24. fejezet

Itt az egyik kedvenc részem. Muszáj volt egy ilyet írnom. Egyszerűen muszáj volt. Tegnap este nem tudtam aludni, és nagyjából a fél történet lezajlott már a fejemben. Egyhamar nem szabadultok meg tőlem, az biztos. Most se legyetek lusták, várom a véleményeket :)

El akarom mondani mindenkinek..

Aludtam egyet a dologra, és reggel is ugyanaz járt a fejemben: beszélnem kell Natalie-val. Felhívtam és megbeszéltem vele egy találkát. Kicsit izgultam miatta, de minden jól ment. Kivártam az alkalmat, hogy felhozzam a cikket.

    -  Natalie, tegnap láttam egy cikket az egyik újságban. – a hatalmas nevetésekből egyszerre komolyra váltottam a szót.

-  Tudom, mire célzol. Sajnálom. Imádlak téged és a bandát is, de egyszerűen muszáj volt. Remélem, nem haragszol, de nekem nincs most más, csak a munkám. – törölte le egy könnycseppet a szeme sarkából.

-   Értelek, de tudod, hogy nem szeretem, ha valaki a bizalmammal szórakozik. – kicsit megesett rajta a szívem, de az igazság az, hogy haragudtam rá, nagyon.

-    Nem szereted, ha szórakoznak a bizalmaddal? – volt valami érdekes hanglejtése, amit akkor vetett be, mikor mérges volt. – Ezek szerint neked olyan világod van, amelyikbe Harry az Isten, a többieket meg leszarod. – felkapta a táskáját és gyorsan távozott.

Sokáig ültem ott megdöbbenve. A pincér kicsit furcsán is nézett rám, hogy órák óta még mindig ott ülök. Kezdtem fázni, így kiittam a kávéspoharamból az utolsó kortyot és hazafele vettem az irányt.

Viszonylag hamar hazaértem. Megkerestem a kulcsom, majd kinyitottam az ajtót. Ledobtam a táskám, és a szobám felé vettem az irányt. Levettem a felsőm, és egy szál melltartóban flangáltam önfeledten.

-  Melltartó! – valaki kibújt az ajtó mögül, méghozzá Harry. Nyugodtan tartogatta a kezében Lea kulcsait, miközben én egy takaróval próbáltam eltakarni magamat.

Hihetetlen közel jött hozzám. Próbáltam életben tartani a tüdőmet, és itt, a Föld nevű bolygón maradni. Megszeppenve álltam előtte, a takarót a mellkasomnak szorítottam, hogy ne lásson semmit. Másodpercek alatt vette ki a párnát a kezeim közül, és kezdett futóversenyt játszani a lakásban. Egyből utána futottam, még mindig a kis fekete melltartómban. Felvehettem volna a pólómat, de helyette inkább Harry után loholtam.

-   Harold! Ha nem adod azonnal oda azt a párnát, felveszem a pólómat! – komoly képpel fenyegettem, de Ő nem törődött vele, továbbra is a melleimet nézte. – Harry, fejezd be. – felkaptam a pólóm. A göndörke arcáról lefagyott a mosoly, az enyémen viszont egyre nagyobb lett.

Még egy utolsó, diadalittas pillantást vetettem rá, majd kiballagtam a konyhába. Harry a kanapén várva ült, miközben a SpongyaBobot nézte. 18 éves, és ilyeneket néz. Gratulálok. Lehuppantam mellé, és a kezébe adtam a kakaóját, a szokásos, rózsaszín bögréjében. Ő csak fintorgott erre, én viszont élveztem, hogy húzhatom az agyát.

-  Holnap lesz egy interjúnk a srácokkal. - rekedtesen, két korty között mondta. – Szeretném bejelenteni, hogy járunk. – úgy félrenyeltem az éppen ivott kakaómat, hogy magam is azt hittem, itt fogok megfulladni. Harry persze püfölni kezdte a hátamat, amitől csak rosszabb lett. Szép lassan aztán ismét kaptam levegőt, és beszélőképes is voltam.

- Nem mondhatod el. Kérlek. Én szeretném a legjobban, hogy tudják, de nem mondhatod el. – megvártam a válaszát, mielőtt ismét beleittam volna a kakaómba. Nem kockázatom, hogy megint megfulladjak.

Azonban hiába vártam és vártam, nem mondott semmit. Egész este nem szólt hozzám. Én bementem a szobámba aludni, Ő viszont a kanapén gubbasztott.

Másnap, mikor felébredtem, már nem volt ott. Dél volt, így nem is csodálom. Bekapcsoltam a Tv-t. Végigmentem mind a 150 adón, de sehol sem volt semmi. Végül hagytam az egyik adón. Tekintetem csillogni kezdett, a kezem izzadni, a gyomrom pedig fájni, amikor a műsorvezető csaj bejelentette kik következnek.