiába hívnak magánéletnek.

A kínos reggeli után el szerettem volna picit vonulni, de Eleanor még a lift előtt megállított.

-  Nincs kedved elmenni valamerre? – kérdezte kedvesen.

-   De, lenne. – hazudtam. Nem akartam megbántani vagy megsérteni, hisz nem mondhattam hogy ’bocs, de szarul érzem magam, mert a barátod a szexuális életemet taglalja reggeli közben, de nincs gáz’.

Szó nélkül elmentem El-el. Nem bántam meg, sokat nevettünk és ami a legfontosabb, végre megismertük egymást. Beültünk egy kicsi kávézóba. Egyszerre lecsaptam a legnagyobb fagyira.

-  Szóval, akkor Harry neked is elmondta ezt a Cara-ügyet. – El mindössze egy kis sütit evett, de azt is úgy majszolta mint egy kisegér. Ismét kínosan éreztem magam, falva a nagy kehely fagyit.

-   Igen. Bár nem sokat tudok a csajról.

-  Én annyit tudok, hogy nyáron találkoztak valami bulin. – eddig tiszta volt nekem is. – A csaj neve Cara Delevingne, épp tegnap láttam a Burberry prospektusban. – egyszerre le is tettem a kanalat a Burberry szó hallatán.

Én hülye naiv, azt hittem, Harry egy senkivel feküdt le, de a csaj modell volt. Persze, El-nél épp volt egy olyan prospektus. Totál elveszettnek éreztem magam. Ránéztem a csajra majd végi magamon (már amennyit láttam). Szívás tudni, hogy jobban néz ki. Lehet, ez futó kaland volt neki, de akkor is jobban néz ki.

-   További program? – még mindig Cara nevű lányt bámultam a magazinban, akinek tökéletes volt a haja, az alakja és mellesleg szép is volt.

- Sajnálom, de szerintem én most hazamegyek, megölelem a kutyámat és kisírom a szemeimet. Azért köszönöm a mai napot. – gyorsan megöleltem, a fagyis kelyhet visszavittem a pulthoz és indultam haza Breezyhez.

53. fejezet

Kellemes estét, drága olvasók! Nem tudom, mennyien szeretitek/ismeritek Christina Aguilerát. Én imádom Őt, talán ezért is hallgatom rongyosra a Your Body dalát –ez is adta az ihletet. Gondolom, sok mindenkinek tetszeni fog a vége – gondolok itt főleg rád, Macy – és a dallal együtt még jobb. Szerintetek mit akart Louis? És Diana meddig bírja majd a sok fotóst? A kérdések rátok várnak, jó olvasást és kitartást a holnapi hétfőhöz.

All i wanna do is love your body

Halálfélelmem volt. Bármerre néztem, vakuk villogtak az arcomba, az előttem baktató hatalmas emberke pedig próbált mindenkit távol tartani. Nem tudtam, mi történik körülöttem, ennek ellenére féltem. Tömegiszonyom volt kiskorom óta, és ezen nem segített ez a sok fotós sem. Bőszen takargattam az arcomat, ahogy csak tudtam, továbbra is azon gondolkozva: miért vagyok én itt? Egy hatalmas, fekete kocsiba ültem be. A kezem továbbra is az arcom előtt volt, képtelen voltam elvenni onnan. Éreztem, hogy útnak indultunk. Biztonságban voltam, körülnéztem és sírásban törtem ki.

- Miért sírsz? – ölelt magához a mellettem ülő srác. Fejemet a mellkasára hajtottam és ott sírtam tovább.

-  Ez nekem túl sok.. – szipogtam.

- Sajnálom. Nem akartalak bántani, de hiányoztál. – felnéztem rá, majd visszahajtottam a fejem és hallgattam a szívdobogását.

Elaludhattam, mert mikor felébredtem, öt szempár figyelt kíváncsian.

- Valaki megmondaná, hol vagyok? – próbáltan lassan felülni, különben megszédülök és olyan leszek mint egy részeg.

-  A hotelben. – válaszolták gépiesen egyszerre.

-   Kösz, erre rá nem jöttem volna magamtól. Megmondanátok azt is, mennyi az idő?

-  Este hét óra huszonkettő perc. – röhögött magába Lou, aztán a többiek is felvisítottak. Én mint mindig, nem értettem, mi is olyan vicces ebben.

-  Jut szembe, megyünk is, jó szórakozást este. – nevetett Zayn is, mielőtt mind a négyen kiballagtak az ajtón.

-   Nem mondtad, hogy tömegiszonyod van. – törte meg az első adandó pillanatban a csendet Harry.

-  Bocsánat, hogy nem mertem mondani. Nem kellett volna odamenned, tudhatnád, mi van körülötted. Pont tegnap mondtam, átlagos akarok maradni, de ez így nehezen fog sikerülni.

-   Jaj, ne haragudj már, kérlek. – meresztette a kiskutyaszemeit, amiket annyira szerettem.

-   Nem haragszom, te hülye, ha megmondod, mibe tudok aludni.

-    Szekrény, második polc. Már odakészítettem.

Kinyitottam a szekrényajtót, és elkezdtem keresni a ruhákat ott ahol mondta. Viszont ott csak egy hosszú póló volt.

-  Nadrágot nem kapok? – kérdeztem egy picit flegmán, míg a pólót tartogattam.

-   Nem. – érkezett az egyszerű válasz.

Nem is törtem magam tovább, sok idegzetem nincs most vitatkozni. Elmentem a fürdőbe, de bátorságom az nem volt Harry jelenlétében fürdeni, így egyszerre felvettem a pólót és befújtam magam a kezembe akadt parfümmel, hogy legalább ne legyek büdös.

Kiballagtam, a pólómat próbáltam kinyújtani, hogy ne legyen olyan rövid. Ez totál nem az én napom, ez bebizonyosult, mikor majdnem elestem az ágy szélében és a könyökömet is bevertem. Ez vagyok én.

- Mi ez az illat? – ijedtségemben megugrottam. Hazza a nyakamnak szegezte az ajkait és mélyeket szippantott.

-   Nem mertem fürdeni, így befújtam magam. Gond?

-   Nekem nem. – támadott neki a nyakamnak.

Először csak puszilgatta, majd szívogatta. Közben a kezei sem tétlenkedtek, lassan csúsztak be a pólóm alá. Becsuktam a szemem. Teljesen elragadott a hév, minden pillanatot próbáltam kiélvezni. Továbbra is előtte álltam, már póló nélkül. Végigfutott a hideg a testemen, és úgy éreztem, ha most nem csókolom meg, belehalok. Vad csókcsatába kezdtünk, megszabadítottam Harryt a pólójától, majd a nadrágja gombjával babráltam. Neki könnyebb dolga volt, hisz rajtam mindössze az alsóneműm volt. A percek óráknak tűntek. Azt sem tudom, mikor kerültünk az ágyra, csak kiélveztem a pillanatokat. Harry kezei a bugyim oldalára tévedtek, amitől csak még jobban akartam. Bumm, ajtócsapódás. Gyorsan elváltunk egymástól, szerencse hogy sötét volt így a takarót magamra tudtam még tenni.

- Louis William Tomlinson, én most megöllek téged! – állt szembe a két srác egymással. Lou futásnak eredt, de a kacér kis mosolyát nem hagyhatta el. Haz bezárta az ajtót és folytatta, amit elkezdett.

52. fejezet

Drága, kedves olvasók! Látom, sokakat foglalkoztat az, hogy vállalok-e fejléckészítést. Őszintén megmondom, ezen még nem gondolkoztam, de szívesen vállalnám. Aki szeretne fejlécet, az írjon az itsmediana1d@citromail.hu-ra (ki legyen rajta, milyen színű legyen, egyebek.) Ez huzamosabb ideig biztos nem fog menni, de aki kér, annak csinálok.

És akkor vissza az irományhoz: ihlet az volt rendesen, ugyanis a napokban szinte csak írtam és írtam. Kivéve ma, a holnapi kémia témazáró miatt. Nem baj az, legalább a rész elkészült. Úgyis hamar hétvége, túléljük :D

Van egy kis probléma

A fiúk az összes díjat megnyerték amire jelölve voltak, így a jó hangulat már garantált volt. Eleanor és Louis különvonultak, a többiek azon gondolkoztak, hova lehetne elmenni ünnepelni. A kedvem nem volt a legjobb, humorom sem sok volt egy bulihoz, azokból elég volt már egy időre.

      -  Muszáj nekünk is menni? – kérdeztem halkan Harryt. Sejtettem hogy Ő menni akar, nem is Ő lenne.

    -    Nem muszáj, ha te nem akarsz.

Végül is nem bulizni mentünk hanem a hotelbe. Az ablakban néztem a kivilágított várost. Gyönyörű volt. Pár perc bámulás után úgy döntöttem, ideje lefeküdni. Miután fordultam egyet tengelyem körül, csak annyit láttam, hogy Haz már levette a zakóját és az ágyban feküdt. Leültem az ágy szélére és onnan vártam, hogy történjen valami.

- Jövő héten kezdődik neked is a suli? – a suli szóra vágott egy unott pofát, de szerintem az iskoláról mindenkinek ez jut eszébe.

-  Igen. Előre félek, mi lesz. Tuti csesztetni fognak majd. – eddig nagyon szerettem iskolába járni, ezután félek. Sosem voltam a népszerű diák típus, most abszolút nem leszek az. Átlagos vagyok, nem értem, minek ezt felfújni.

-   Biztos nem, szeretni fog mindenki.

-   Ezt kétlem. Össze leszek zárva 30 Directionerrel. Szerintem megtépnek.

-  Butaság. Majd max. teszünk valamit az ügy érdekében. – feküdt továbbra is olyan lazán. Az ember azt hihetné, nem érdekli a téma, viszont az arcán látszott, hogy érdekli.

-   Ezt pont nem akarom. Átlagos akarok lenni. Csak Diana. Ennyi. – pontosan nem tudom, mit érzek. Nincs rossz kedvem, de jó se. Félek is meg nem is. Lehet, ezért babrálom folyton a ruhám alját? Elképzelhető.

-  Na gyere, te kis átlagos. – a ruhám babrálásából hirtelen szakítottak ki, meg is lepődtem rendesen. Totál olyan volt, mint pár napja, reggel.

- Ezt most ne. – szerintem nem értette mire gondolok, lehet én vagyok perverz, de abból, hogy megint magára húzott

-  Te azt hiszed, hogy én éjjel-nappal arra gondolok? – hoppá, mégis leesett neki.

-   Mondj egy olyan napot, amikor nem arra gondolsz. – megfogtam, tudom.

-   Karácsony. De csak az ajándékok miatt. Elvonják a figyelmem. – mosolygott kisfiúsan.

-  Bolond vagy. – szálltam le róla. – Hol találok alvóruhát? – kérdeztem, egy ’én nyertem’ pillantással fűszerezve.

Felvettem az egyik pólóját és egy rövidnadrágot (?) – kinek mi a rövid, nekem a térd alá érő nadrág nem az.  Én nyertem. Ezt nem is bizonyíthatta volna jobban az alvás. Ilyenkor kijár, nem?

Össze-vissza álmodtam mindent. És mindegyik hülyeség volt. Az egyikben egy bérgyilkos üldözött a másikban meg megkéseltek. Annyira beleéltem magam az álomba, hogy reggel még tiszta extázisban voltam, féltem és továbbra is úgy hittem, valaki meg akar ölni.

Zavartságomat Styles is észrevette, de lenyugtáztam azzal, hogy csak egy rossz álom volt. Egy a sok közül.

- Mi a mai program? – huppantam le Niall és Harry közé egy újsággal a kezemben. Összejövetelt tartottak, azaz Lou beszámolt az éjszakájáról (be kellett fognom a fülem, mondván ez férfias dolog). Nagyjából csak ennyi volt.

-  Péntek van. Szabadnap. – egy jóleső sóhaj hagyta el Niall száját.

Látszott, mekkora könnyebbülés ez. Nekem is az lett volna, ha nem kéne elmenni a suliba. Így is később kezdem az évet, annyival megtisztelem őket, hogy bemegyek. Ez a legkevesebb.

Körbejártunk a suliba. Órák voltak, nagyon nem tudtam senkivel sem beszélgetni. Jól haladt minden – a szünetjelző csengő megszólalásáig. Diákok százai söpörtek ki a termekből, amíg én ott álltam az igazgatónővel, aki pár másodperc múlva el is ment. Ismerkedjek meg a leendő osztálytársaimmal. Szuper.

-  Sziasztok! – az első benyomás mindig fontos, most is.

Szépen fogalmazva, le se szartak. Sok-sok utállak pillantással találkoztam. Még nem téptek meg, az jó.

- Szia! Alena vagyok. – végre egy kedves ember. – A testvérem Directioner, és mikor megtudta, hogy ide fogsz járni írt egy levelet. Lány, nem féltékeny. Elolvasnád? – természetes, hogy igen. Elvettem a levelet és olvasni kezdtem.

A pár perce még szégyenlős Alena nevű lány nagy mosolyra húzta a száját – és én is. Csupa szép dolgot olvastam, ami nagyon jól esett.

- Miss Jones, van egy kis problémánk odakint. – az igazgatónő betérésével mindenki jó gyerek arcot vágott, csak én nem értettem mi lehet. Mikor még jöttem, kint síri csönd volt, most kinézve az ablakon fotósok százai álltak a kis Los Angeles-i iskola előtt.

51. fejezet

Sziasztok, drága olvasók! Ismét hoztam egy új részt. 60-65 fejezetesre tervezem ezt a történetet, konkrét elképzelésem jó sok van a további részekről, majd kiderül, lesz-e ebből valami. Egyébként köszönöm a sok díjat, nekiálltam kitenni őket, köszönöm mindenkinek. Próbálok sűrűbben jönni, de megfáztam és már a torkom is fáj. Nagyon remélem, hogy nem most leszek beteg, mert akkor falba verem a fejem, az biztos.

A titokzatos kis csomag

Érdekes bizsergés volt a gyomromban. Nem hiszek a túlvilági izékben, de volt egy olyan megérzésem, hogy este tízkor lesz valami. Ha nem is ma, nem is holnap, valamikor biztos. Abban is biztos voltam, hogy nem jó dolog fog történni.

      -  Tehát. Nyáron volt egy parti a BBC rádióval. Mivel jóba vagyok az egyik műsorvezetővel, rászedtem Louist hogy menjünk el. Egy darabig minden oké volt, addig, amíg le nem itattak. Terveztem, hogy iszom, de nem annyit, hogy totál részeg legyek. Itt volt az a pont, amikor minden elsötétült. Reggel már Cara mellett ébredtem. – láttam rajta, hogy bánja az egészet, de nem voltam benne biztos, hogy nem akarta. Ismerem, nem tud senkinek sem nemet mondani és ez elszomorít. Szeretem persze, de néha totál kivagyok attól, hogy mindenkivel flörtölget.

-  Vigyél haza. – hirtelen nem tudtam mit mondjak neki. Nem akartam bántani, de mérges is voltam.

Harry hazaszállított. Nem szóltam hozzá, azt sem tudom, mit mondjak neki. Idegesít ez a tudatlanság. Bevallotta, oké, de akkor sem értem én ezt az egészet.  

Továbbra is szótlanul szálltam ki a kocsiból. A táskám a lábamnál volt, és sikeresen be is akadt valami alkatrészbe. Mindketten azt próbáltuk kiráncigálni, így a tekintetünk ismét összetalálkozott. Kirántottam a táskát és villámgyorsan indultam is befelé.

-  Gyere el holnap a díjátadóra. – vettem egy nagy levegőt és visszanéztem a göndör srácra.

-  Nem tudom. Csak nyűg lennék. – láttam, hogy válaszolni akart. Becsaptam az ajtót és ezután a hosszú nap után végre az ágyhoz is eljutottam.

Nem mondom, hogy nem gondolkoztam azon, hogy elmenjek a díjátadóra. Hazudnék. Igen is járt rajta az agyam, ezerrel.

Reggel ötkor már fent voltam, de sokáig forgolódtam. Tervezem felkeli, de nem most. Szerettem az ágyamat, erős kapcsolat volt köztünk.

- Csomag! – jó tudni, hogy Lea hazaért. Lassan kikászálódtam, leballagtam.

Egy hatalmas fehér doboz volt az asztalon. Lea totál extázisban volt, engem egyáltalán nem izgatott. Levettem a tetejét. Volt egy kis kártya benne, de meglepetésnek akartam hagyni, így először a csomag tartalmát néztem meg. Egy ruha volt benne. Nagyon tetszett, aki vette eltalálta az ízlésemet rendesen. Egy vagyonba kerülhetett.

„Most már eljössz?” – olvastam a kis kártyát, ami mellé volt csatolva. Egyszerre leesett ki küldte a ruhát.  Volt egy csokor rózsa is mellette. Tényleg tökéletes egy csomag volt, mindenki ilyet kíván magának.

- Nem tetszik a színe. – nagyon tetszett a ruha, viszont próbáltam úgy tenni mintha hidegen hagyna. Pedig megvesztem érte.

-  Ne röhögtess. Imádod, látszik a fejeden. – elmosolyodtam. Tényleg imádtam. – Meg a gyereket is aki küldte. Elviszlek a díjátadóra, csak menj el.

Veszíteni valóm nincs. Hat órára el is készültem, kivasaltam a hajam, felvettem a ruhát vele egy kékes cipőt. Kicsit sminkeltem ki csak magam, nem szeretem túlzottan.

A torkomban dobogott a szívem már félúton is. Carly Rae Jepsen és az Owl City dalára próbáltam lenyugodni –kevés sikerrel. Dúdolgattam, énekeltem, sikertelenül. Kiszálltam a stadion személyzeti bejáratánál. A fiúk szóltak a biztonsági őröknek, így hamar bejutottam. Jobbra-balra kapkodtam a fejem, hogy ki hol van. Fél óra volt kezdésig, de már most mindenkinek le kellett ülni, aki átesett a vörösszőnyeges interjúkon. Megpillantottam Louis fejét, hamar oda is mentem. Amennyire ismerem magam, tuti hogy elkeverednék. Köszöntem nekik, Elnek is. Eszeveszetten indultam el valamerre, ahol én is láthatok valamit.

- Hova mész? Neked is van helyed. – húzott vissza BooBear.

Bementünk a hatalmas stadionba. Harry és Zayn már a helyükön ültek, mögöttük Danielle várta Liamet. Mellette és Eleanor mellett volt egy hely. A széken a jól megszokott fehér papír volt, rajta egy ’Miss Perfect’ felirattal. Nyálasnak tartom az ilyeneket, de ez nagyon jól esett. Egy utolsót mosolyogtam a göndör gyerekre aki előttem figyelte a reakciómat. A lámpák felvillantak és elkezdődött a show. Elégedetten dőltem hátra. Hazza két szék között átdugta a kezét, amit aztán meg is fogtam. Már akkor tudtam, hogy ez egy remek este lesz.

50. fejezet

Itt a hétvége és már nagyban gondolkozok egy új történeten. Ez valószínűleg november körül fog összejönni, mert most alig van időm, az utóbbi két napban nem is voltam gépközelben – többek közt ezért is nem raktam ki a díjakat. Ki fogom majd őket rakni, és nagyon szépen köszönöm azoknak, akiktől kaptam, de a szereplők képét is tervezem lecserélni, így majd egybe lesz felrakva. Nézzétek el, hogy kevesebbet vagyok, de az iskola engem is lefoglal, ráadásul mindjárt félév – ha úgy vesszük mindjárt – és jó jegyek kellenek mindenképpen. Ennek ellenére írogatok rendesen, csak nem mindig tudok feljönni, de a három napot azt próbálom majd tartani.

Mi következik este tíz után?..

Az első reggeli tettem az egy kiabálás volt, ugyanis elmúlott a fejfájásom és használhatóbb állapotban voltam. Lea sehol sem volt, gondoltam összefeküdt megint valakivel, szokása, főleg mostanában. Megittam a szokásos reggeli kávét, aztán kicsit összedobtam magam. Sminkelni sosem szoktam nagyon, ha nem megyek valahova, abszolút nem teszek. Felkaptam egy mackónadrágot és egy toppot és letelepedtem a tévé elé.

Tisztában voltam vele, hogy nem élhetem le az egész életemet a mexikói drámasorozatok előtt, egy tál csokival. Igazából fogalmam sincs, miért teszem ezt. Jobb lenne sportolni, kimozdulni, ehelyett én itt ülök és telenovellákon csámcsogom a csokit. A nap legizgalmasabb történése egy üzenet volt, Harrytől. Egyszer úgyis meg kell beszélnünk a dolgokat, miért ne olvashatnám el? A többit is elolvashattam volna, igazán.

„Te vagy az első, akivel beszélni akarok, ha felkelek, az utolsó, mielőtt elalszom, te vagy, akivel meg akarom osztani a jó híreket, és veled akarok szomorú lenni. Szeretlek.”

Bármennyire is próbáltam haragudni erre a hülyére, valahogy nem ment. Hiányzott minden baromsága, a nevetése, a göndör haja. Ez így tényleg nem mehet tovább.

Átöltöztem és nem érdekelt, hogy elég nyúzott a fejem, ennek ellenére elindultam. Eleanor üzente meg tegnap, hogy kettőkor lesz a VMA főpróbája, és mivel más esélyt nem láttam, hogy beszéljünk, maradt ez.

Körülnéztem a hatalmas arénában. Bejártam minden sort, elolvastam, ki hol ül. A banda elég jó helyet kapott, természetesen Eleanor és Danielle ülnek mögöttük. Kicsi gyomorgörcs fogott el. Belegondoltam, milyen lenne, ha én is itt lehetnék. Úgy érzem, kilógok a sorból, a rajongók utálnak és sehova sem mehetek anélkül, hogy a menedzsment bele ne szólna.

- And you’ve got that one thing! – a dal utolsó soraira kaptam fel a fejem. Tekintetem összetalálkozott Harryével, aki megdöbbenve nézett rám. Magam sem gondoltam hogy eljövök, nem hogy még Ő.

- Te hogy-hogy..? – a többiek elmentek pihenni, az utolsó próba előtt inni, még Harry odajött hozzám. A szék előtt álltam, amire a One Direction felirat volt rakva.

- Olvastam az üzenetet. Tényleg így gondolod? – szégyenlősen hátráltam pár lépést, de a székbe ütköztem.

-  Igen. Tudom, tőlem ez elég hihetetlen, de teljes mértékben igen. – olyan közel lépett, hogy csak pár centi választotta el az ajkainkat. Átszelte a kis távolságot, és egy olyan csókot adott, amilyet még soha. Minden benne volt ami kellett.

Végignéztem az utolsó próbát is. Minden tökéletes, biztos vagyok benne, hogy a srácok nyernek. A dal végén Lou felrángatott a színpadra és a kezembe nyomott egy mikrofont. Minden elhalkult, én már azon voltam, hogy lefutok onnan, de annyira féltem, hogy a földbe gyökereztem.

- Énekelj valamit. – a srácok leültek a kijelölt helyükre. Niall lazán feltette a lábát az egyik székre, Harry meg melléült.

- De mit? – továbbra is idegesen álltam a nagy színpadon. Egyik lábamról a másikra billegtem, minden tekintet rám szegeződött.

-   Demi Lovato egyik számát. – természetes, hogy Niall ezt kéri, nem is Ő lenne.

-  A Lightweight-et tudom.

Szerettem ezt a dalt. Kellemes volt, és a szövegét is imádtam, de elég bizonytalanul énekeltem. Demi azért nem egy kis név, akit csak úgy le lehet énekelni, hisz eszméletlen hangja van. Ahogy láttam, mindenkinek tetszett. Niall halkan énekelt velem, ez egy kicsi támaszt adott.

A dal után megölelgettek a többiek. Véget értek a főpróbák és egyre közelebb és közelebb kerültünk a díjátadóhoz.

A próba után Harry felajánlotta, hogy hazavisz, ne kelljen gyalogolnom. Egy darabig minden oké is volt, de nem ott álltunk meg, ahol kellett volna.

- Harry, nem itt lakom. – szóvá tettem az észrevételemet, miközben kifelé bámulgattam az ablakon. Fogalmam sincs, hol vagyunk.

-  Igen, de meg kell beszélnünk ezt a félrelépést. Csak ennyit kérek, oké? Aztán hazaviszlek.

-  Rendben.- egyeztem bele. Mielőtt bármit is mondhatott volna, csak ránéztem az órára. Este tíz volt.