2012. július 27.

22. fejezet

Szép szám a 22, igaz? Ehhez igazítva szép kis fejezetet hoztam össze. Nem lett felnőtteknek ajánlott, de remélem, ennyi is megteszi. Az utolsó pár bekezdéshez érdemes meghallgatni a dalt, bár ha nem szeretnétek, nem kell. Ezenkívül a barátnőm, Deena nyitott egy 1D-s blogot, As Long As You Love Me címmel, ahova hamarosan fel fog kerülni az első fejezet. Én már elolvastam, szuper lett. Benézni ér! A kommenthatár maradt 6 hozzászólás, mivel az előző fejezethez is kaptam véleményeket. Nem akarok gonosz lenni, de nekem sokat jelent, remélem ezért nem utáltok majd.

Please, be mine 
   -  Harry, süket vagy? – üvöltött rá a rendező, miközben Ő továbbra is engem nézett. Engem nem zavar, gondoltam. De igenis zavar! Styleson látszott, hogy semmi kedve megcsókolni a csajt, Emma viszont önkéntesen és jókedvűen jelentkezik a feladatra.
  - Sajnálom, de nem csókolom meg. Bármi mást megteszek, de a csók ki van zárva. – elemelte a tekintetét rólam és ezzel az egyszerű válasszal intette le a rendezőt, aki huzamosabb ideig dolgozta fel a visszautasítást.
Végül aztán nem lett csók. Vége lett az első forgatási napnak, mindenki fáradt volt. Zayn és Niall üvegezőst akartak játszani, ám ezt az ötletet elvetették, miután csak Lou akart velük játszani.
Mindenki visszavonult. Volt vagy húsz faház, és Louis, mint szó-szóló beosztotta, kik lesznek egy házban: Harry velem lesz, Lea Zaynnel, Liam Niallel, Louis Eleanorral, a klipbeli csajok pedig együtt.

Elég kínos Hazzával egy szobában lenni, főleg, hogy folyton bámul. Már nem tudtam, mit néz, kimentem a tükörhöz is, hogy nincs-e valami rajtam, de nem volt. Alülöltözött sem voltam, ugyanis egy fehér, kötött kardigán volt rajtam. Miután nem sikerült kiderítenem, hogy mit les, úgy döntöttem, lefekszem aludni. Lezuhanyoztam, de a biztonság kedvéért az ajtót kulcsra zártam. Harry nem ment el zuhanyozni, csak levette a kabátját és a vastag ruháit és felkapott egy fehér pólót és egy nadrágot. Mivel nem volt Tv a házban, ezért nem igazán lehetett semmit sem csinálni. Nem vagyok egy Tv-mániás, de ha unatkozom, szívesen nézem.

Korán lefeküdtem és kivételesen egész jól aludtam, pedig idegen helyen nem szokásom. Álmom még sem volt felhőtlen, ugyanis az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy szomjas vagyok. Mi van velem? Az utóbbi napokban alig aludtam valamit, és szinte fél éjjel ébren voltam. Halkan felkeltem, nehogy felébresszem Stylest. Nem találtam a konyhát, így a fürdőbe mentem be és töltöttem vizet a fogmosó poharamba, amit az ivás után sikeresen eltörtem. Az éjszaka közepén nem volt kedvem felszedni, így visszamentem aludni. Halkan csuktam be a fürdőajtót. Valaki megfogott és maga felé fordított.

- Úristen. – fújtam ki a levegőt. – Neked szokásod halálra ijeszteni másokat? – légzésem kezdett egyenletes lenni, ám nem sokáig volt az. Harry mérhetetlen közel volt hozzám. A szívem kalapált, az agyam pedig azt kiabálta, hogy ’Csókold meg’. A következő pillanatban Hazza helyezte az Ő ajkait az enyémre. Vajon az Ő agya is ezt kiabálta? A kezdeti, lassú csókból egyre gyorsabb lett. Harapdálni kezdte az ajkamat, ami betette a kaput. Felugrottam rá, a lábamat a csípője köré fontam, majd elindultunk az ágy felé.

Rámfeküdt, és a nyakamtól a hasam aljáig csókokkal borította be a testem. Lassan húztam le róla a pólót, miközben Ő a trikóm alját kereste. Ezután az övével kezdtem babrálni, ami sehogy sem akarta megadni magát. Harry ajkai csak egy pillanatra váltak el tőlem, mikor az én sikertelen öves műveletem után Ő húzta le magáról a nadrágot. Sosem voltam jó a nadrágok levételében, így a sajátommal is meggyűlt a bajom. Harry már a melltartómat bontogatta, mikor sikerült végre levennem a ruhadarabot.

Olyan volt, mintha évek teltek volna el, pedig pillanatok alatt, mindketten már csak egy szál alsóneműben voltunk. Harryt nem lehetett meg állítani, és a végére már nagyon engem se. Egyszerűen megőrjített a jelenléte, a teste, mindene. Beleborzongtam, akárhányszor éreztem a leheletét az arcomon. Akárhányszor megláttam a felcsillanó fényben a felsőtestét, hihetetlen érzés fogott el. Mintha másik világban lettem volna abban a pillanatban. Csak ketten voltunk, senki más.

Pár hónappal ezelőtt vágtam Harry arcába azokat a sorokat, hogy 'Én kiismerek valakit, mielőtt lefekszem vele'. Sokat gondolkodtam, hogy biztos megbízhatok-e benne és kiismertem-e. Azt hiszem, kellően kiismertem és annyi biztos, hogy ezt az estét nem fogom megbánni.

4 megjegyzés:

  1. aa nagyon jó lett! :)
    Nagyon szeretem a történeted! :) Egyébként még a régit is olvastam, és azt is szerettem :D Jól írsz, csak ez lehet az oka :D
    Várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
  2. Ez a rész fantasztikus volt. Nagyon tehetséges vagy, és minden rész nagyon- nagyon jó. Várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
  3. hm.... sexy xD iszonyat tehetséges vagy :D köviiii :)

    VálaszTörlés
  4. Áá ez is nagyon jó lett :D
    Ügyes vagy és csak így tovább!:)
    Alig várom a kövit!:$*-*

    VálaszTörlés