10. fejezet

Sziasztok! Gondolkoztam, hogy továbbra is maradjon ez a két napos publikálási idő, vagy hozzam-e naponta a részeket. Nekem sok rész meg van írva és mivel jóformán csak itthon vagyok a következő egy hétben működne ez a dolog. Utána viszont lesz egy huzamosabb szünet, mivel külföldre utazom, de utána természetesen mindent bepótolók. A mai részről: nem tudtam, mit írjak, amikor egyszer csak bevillant ez az álmos ötlet. Nemrég láttam újra a Rémálom az Elm Utcában című filmet, nagyrészt ez adta az ihletet. Vérengzés és gyilkosság nem lesz természetesen, de ismét visszatér az ügyeletes rosszfiú, hogy fájdalmat okozzon. A többi majd kiderül.

Visszatérő rémálom 

Csak vártam és vártam. Nem akartam megfordulni. Egyszerűen nem hittem el, hogy tényleg Ő az. Na meg azt sem akartam, hogy ilyen betegen lásson. Pár perc múlva egy húzást éreztem a karomon és így megfordultam. Tényleg Ő volt az.

    -  Harry, te meg mit keresel itt? – mikor meglátta a piros orromat a képembe röhögött, erre én fejbe csaptam egy párnával.

   -  Gondoltam, hiányzom. – na ne, ez olyan átlátszó egy duma. Biztos, hogy Lea hívta ide.

-    Lea mondta, hogy beteg vagyok ugye? – szinte biztos voltam benne, nem is értem, miért kérdeztem.

-    Hát, igen. – válaszolt.

-   Hát igen Harry, és pont ezért fogsz te most elmenni. – löktem ki az ágyból, mire Ő egy szomorú arcot eresztett, mire én csak elfordultam, és a fejemre húztam a takarót.

-   Nem szeretsz? – leemelte a fejemről a takarót és megint szomorú arcot vágott.

-  Nem erről van szó. Nem akarom, hogy beteg legyél. Neked ott a turné, a sok-sok rajongó. Nem hagyhatsz ki több hetet, mert te úgy döntöttél, hogy meglátogatod a beteg barátnődet. – a barátnő szóra elmosolyodott, majd felállt és kiment.

Gondolom a konyhába ment, mert hallottam, ahogy nekimegy a pultnak. Gondolkoztam azon, hogy felkelek és elzavarom, mielőtt tényleg beteg lesz, de mielőtt felkelhettem volna, Hazza jött be két pohár teával és egy csomag zsebkendővel, majd a lila teáscsészét a kezembe nyomta, a zsepit pedig az orromhoz nyomta, Ő pedig elkezdte szürcsölni az Ő teáját a rózsaszín bögréből.

-  Ugye tudod, hogy csak a buzik isznak ilyen bögréből? Meg a lányok, természetesen. – jegyeztem meg neki.

-  Ugye tudod, hogy nem vagyok buzi? – mondta két korty között.

-  Nem vagyok benne biztos. – mondtam, mire Ő a számhoz nyomta a bögrét és egy lenéző pillantással elintézte az egészet.

Ezután igazából nem csináltunk semmit. Harryt kiküldtem a kanapéra, de persze ötpercenként bejött és hozta a teát meg a zsepit. Én pedig a mellékhelyiségre járkáltam már két liter tea után. Styles persze csak röhögött rajtam, és saját magát bámulta a Tv-ben. Párszor megjegyezte, milyen jól is néz ki, ilyenkor én többnyire beszóltam neki, hogy hagyja már abba, vagy fejen dobtam valamivel.

Unatkoztam, nagyon. Sosem voltam az a lusta típus, csak aludni tudtam jól. De mostanában megint rémálom gyötörtek, apuról és Davidről egyaránt. Egész délután a plafont bámultam, majd mikor este kimentem inni, láttam, hogy Harry is elaludt. Mivel rajtam három takaró volt, rátettem az egyiket, majd lekapcsoltam a villanyt és a Tv-t, és visszacsoszogtam a szobába. Mielőtt bementem, visszanéztem Harryre, aki összekuporodva aludt a kanapén.

Féltem elaludni. Nem tudom mitől, de megint rémálmaim voltak. Ezek jórészében a Daviddel kapcsolatos dolgokat álmodtam meg.

~ - David, befejeznéd? – utasítottam, majd fejencsaptam.

-   Nem, nem, még van egy kis dolgunk. – azzal vetkőztetni kezdett, én pedig össze vissza ütögettem.

-   David, hagyjál békén! – kiabáltam.

-   David, kérlek ne! David! – hiába üvöltöttem, Ő csak ment a saját feje után. – David, nee!

Torkom szakadtából kiabáltam a szőke srácnak, hiába. Tudta mit akar, és akaratom ellenére meg is kapta..  ~

-  David, ne! – kiabáltam hatalmas hangerővel, majd a lehető leggyorsabban felültem az ágyban. A homlokomról folyt a víz. A fejem forró volt, a lázam egyre magasabb lett.

A következő pillanatban Harry rontott be a szobába, majd mikor meglátott, megölelt, és rettentő erősen szorított.

     - Mi történt? – lehelte bele a fülembe a szavakat, mire én sírni kezdtem.
- Harry, kérlek, ne hagyj itt egyedül. Kérlek! – erre nem válaszolt semmi, csak lefektetett, betakart, majd mellém feküdt, és megölelt.