20. fejezet

Sziasztok! Visszatértem a nyaralásból. Tegnap elég hamar hazaértünk a rossz idő miatt, így estefele feljöttem kicsit szétnézni. Elolvastam a fiúkról a híreket, megnéztem az új képeket. Válaszoltam az összes csere kérésre, aki pedig azt kérte, hogy nézzek be hozzá, annak üzenem, hogy benéztem. Örömmel láttam, hogy így, több, mint egy hét után is jöttetek és figyeltetek. Itt a várva-várt új rész, ami szerintem alulmúlja a várakozást. Egyszerű rész lett, elég rövid is, de sajnos jobbra nem futotta. Remélem, azért szívesen olvassátok majd, és ezek után is jöttök majd. Indítok egy pályázatot, ugyanis le szeretném cserélni a szereplők képét. Ehhez kapcsolódóan küldhettek képeket róluk – szerintem mindenki ismeri az őket alakító személyeket – amiket én majd át fogok méretezni és be fogok rakni oda. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy vagy a chatbe, vagy a megjegyzések közé bemásoltok egy linket, ahol az általatok választott képet meg tudom nézni. Ennyi lenne, remélem hiányoztam. Boldog második születésnapot a srácoknak! Büszke vagyok rátok!

Caroline, hagyj békén.. 

Átvágtam a tömegen, miközben Diana tipegett mögöttem, majd teljes erőmből Caroline-nal kezdtem üvöltözni.

   - Mégis mi a francot képzelsz magadról! – indultam el felé, de Diana visszafogott. A testőrök érthetetlenül álltak, míg az éppen Caroline társaságát élvező fotós eltűnt. A többiek elkezdtek fotózkodni, és aláírást osztogatni, hogy elvonják a figyelmet.

-  Szia Harry, jó újra látni. – mosolygott ördögien. – Hogy én mit képzelek? Én csak gondoltam, örülnél, ha kiderülne, hogy együtt vagyunk.

-  Mi van? Caroline, utoljára mondom el. – léptem közelebb. – Mi nem vagyunk együtt és nem is leszünk, soha. Érted? – Diana visszafogott, és a kezemet szorítva jelezte, hogy menjünk. Nem szokásom nőket megütni, de ha nincs itt, biztos, hogy beverem Caroline képét.

-  Harry, kérlek! – ránéztem, majd vissza a kárörvendően vigyorgó Caroline-ra. Megadtam magam, és a lehető leggyorsabban beszálltam a kocsiba. A többiek befejezték az aláírások osztogatását és csatlakoztak hozzánk.

Diana szemszöge

Ijesztő volt Caroline jelenléte, és az, hogy zaklatja Harryt. Nem bírja megérteni, hogy vége a kapcsolatuknak? Ahogy láttam, Hazza már majdnem eljutott addig a szintig, hogy megüsse. Sosem láttam még ilyen mérgesnek azelőtt, olyan volt a feje, mint egy ráké. A kisebb műsor után a srácok hazafele kitettek. Megfürödtem. Körülbelül fél óráig gondolkoztam, de nem jutottam semmire, csak arra, hogy ha így folytatom, magas lesz a vízszámlám. Éjfél körül elnyomott az álom, és onanntól minden sötét.

Dörömbölést hallottam az ajtón. Hajnali három volt. Nem tudtam, ki lehet az, hisz nem várok látogatót, pláne nem éjjel. Először nem akartam kinyitni, de mikor az illető ötödszörre is visszajött és kopogott, mérgemben felpattantam és a lehető leghangosabban kinyitottam az ajtót. Megdöbbentett az előttem álló személy látványa: ide-oda dülöngélt, az ajtónak támaszkodott, hogy ne essen el és bűzlött a piától.

-  Jézusom! – kiáltottam rá. – Mégis mit csináltál? – aggódva kérdeztem. Rám támaszkodott. Elég nehéz volt, de minden erőmet összeszedtem és elkísértem a kanapéhoz.

Hoztam neki vizet, betakartam és vártam, hogy jobban legyen. Órákon keresztül ültem mellette, figyeltem, ahogy szuszog, és ahogy a göndör fürjei a párnába süppednek. Tudtam, miért itta le magát. Mindig is nehezen bírta, ha bántották, Caroline pedig szabályosan terrorizálta, már hónapok óta. Emlékszem, még én vettem fel a telefont, mikor hívta. Istenem, de hülye voltam. Kiakadtam Harryre, amikor Caroline az, aki nem hagyja békén. Reggelig ültem mellette, abban a tudatban, hogy alszik, és nem tudja, mit teszek. Bár, végül is nem tettem semmit, csak figyeltem Őt.

-   Szeretlek. – mondta ki félig kómásan a szavakat. Ébren volt?

-   Én is. – betakartam, adtam egy puszit a homlokára.

-   Kérlek, hadd mondjam el mindenkinek, hogy járunk. – csukta be a szemét.

- Szó sem lehet róla! Harry, jó ez így. Igen, bujkálunk, de a karriered érdekében kérlek, tartsuk titokban. – tovább figyeltem, de az arca meg sem rezzent.

-  Rendben. De most menj el aludni, kérlek, jó? – elengedtem a kezét, feljebb húztam rajta a takarót és elmentem aludni.