37. fejezet

Utólag is sok-sok bocsánat, hogy az előző rész összedobott volt, de még arra sem volt időm, hogy felköszöntsem Liamet. Ezért most rettenetesen szégyellem magam, így utólag is boldog szülinapot neki! Plusz gondolom már sokan hallottatok a Belieber-Directioner Twitter-háborúról. Nos, mivel én mindkét tábort erősítem, meg szeretnélek titeket kérni, hogy segítsetek az olyanoknak, mint én, akik mind Justint, mint a 1D-t szeretik. Tweeteljétek a #BeliebersLoveDirectioners szavakat, így talán sokan meglátják majd, hogy a Belieberek többsége nem szőrösszívű. Köszönöm, előre is :) Észrevehettétek, hogy oldalra került egy új modul, amiben a következő részből találhattok pár sort, így talán kicsit jobban felkelti majd az érdeklődést a történet. Kaptam egy díjat, Ari:)-tól, neki innen köszönöm a Liebster Award-ot!

Minden összejött

„Drága Harry!

Tudom, milyen mélyen érintett a nagyi betegsége, de most egy újabb rossz hírt kell közölnöm. Hetekkel ezelőtt akartunk már szólni, de egyszerűen nem tudtuk, hogy kezdjünk bele. Gemma már tudja, és Ő is teljesen kivan. Próbáltunk úgy játszani, mintha minden oké lenne, de tudnod kell, hogy minden felfordult a családban. Szeretlek fiam, büszke vagyok rád és bocsánat, hogy nem mondtam ezt el ezelőtt. Próbáltalak elérni telefonon, de aztán úgy döntöttem, inkább leírom, hisz úgy sem tudtam volna megszólalni. Apádról van szó. A nagyi betegsége óta mindenki extra ideges, ezt próbáljuk leplezni, de nem igazán megy. Tudod, hogy apád elég mély időszakon ment át. Elvesztette a munkáját, majd elköltözött. Felfordult minden körülötte, de úgy látszik, most talán vigaszt talált majd. Újra van munkája, összeköltözött a barátnőjével, akit karácsonykor el is vesz. Tisztában vagyok vele, mennyire szereted apádat, és mennyire utálod a barátnőjét, de ezt próbáld elfogadni, jó? Robint is sikerült, próbáld meg ezt is. Örülj apád boldogságának, bármennyire is nehéz.

Ölel, csókol: anya.”

Remegő kézzel tettem le a levelet. Mégis miért? Miért veszi el azt a ribancot? Sosem tagadtam, hogy utálom apa barátnőjét, Kylie-t és titokban mindig azt akartam, ha nem is anya mellett lesz újra boldog, legalább egy normális csajt találjon magának. Erre talált egy ilyen ribancot. És el is veszi?!

Mérgesen pattantam fel és csörtettem a konyhába. Felültem a pultra és magam elé bámultam. Ez mind miattam van, tudom. Szólnom kellett volna apának, hogy ne tegye ezt. De meg sem mondta. Felkaptam egy közelemben lévő tárgyat - ami jelen esetben egy tányér volt -, ésa földre vágtam. A kezembe temettem az arcom és eszeveszett sírásban törtem ki.

Diana szemszöge

Fogalmam sincs, mi baja lehet Harrynek, de azt tudom, hogy beszélnem kell vele. Mostanában elég sok rossz dolog történt vele, kezdve a menedzsmenttől a nagymamájáig. A konyhába érve a pulton találtam rá a göndör fiúra. A feje a kezeibe volt temetve és szinte rázkódott a sírástól. Felültem mellé és lágyan simogatni kezdtem a hátát. Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki az anyukájához bújik. Pedig, elég furcsa lenne, ha én lennék az anyukája, több okból is.

-  Pihenned kéne. – fogtam meg a kezét. Késő volt. – Majd holnap beszélünk róla, oké? – lassan lemásztam a pultról. Megfogtam a kezét, úgy vezettem fel. Továbbra is sírt, egyszerűen nem akarta abbahagyni.

A hálószobában teljesen sötét volt. Beleütköztem az ágyba, így megütöttem a térdemet. Fájdalmamat csak egy halk ’áú’-val jeleztem. Amikor megfordultam, Hazza mellkasába ütköztem. Egy kis puszit leheltem a szája szélére és már indultam is aludni. Fáradt voltam, mindennél jobban vágytam egy kis alvásra, de a kis szupersztár nem engedte. Elkapta a derekam, magához húzott és hosszasan megcsókolt.

Vadul faltuk egymás ajkait. Beugrott az eredeti terv: alvás, alvás és alvás. De ha ezt folytatjuk, akkor abból tuti nem alvás lesz (tapasztalat).

-   Állj. – szakítottam meg a csókot.

- Mi nem jó? – próbált ismét a számhoz férkőzni, a kezét lejjebb csúsztatta a derekamon. Minden akaratomat és erőmet összeszedtem.

-  Most tényleg pihenjünk, jó? – toltam el magamtól. – És ez alatt az alvást értem. – nehéz volt megadni magam.

Kivételesen az én akaratom nyert, és tudtam aludni. Hazza egyik kezét áttette rajtam, amit elég erősen szorítottam.

-   Köszönöm. – súgta és adott egy puszit a hajamra.

-   De mégis mit? – rajzolgattam unalmamban kis köröket a kézfején.

-    Hogy itt vagy.

Elmosolyodtam, becsuktam a szemem és mély álomba szenderültem.