8. fejezet

Egyik névtelen olvasóm írta még kommentben, hogy Diana és Harry között van egy elfojtott szexuális vonzódás. Nos, ez még nem tervezem kibontakoztatni, majd annak is eljön az ideje, de azt hiszem, akik eddig szorítottak, azok most örülhetnek, hisz végre itt egy boldog rész. Amint látjátok felkerült az új kinézet, amit szintén Noricii készített. Érdemes tőle rendelni, remek munkái vannak. Nem is untatok itt mindenkit, jó olvasást!

Tengerparti séta – randi? 

Másodpercek töredéke alatt gondoltam ki a választ, és vágtam rá Harry kérdésére azonnal:

  -  Rendben. – mikor ezt kimondtam Harry egyszerre megcsókolt. De valahogy más volt, mint az eddigi csókjai. Ennek tényleg volt jelentősége, finom volt és puha, még a többi csak lopott csók volt.

   -  Mi lenne, ha lemennénk a strandra? – tette fel hirtelen a kérdést, majd elkezdte húzni a még épp kezemet.

Sokáig sétáltunk a sötétben, néhány utcai zenésznél megálltunk, adtunk pénzt, de ennyi volt. A strandon nincsenek ilyenkor sokan, csak egy-két szörfös. New York-ban rettentő kevés volt a strand, így igazán jó volt látni, hogy nem csak sok-sok ház van, hanem egy kicsi a természetből is. Mikor egy virágárushoz értünk, Harry megállt.

-  Diana! – ölelt meg a virágárus, Mr. Smith. – De rég láttalak! – kiskorom fénypontja volt ez az öregember, apám helyett apám volt. Ő tanított meg jóformán mindenre, mikor egyedül maradtam itt.

-  Vehetnék ennek a gyönyörű lánynak egy csokor rózsát? – kérdezte Harry, mire Mr. Smith a kezébe nyomta a hatalmas csokrot.

-   Harry, ezt miért kaptam? – értetlenül kérdeztem.

-   Tudom, hogy ettől nem lesz jobb, de miattam sérültél meg. Remélem azért meg tudsz bocsátani. – erre nem válaszoltam, csak megcsókoltam. Azt hiszem, Harryvel bármennyire is ismeretlenek vagyunk a másik számára, mégis olyan, mintha ezer éve találkoztunk volna.

Megkerestük a strand legcsendesebb helyét, leültünk és csak beszélgettünk. Megismertük egymást. Harryvel remekül lehet beszélgetni, csak ki kell találni, mi érdekli. Körülbelül éjfél lehetett, amikor kiterültem. Hát igen, nagyon jó alvó vagyok, és helyzettől függetlenül el tudok aludni.

Bíztam Harryben, de hiba volt. Arra ébredtem, hogy a hátán cipel a víz fele. Elkezdtem kiabálni, hogy tegyen le, de mint aki süket, nem foglalkozott vele. A legnagyobb óvatossággal emelt le a vízbe, én pedig megfogtam a kockás ingjét és magam után rántottam. A következő pillanatban már mindketten csurom vizesen a másikon nevettünk.

Feltápászkodtunk, majd a város felé vettük az irányt. Végülis, elég kevesen bámultak meg minket, hisz nem minden nap lát az ember Harry Styles-t az utcákon. Persze meg is állították fotókért, engem is kérdezgettek rengetegen, de egyenlőre Harry unokatestvéreként tartanak számon.

A mindössze tíz perces útból egy óra lett, ugyanis a kis sztárocskát mindenki megállította, így amíg Ő dedikált és fotózkodott én zenét hallgattam. Miután egy tucat lány megállította, én úgy döntöttem, elindulok haza egyedül. Már két sarokra járhattam, amikor azt hallottam, hogy valaki üvölti a nevemet és trappol mögöttem. Ő volt az.

-  Most meg hová mész? – alig kapott levegőt, a kérdést is alig tudta befejezni.

-  Hát, mivel téged úgyis feltartottak a lányok, gondoltam, hazamegyek egyedül. – válaszoltam. Styles erre csak átölelt, majd hazakísért.

Nagyon jól éreztem magam vele, tényleg felszabadító volt. Tudom, hogy sokat veszekedtünk és jóformán csak egymást bántottuk, de sosem felejtem el, hogy Ő volt az, aki tényleg segített felállni, és végre elzavarni Davidet. Sokáig gondolkodtam, mi lesz most, hiszen nem valószínű, hogy a fiúk sokáig maradnak itt, sőt biztos, hogy hamarosan már mennek is.

-  Diana, ugye tudod, hogy holnap indulunk vissza Angliába? – Harry lehajtott fejjel állt mellém.

-  Tudom. – szomorú voltam és csalódott. Bármennyire is furcsa, hiába utáltam eddig és gondoltam, hogy egy kisgyerek, aki mindent megkap, hiányozni fog. Nem akarok még kimondani, amit érzek, mert nem vagyok biztos benne. Gondolkodásomat tüsszentések sora szakította meg.

-  Jól vagy?

- Azt hiszem, megfáztam. – jelentettem ki, ugyanis teljesen biztos voltam benne.

Jó ideig még búcsúzkodtunk, majd úgy döntöttünk, tényleg ideje lenne már menni. Felmentem a lakásba, és ruhástul, csurom vizesen feküdtem be a takaróm alá.