25. fejezet

Kedves olvasók! Június 10.-én indult el a blog, akkor került fel az első rész. Voltak, akik már akkor ismerték a blogot, és írtak, látogattak. És vannak, akik csak nemrég kapcsolódtak be. Mindkét 'tábor' rettentő fontos számomra. Egyrészt, mert jó érzés, hogy vannak, akiket érdekelnek az irományaim, és vannak akik támogatnak. Nektek köszönhetően, tegnap este átléptük a 10,000-res látogatottságot. El sem hiszitek, mekkora egy élmény ez nekem. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire köszönöm. Tehát csak annyit mondok: büszke vagyok a blogra, és tényleg imádlak titeket. Hozzáfűznivalókat ismét várok. Gratulálok Gyurta Daninak, aki világcsúccsal olimpiai bajnok lett!

Őrült riporternő

Harry szemszöge

Fiú vagyok, de a szívem a torkomban dobogott. Bármennyire is megpróbált győzni a hercegnő, hogy nem mondjam el, úgy érzem, muszáj lesz. Paul mindvégig támogatott minket, de sem Ő, sem a srácok nem értenek velem most egyet. Szerintük még túl friss a dolog, és bármennyire is kedvelik Dianát, tudják, hogy milyen vagyok. Pár hónappal ezelőtt még én is tudtam. Akkor egy kiéhezett, angol srác voltam, akit kicsit sem érdekeltek a körülötte legyeskedő szebbnél-szebb tinilányok, inkább az idősebbekre hajtott. Magam sem értem mindmáig, hogy miért változtam meg. Talán miatta? De hisz egy csaj miatt nem lehet ennyit változni.

Nem maradt több időm gondolkodásra. A műsorvezető csaj bejelentette – heves levegővételek közepette, mind azt hittük, összeesik. Aztán amikor bementünk, kiderült, hogy nagy rajongó és ezért esett össze majdnem.

Próbáltam figyelni a kérdésekre, és nem egyfolytában azon gondolkodni, elmondjam-e a dolgot.

-    Harry! – szólt rám a riporternő.

-    I,igen? Mi volt a kérdés? – megszeppenve néztem a fiúkra majd a kamerába.

-   Az, hogy miért szereted a zenét. – a nő helyett Lou válaszolt, ami láthatólag nem tetszett a stábnak.

-   Könnyű kérdés. Azért szeretem a zenét, mert.. – kezdtem bele a mondatomba.

-  Inkább azt mond el, miért szereted a kis olasz barátnődet. – ütött bele a hasamba a mellettem ülő Zayn. Gyilkos pillantást vetettem rá, és máris éreztem, hogy a kis unszimpatikus csajszi ezen fog majd rágódni.

-    Olasz barátnő? – húzta fel a szemöldökét a riporter.

-    Valójában csak félig olasz. – oktattam ki.

-   Oké. Srácok, azt tudjuk, hogy Liam, Louis és Zayn is foglalt, Niall pedig elmondta, hogy van egy kis alakuló dolga, de Harry, veled mi van? Ne légy titokzatos, mesélj. – nevetett a saját viccén, amit mi kicsit sem találtunk annyira viccesnek.

-    Ööö.. – értetlenkedtem. – Igazából elég friss a dolog, de én biztos vagyok benne.

-    Ő lenne az a titokzatos Diana, ugye? Jelent már meg pár cikk rólatok.

-   Tudom, és minden találgatást megerősítek: igen járunk. Többet nem szeretnék mondani. – zártam le a témát.

Az interjú további része hamar elment. Még volt egy kis magánéleti téma, de aztán minden már csak a zene és a rajongók körül forgott. Örültem, hogy túlestem a témán, de Zaynt megölöm, az biztos. Elértünk az öltözőkhöz. Lepattantam a kanapéra, majd buzgón Twitterezni kezdtem. Hmm, semmi érdekes. 

-   Szia, Harry. – ült le mellém Zayn, egy elégedett mosoly közepette.

-   Ugye azt nem felejtetted el, hogy ki foglak nyírni? – néztem rá fenyegetően.

-   Nem. – válaszolt. – Előtte nem is nyírnál ki.

Gyorsan felpattant a kanapéról, majd lemosta az arcán lévő sminket.

Diana szemszöge

Lea egy állat. Zayn is egy állat. Összeillenek. Miután Zayn kicsikarta Hazzából, hogy beszéljen rólam, Lea átjött, és elráncigált a stúdióba. Ezzel nincs is baj, de folyton Harry nyakán vagyok, és úgy érzem, idegesítem.

Idegesen baktattam be a stúdióba, mellettem Leával. Még mindig izzadtam és rettentően gyorsan vert a szívem.

- Hé, te vagy Diana, igaz? – megfordultam és egy kedves mosolyú nő állt előttem. Bólogatás volt a válaszom. Megölelt.

-   Csak azt akarod tudatni veled, hogy nem vagy elég jó Harrynek. Magam hallottam, ahogy azt mondta, idegesíted és elege van belőled, csak egy kis kaland vagy számára. – suttogta a fülembe a sorokat. Zokogásban törtem ki. Megszakította az ölelést, de a csuklómat kezdte szorítani.

-  Hagyjon békén! – üvöltöttem rá, a sírástól elváltozott orrhangomon. Próbáltam kiszabadulni a kezei közül. Lea tétlenül állt, majd gyorsan kapcsolt és másodpercek alatt futott el Paulhoz és szólt a fiúknak, akik mentőseregként jöttek. A nő elengedte a kezemet. Paul megfenyegette, de én nem akartam feljelenteni, így hagytuk menni.

Sírva rogytam le a földre, miközben a fejemben hangoztak a riporter szavai: csak egy kis kaland vagy számára. Bár egy pillanatig sem hittem neki, még sem tudtam elfelejteni, amit mondott.