36.fejezet

Elég érdekes rész lett, nem mondom. Nem tudom, milyenre számítottatok, de most csak ez jött össze, így utólag is elnézést. Megnyugtatlak titeket, hogy David most egy időre eltűnik a képből, de aztán ki tudja, mi lesz még. Nem lett hosszú a rész, és nem a legjobb, de azért remélem, olvasható :)

Anne levele

Harry szemszöge

’Itt vagyok Londonba, nem jössz át?’; ’Diana, drága, nem felejtettelek ám el, remélem te sem engem’;  ’Hogy van az a Styles gyerek? Én jobb vagyok nála, hidd el!’; - olvastam fel az üzeneteket hangosan. Mentem is a következőre, ám megint megszólalat az a rohadt idegesítő, idióta csipogó hang. ’Ma este a The Boardwalk bárban . Öltözz ki.’

Leszaladtam, de halottam az utánam koslató lépteket, amik alig értek utol. Felkaptam a kabátomat, bevágtam az ajtót, beültem a kocsiba és az üzenetben említett bárhoz hajtottam. Az ott lévő álló hatalmas tömegben, a sürgő forgatagban csak egy dologra figyeltem: egy magas, szőke fejet kerestem. Nem sokkal később ki is szúrtam a bár mellett. Akaratlanul elindultam felé. Harry ne csináld ezt, még tuti megbánod. De nem hagyhatom… Minimális gondolkozási időm volt, de tettem azt, amit helyesnek véltem. Egy hatalmasat húztam be Davidnek, akinek felrepedt a szája.

-  Na mi van, Styles? Elhagyott a barátnőd? – tápászkodott fel a földről. Vagyis, tápászkodott, volna, ha bele nem rúgok.

Rugdostam és ütöttem, ahol értem. Két nagydarab férfi húzott vissza, gondolom a kidobók. Gyakorlatilag berángattak a kocsimba. A fejemet a kormányba vertem, így már nem csak a kezem, hanem a homlokom is vérzett. Nem éreztem, hogy rosszat tettem volna. Jelentsen fel, leszarom. Rohadtul nem érdekel. Elegem van a gyerekből és Ashnek is szólni fogok, az is biztos. Eddig sem jött be az a nagy szöszi feje, de ezek után meg már abszolút nem fog.

Lassan hajtottam vissza a házba. Most mégis mit fogok csinálni? Mit mondok? Nem tagadom le, hogy bevertem David képét, de tudom, hogy ezzel sok mindenkinek csalódást okoztam. Hát, hajrá Styles, eljött az idő.

Halkan nyitottam be a házba, ahol minden villany égett. Az egyik szekrényen észrevettem egy baseball-sapkát, azt gyorsan a fejemre raktam, a kezemre pedig kesztyűket húztam.

- Miért van rajtad sapka és kesztyű? – pillantottam meg egy fejet. A földet kezdtem kémlelni.

- Fázom. – hatalmas kifogás, tényleg. Komolyan ennyire barom vagyok, vagy csak csinálom?

-  Nyáron? 27 fokban? – húzta fel a szemöldökét. – Mégis mit csináltál? – jött oda és kapta le a sapkát a fejemről. A kesztyű is lekerült rólam. Egy kérdő tekintettel találkoztam.

-  Tudod .. – na, hogy is kezdjek hozzá? – megvertem Davidet. – jelentettem ki egyszerűen és húztam fel vállamat, mintha ez semmit sem jelentene. Pedig jelentett.

- Mivan? – vágott egy érdekes képet, amin nekem csak nevetnem kellett. Meglepődöttnek, vagy mérgesnek szánta, mindegy, cuki volt.

-   Legalább békén fog hagyni. – tisztáztam a dolgot ennyivel.

Mélyen aludtam a kanapén, de arra keltem fel, hogy valaki figyel. Tekintete fel és le járkált rajtam.

-  Ez neked jött. – nyújtott a kezembe egy levelet.

Félve kezdtem olvasni a sorokat.

"Drága Harry!

Tudom, milyen mélyen érintett a nagyi betegsége, de most egy újabb rossz hírt kell közölnöm..”