59. fejezet

Sziasztok, drága jó olvasók! Örömmel jelentem be mindenkinek, hogy én is beálltam a Mixerek táborába, szóval most örülök a fejemnek rendesen :D A rossz hír viszont az, hogy elérkezett az 59. rész, tehát egyetlenegy epilógus van már csak hátra, amit valószínű holnap fogok hozni. Addig is megírom a beszédemet, mert annyi mindent szeretnék mondani annyi mindenkinek, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egyik szemem sír, másik nevet, mert vége ennek a történetnek, viszont kezdődik remélhetőleg egy új, ami ugyanilyen sikeres lesz. Mindjárt bőgök, szóval inkább olvassatok. Amúgy, nektek hogy tetszik a Little Things?

Simply Amazing

Éljen London! Két hónapja jártam itt, de rettentően hiányzott a város, a kultúra. Mindenki olyan hivatalos és hűvös, ettől függetlenül nem néznek ki az utcán. Érdekes Londonban lenni, aki egyszer már volt ott, átérzi teljesen az angol hangulatot.

Kissé átfagytam, nem ilyen hidegre készültem. A repülőről leszállva magamra kaptam a vékony kabátomat és előhalásztam a kesztyűmet, amelyiknek nem volt meg az ujja vége. Most különösen jót tett az a pár csésze meleg kávé, amit az érkezésem után elfogyasztottam a helyi Starbuckban. Sikerült Eleanorral is beszélnem, aki egyszerre elmondta, hol és merre találom a bandát, sőt, részletes leírást adott a mai napi programjukról. Délelőtt interjúra mennek, akkor nem zavarhatom őket. A legjobbnak azt láttam, ha a délutáni stúdiózás közben lepem meg őket, akkor talán még nem is fogok zavarni annyira.

A hátralévő időben ebédeltem, majd szétnéztem az Oxford Street-en. Annyi minden tetszett, az árak már kevésbé. Cipőboltba jobbnak láttam, ha nem megyek be, mert akkor biztos, hogy ott ragadok.

Délután kettő fele járt, s értesüléseim szerint a fiúk most járhatnak valahol a stúdió felé. Ideje elindulni. Fél órába telt, míg taxit fogtam. A taxis nem volt valami kedves és közben az eső is eleredt. A stúdió előtt gyorsan kipattantam és futottam is be. Esernyőm nem volt, így picit megáztam, de szerencsémre Eleanor már az ajtónál várt egy törölközővel. Tuti gondolatolvasó vagy csak jó időjós.

-  A fiúk? – törölgettem a homlokom, majd a sálam azután pedig a vállam.

- Most jöttek meg, mindjárt elkezdik felvenni az új dalokat, szóval sietnünk kéne. Amúgy, jó a sálad. – bökött a piros sálam felé. Gyorsan megtöröltem a hajam és visszaadtam a törölközőt El-nek.

-  Köszönöm. – néztem le a sálra.

Karon ragadott és szinte futottunk a szobához, ahol elvileg a többiek vannak most. El kitépte az ajtót, betuszkolt rajta, aztán mind aki jól végezte dolgát leült Louis mellé.

Kínos csend köszöntött be, ennél is kínosabban bámultak engem. Liam cselekedett elsőként, felállt és szorosan magához ölelt. Miután elvált tőlem letörölte vizes kezeit. A többiek is észhez tértek és ők is köszöntek, megöleltek és kaptam ismét egy törölközőt.

-  Hogy-hogy itt vagy? – már csak Harry volt hátra a búcsúzkodásból. Miért érzem, hogy ők ezt már előre eltervezték és direkt hagytak itt vele?

-  Hiányoztál és gondoltam, megleplek titeket. – elegem volt a törölgetésből, bár továbbra is vizes voltam a törölközőt ledobtam a szobában lévő kanapéra, ami történetesen mellettem volt.

-   Te is hiányoztál. - fonta körém karjait. Amúgy, nincs meleged? – bökött ő is a sál felé, mint ahogy azt El tette pár perccel ezelőtt.

-  Egy picit. – jó érzés volt megszabadulni ettől a vizes borzalomtól, ami az eső hatására inkább hasonlított egy véres ruhára mint egy piros sálra.

-    Beszélnünk kéne, nem?

-    Kéne. – karon ragadott.

Mindent megbeszéltünk, kezdve Caroline-tól, Justinon át a csirke Cara-ig. Nem hangoztatom hogy így hívom, de tényleg olyan vékony, mint egy kopasztott csirke. Undorító. Azt elismerem, hogy szép csaj de a szemöldöke nem tetszik.

Utólag kellemes megtudni, hogy a mi beszélgetésünk miatt elhalasztották a stúdiózást. Harry felhívta az iskolaigazgatót, hogy had maradjak itt egy kicsit, sürgős családi okok miatt. Persze, bevették, de a tanulást nem hanyagolom. Harry átrendezte a házat, amit még én segítettem neki kinézni. Valahogy otthonosabb volt minden, és az a kanapé is hiányzott, ami miatt mindig fájt a nyakam.

-  Kérhetnék tőled tanácsot, mint dalszövegírótól? – huppant le mellém Harry. Utálom, ha dalszövegírónak neveznek, mert nem vagyok az. Messze vagyok én még attól.

-    Persze, mi kéne? – letettem a matekkönyvet mellém és kíváncsian vártam, mit akarhat.

-   Ed Sheeran írt nekünk egy dalt, de azt kérte, egy versszakot írjak meg én, hogy egy pici legyen benne a bandából is. Nem jutok sokra, szóval tudnál segíteni? – felvette a kiskutyaszemeit, gondolom, sejtette, hogy imádom őket.

- Aha, segítek. De ezzel még semmi sincs elsimítva. Tudod, a bizalmat nehéz visszaszerezni. – emlékeztettem rá, hogy nem bízom benne. Kiskutyaszemeit szomorú arcra cserélte.

Megírtuk a banda új slágerét a Little Things-t, amit együtt el is énekeltünk. Szép dal lett nagyon, ez az eddigi kedvencem tőlük. Ed-et nagyon szeretem, a zenéjét és a szövegeit is. Most sem okozott csalódást.

-   Most akkor én jövök. – Hazza megkereste a gitárját majd egy ismeretlen dallamot kezdett játszani.

Ahogy elkezdte énekelni, felismertem a dalt. Ma mindenki gondolatolvasós kedvében volt, mert ez volt a kedvenc dalom. És valószínűleg azt is csak most tudta meg, hogy mindig is szerettem volna, ha elénekli nekem valaki. Mégis annyira illett a helyzethez.

- And she loves me, and it's simply amazing. – a gitár elhalkult, az én arcomon pedig végigfolytak a könnyek.

58. fejezet

Kellemes napot minden aranyos kicsi olvasónak! Nézzétek el, hogy csupán csak ennyit pötyögtem be 58. fejezetnek, de ígérem, a következő rész hosszabb lesz. és aztán már úgyis csak az epilógus lesz, így elérjük a jubileumi hatvanat. Bevallom, most fáj már a szívem és ha tehetném csak írnám tovább a történetet, de semmi sem tart örökké. Aki cserét kért, annak válaszolok majd, de el vagyok havazva. A fejlécrendeléses kérdésekre visszaírtam, és akik kérdezték a chatbe, mivel készítem őket, itt a válaszom: letöltöttem a Photoshop CS3-at, azzal. Holnap érkezik új rész a One Love-ra is, ami szintén nem lett túl hosszú, ezért bocsánat is, de a héten nem vagyok formában. Love, Diana

Jó kérdés!

Három hét – csupán ennyi ideje hagyták el a várost a fiúk, de ez egy évnek tűnt. Miután elmentek, visszarázódtam a hétköznapi, unalmas életbe. Először élveztem, hogy nincsenek fotósok, nem piszkálnak és azt csinálok, amit akarok de aztán rájöttem, hogy mennyire hiányoznak. Még Harry is.

Egy átlagos nap volt ez is, amikor háromkor értem haza és hatig tanultam. Első dolgom minden nap megnézni a postaládát, hátha kapok valamit Londonból: ám mint minden nap, most is üres volt.

Csalódottan töltöttem a délután hátralévő részét, a legtöbb időt tanulással. A telefon mindig mellettem volt, a Twitter meg volt nyitva, de mintha elfelejtettek volna. A rajongói üzeneteken kívül semmit sem kaptam.

- Még mindig szomorú vagy? – annyira elmerültem a könyvemben, hogy észre sem vettem Leát. Csalódottan bólogattam, tekintetemet pedig visszahelyeztem a könyvre. – Ez neked jött. – olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy még a nyakam is meghúzódott, de ez érdekelt a legkevésbé.

Végre kaptam valamit. Levélféleségnek nézett ki. Gyorsan kibontottam és elkezdtem olvasni. A papírral együtt pár kép is kihullott a borítékból, elsődlegesnek azonban a levelet tartottam.

„Kedves Diana!

Gondolom, látni sem akarsz. Megértelek. Hibáztam tudom, és hiába bizonygatom, hogy nem  akartam, nem fogsz megbocsátani. Csak annyit akarok, hogy tudd, nem felejtelek el. Azon az estén nem gondoltam semmire, csak a féktelen bulizásra és Louis szavaira. Egy fogadás volt az egész, amiből egy éjszaka majd egy hiba lett. Cara, hiába az egyik legkeresettebb angol modell, nem akarok tőle semmit. Idegesít. Bár, gondolom ezt is nehezen hiszed el, miután ott voltam a Burberry divatheteken. Magamnak is nehéz bizonyítani, hogy nem érdekel, de legbelül tudom, hogy ez így van. Akárhányszor végigsétálok az utcán és látok egy párt, eszembe jut, hogy mit hagytam hátra. Anya leüvöltötte a fejem, Gemma durcás lett és Robin sincs a legjobb passzban. Utálnak, mert elszalasztottalak. Végülis, totál igazuk van, én is utálom magamat. Itt Londonban nincs sok újdonság, éljük a megszokott életünket. Veled miújság? Remélem jól vagy!

A levél megírásában Liam segített, így ha picit csöpögős, nézd el neki.

Szeretlek, Harry.”

Akaratlanul is elmosolyodtam. Aranyos volt, bár Liam személyiségét kicsit fel lehetett benne fedezni, de ez a legkisebb gond. Ezután megnéztem a képeket. Gondolkodóba ejtett mindegyik.

Végülis aztán rájöttem, hogy fáj nagyon, hogy úgy érzem, kihasznált, de hiányzik. Este újra és újra a levelet olvastam. Átfutott a szemem rajta lefekvés előtt egyszer, majd Twitteren kezdtem olvasgatni.

@dianajones mi van veled és Harryvel?

@dianajones @Harry_Styles srácook! #WeWantDarryBack

@Harry_Styles we miss Darry! #WeWantDarryBack @dianajones

Ezután természetesen egész éjjel a neten lógtam. Holnap hétvége, így nem kellett korán kelnem. Két óra alatt trend lett a #WeWantDarryBack. Pislogva figyeltem minden tweet-et, amit a rajongók írtak. Régen utáltak, most pedig vissza akarják kapni Darry-t. Szép és gyors véleményváltás, nem mondom!

Oké, rendesen kibeszéltük reggel Harry-t Leával, aki persze hangoztatta, hogy Ő az első pillanattól utálta. Ezzel tisztában voltam, vágta is a pofákat mikor a Göndörke a közelünkben volt. Jelenleg fogalmam sincs mit érzek. Tanácsra van szükségem.

-  Szereted még? – nyögte ki Lea, miközben én a Twitteremet böngésztem. Még mindig trendek voltunk.

-   Hát…- pillantottam egy pillanatra fel, aztán vissza a laptopra.

-   Nincs ezen semmi hát, igen vagy nem? – tiszta erőből levágta a laptomon tetejét. Fülön csapom!

-   Hé, vigyázz rá! – öleltem hozzám a készüléket. – Amúgy igen, szeretem még.

-  Akkor mi is az akadály?

Na hát ez egy jó kérdés, mert magam sem tudom rá a választ. Ha tudnám, valószínűleg könnyebb lenne. A szívem még mindig Harry felé húz az agyam viszont azt mondja "Stop! Ezt még megbánod". Ki érti ezt?
Végül aztán egy álmatlan éjszaka után rákattintottam a 'lefoglalás' gombra az utazási iroda honlapján. Irány London!