9. fejezet

Számomra egy aktuális rész következik, ugyanis a fél család betegeskedik, köztük én is. Valószínű, hogy egy-két rész később vagy előbb fog érkezni, de próbálom megtartani ezt a kétnapos publikálási időt. Mivel gyakorlatilag szétunom a fejem és jóformán sehova se mehetek, ezért egyfolytában írok. Aki akar, küldjön egy dalt és egy One Direction tagot és írok neki egy one-shot-ot, ami ide is ki fog majd kerülni. Hát látjátok, én ennyire ráérek :)

Betegség és a kellemes meglepetés

Másnap reggel nagyon rosszul ébredtem. Fájt a fejem, a torkom, levegőt is alig kaptam. Felhívtam Leát, hogy jöjjön át, mert nem bírom. Percek alatt itt termett és felhívta az orvost is. Utáltam az orvosokat, valami visszataszító volt bennük. Ráadásul ez a doki tiszta olyan volt, mint Dr. House. Nem hiszem, hogy tőle meggyógyulok majd, maximum itt, 18 évesen fogok meghalni.

Rossz előérzetem ellenére nem kellett sokáig vizsgálnia, mire rájött az eredményre: nekem bizony kezdődő tüdőgyulladásom van. Nem tudom, hogy állapította meg, csak sorolta a tüneteket, és a végén beugrott neki. Három hetes pihenőre fogtak, ami azt jelenti, hogy jóformán ki sem kelhetek az ágyból, csak ha esetleg valami gond lenne a kezemmel. Szuper. Beszéltem Perrie-vel is, aki kikönyörgött 1 hónap haladékot a stúdiózásig, betegségre és ihlethiányra hivatkozva. Lea egész nap itt volt, teát főzött, gondoskodott rólam. Hirtelen egyszer csak eszembe jutott a Zayn-el kapcsolatos dolog, és gondoltam, megosztom vele. Egyszer úgyis megtudja majd.

-  Lea, ugye tudod, hogy te tetszel Zaynnek? – rekedt hangon, piros orral szóltam hozzá, amíg Ő egy zsepit nyújtott nekem.

- És tudod, hogy Harry egyszerre kanos lesz, ha rádnéz? – válaszolt vissza flegmán, elég furcsa arckifejezéssel.

-  Őrült vagy. – vágtam vissza. Erre nem szólt semmit, csak odanyújtott még egy zsepit.

- Figyelj, én most elmegyek, beszélnem kell a fiúkkal, mielőtt elmennek. Szólok Harrynek is.

- Kérlek ne mond meg neki, hogy beteg vagyok. – nem akartam, hogy megtudja, menjen csak turnézni, neki az a dolga.

Lea erre nem válaszolt, csak kiment és becsapta az ajtót. Szerintem kicsit sértődött valakire, de remélem nem rám. A nap további részében csak aludtam. Néha-néha bekapcsoltam a Tv-t, ilyenkor szinte mindig a fiúkról volt benne valami. Hihetetlen, mennyire népszerűek lettek.

Aludtam, aludtam és aludtam, amikor telefoncsörgésre ébredtem. Gyorsan feltápászkodtam, de csak anya volt. Aggódva kérdezgetett, hogy mi van velem, meg hogy vagyok. Nagyon jól, köszönöm. Miután beszélgettünk ismét elkezdtem a készülékemet bámulni.

Olvastam, hogy a fiúk menedzsmentje nagyon Niall ellen van, így gondoltam tweetelek egyet, így én is tagja lettem a LetNiallSing közösségnek. Másodpercekkel később megnőtt a követőim száma, körülbelül ezerrel. Csodálkoztam is, de aztán megláttam, hogy miért lettem ilyen nagyon népszerű, ugyanis Harry volt olyan kedves, hogy továbbította az üzenetem Niall-nek, aki csak egy szívet küldött vissza, míg Harry kicsit bővebb üzenetet írt:

@dianajones Thank you :) Niall is so proud of you. Get well soon little princess!

Na, ha ebből nem találják ki a dolgot köztem és Harry között, akkor semmiből sem. De végülis nem történt semmi komoly, csak egy-pár csók volt, és ennyi. Egész este a Twitteremet bámultam, és nem tudtam, visszaírjak-e a fiúknak. Végül úgy döntöttem, nem fogok. 

Sok-sok üzenetet kaptam Nialltől – ezeknek a nagy részében megköszöni a támogatásomat - , Zayntől, aki fényezett és Louistól, aki örül, hogy Harry ilyen jó kis répácskát talált magának. Louis volt az, aki mindig megnevetett. Hihetetlen figura volt, csak imádni lehetett. Liam is üzent, Ő csak annyit írt, hogy Danielle szeretne velem találkozni majd, mert rettentő szimpatikusnak talál. Mindenkitől kaptam üzenetet, csak tőle nem. Gondoltam, nem ér rá, hisz ott a turné és a sok interjú. Nem is rágtam magam ezen többet, lehalkítottam a telefonom és percek múlva már álomvilágba is kerültem.

Reggel valami meleget éreztem körülöttem. Nem tudtam, mi lehet az, így csukott szemmel próbáltam kitapogatni. Egy kéz, annyi biztos. Mikor a kéz megszorított, én pedig a kezemmel kitapogattam, és a karkötőjére tévedtem, egyszerre tudtam, ki az.